Forrás: Híradó

Összetörve találták a holokauszt áldozatainak emlékére tavaly elhelyezett gránittáblát a kaposvári vasútállomáson

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a Wesley János Lelkészképző Főiskola helyezte el a holokauszt áldozatainak emlékére a gránittáblát tavaly a kaposvári vasútállomáson.

Iványi Gábor, az intézmény főigazgatója elmondta: feljelentést tett a kaposvári rendőrségen ismeretlen tettes, illetve tettesek ellen garázdaság és rongálás vétségének elkövetése miatt, amit szerinte „faji vagy vallási gyűlölet is vezérelhetett”.

A táblán az állt: „Áldott legyen a mártírok emlékezete”; fölötte héberül ugyanez a szöveg volt olvasható. A gránittábla Sebestyén Sándor szobrászművész Út a semmibe című bronz kisplasztikáját is magában foglalta, amely egy vagonból kinyúló kezet ábrázolt.

A főigazgató felidézte: tavaly mintegy negyven HÉV- és vasútállomáson, a zsidóság egykori deportálásának jelképes helyszínein tartottak istentiszteletet és állítottak emléktáblát a holokauszt 60. évfordulója alkalmából.

A mostani már a harmadik alkalom, hogy arról értesülnek: valamelyik táblát eltulajdonították vagy megrongálták. Salgótarjánban egy csavaron lógott a tábla, amikor a rongálást felfedezték, Óbudáról pedig ellopták – mondta Iványi Gábor.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.