Politikai pályára lép ősztől Geszti Péter énekes, reklámszakember és médiasztár, aki állítólag 2006-ban az SZDSZ képviselőjelöltjeként szállna ringbe a választásokon- értesült a stop.hu. Eörsi Mátyás ügyvivő cáfolta az információt. Zuschlag János nem lesz országgyűlési képviselő – mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese.
Politikai pályára kíván lépni Geszti Péter, az egykori énekes, jelenleg reklámszakember állítólag 2006-ban az SZDSZ képviselőjelöltjeként szállna ringbe a választásokon, azt ugyan egyelőre nem tudni hogy melyik körzetben – értesült a stop.hu internetes portál. Eörsi Mátyás, a liberális párt ügyvivője pozitívan fogadta a hírt Mint fogalmazott, örömmel venné, ha Geszti a liberálisok sorait erősítené, ha úgy döntene: politikai pályára lép. „A hírt azonban cáfolom” – tette hozzá.
Meglepődésének adott hangot a hírrel kapcsolatban Böhm András SZDSZ-es képviselő, aki úgy fogalmazott, nagyon meg lenne lepve, ha mindez így történne. Rámutatott: annál is inkább nehezen elképzelhető Geszti indítása, mert majdnem mindegyik budapesti választókörzetben kiválasztották a jelölteket. Ahol még nem döntött a helyi szervezet, mint például a XI. kerületben, ott legkésőbb szeptember végére állít jelöltet a tagság.
Zuschlag János nem lesz országgyűlési képviselő – jelentette ki Szekeres Imre a Nap-kelte kedd reggeli műsorában. Az MSZP elnökhelyettese közölte: ezt a folyamatot demokratikusan és az MSZP belső szabályainak megfelelően viszik végig. A holokauszt áldozatainak tragédiájával viccelődő és ezért lemondani kényszerült szocialista honatyát mindennek ellenére Kiskunhalason támogatják, a pártvezetésnek azonban láthatóan vannak fenntartásai.
Elfogadja az MSZP támogatását, de függetlenként indulna a 2006-os választásokon Mécs Imre, az SZDSZ politikusa, aki Szili Katalin államfőjelöltre leadott szavazata miatt vált kegyvesztetté a liberálisok frakciójában a másik két kiszavazóval, Béki Gabriellával és Wekler Ferenccel együtt. Mint ismert, az MSZP elnöke, Hiller István szocialista pártelnök a közelmúltban kijelentette: ha rajta múlik, nem haboz tenni azért, hogy Mécs Imre továbbra is képviselő maradjon.
(MNO, stop.hu)