Forrás: Magyar Rádió

A Gázai övezetben a mérsékelt és a radikális palesztin vezetők megállapodtak abban, hogy az izraeli csapatok kivonulása után megkísérlik békésen rendezni ellentéteiket. Az állig felfegyverzett tüntetők incidens nélkül ünnepelték a zsidó telepek tervezett végleges megszűnését a Gázai övezetben.

Úgy tűnik, hogy Gázában mostantól a fegyverek helyett a politika veszi át az irányítást. A Hamász, a Fatah vezetői és Mahmud Abbász palesztin elnök megállapodtak abban, hogy közös szakértői bizottságokat hoznak létre mindazon kérdéskörökben, amelyek a közeli jövőben megoldásra várnak az övezetben, mint például a felszabadított területek ellenőrzése, vagy a későbbi parlamenti választások ideje.

Abu Saleh az iszlám Dzsihád katonai szárnyának vezetője a Magyar Rádió kérdésére válaszolva elmondta, hogy szervezetük is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, hogy a militáns szervezetek politikai szárnyának vezetésével közösen dolgozzanak a palesztin nemzeti egység megteremtésén.

Az iszlám Dzsihád egyébként pénteken délután bebizonyította, hogy nyitott a változásokra. Az általuk szervezett több ezres tömegtüntetés békés örömünnep volt, ahol az álig felfegyverkezett aktivisták mértéktartóan viselkedve nem törtek be a közeli, immár lakatlan egykori zsidó telepre. Az iszlám Dzsihád egyébként javasolta, hogy a kivonulás napját a Palesztin Hatóság nyilvánítsa hivatalos nemzeti ünneppé.

Korábban Ciszjordániában izraeli katonák letartóztatták az Iszlám Dzsihád nevű fegyveres palesztin szervezet tíz tagját. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint a tíz őrizetbe vett fegyveres közül kilencet országszerte köröztek. Izrael azután újította fel az Iszlám Dzsihád elleni katonai akciókat, hogy a palesztin szervezet több merénylettel és támadással megszegte az izraeli-palesztin tűzszüneti megállapodást.

Marosi Antal, MR

Comments are closed.