Ennyi
KESZTYŰ
2005/31 – Közélet
Mester Ákos
Aki azt mondja, hogy a baloldal netán genetikai meghatározottságánál fogva szokott időnként rárontani a nemzetre, az valószínűleg közelebb kerül a saját radikálisaihoz, és távolabb kerül a normálisoktól.
Ettől persze még lehet az illető jó családapa, szerető férj, megengedem: még akár hazafi is lehet. De alighanem tökéletesen érzéketlen mások érzékenységére. És nem azért beszél bántó, sértő, megalázó és durva ostobaságokat, mert antiszemita, hanem azért, mert egyszerűen érzelmi fogyatékos. Nem feltétlenül öröklötten vagy neveteltéséből következően; nem azért, mert hormonálisan konfliktuskereső és megátalkodott; még csak azért sem, mert legszebb álmaiban valamiféle Kárpát-medencei trónra álmodja magát, nem. Ez nem közéleti magánálmok kérdése, nem jellem vagy vérmérséklet kérdése, ez egy alattomos „betegség”. Ágy támadja meg az egót a politikai skizofrénia: hol provokál az illető, hol visszaszelídül, hol pedig, amikor magához tér, megpróbálja korrigálni – mondjuk egy vasárnap esti tévéműsorban – a „beteg mondatokat”. Bocsánatot nem kér, úgy gondolja, nincs miért. S talán ezt nem is lehet rossz néven venni tőle. Ugyanis valószínűleg maga sem veszi észre: mindig aszerint produkálja magát, hogy éppen melyik publikumot próbálja meghódítani.
Aki pedig nem veszi fel ezt a kesztyűt, az vagy nyúl, vagy úr – vélekednek némelyek, általában nem függetlenül a saját idegállapotuktól. Én viszont másképp látom. Aki most nem veszi fel a kesztyűt, az szerintem olyan politikus, aki felismeri, hogy ebben az országban (nemzetben, hazában) a tisztességes, józan, épelméjű emberek java része békét akar, értelmes, nyugodt életet, kiegyensúlyozott viszonyokat, párbeszédet, eszmecserét. Más kérdés, hogy vannak eszmék, amelyek már réges-rég nem alkalmasak semmire. Ki kell dobni valamennyit, mint hasznavehetetlen, mocskos, ócska, szellemi kacatot. Különben újrafertőz.
Hagyjuk a földön a kesztyűt – így szól tehát a javaslat, és én elfogadom. De annyit azért hozzátennék: próbáljuk meg dezinficiálni.