Hivatalosan is Abdallahra, a hétfőn elhunyt Fahd király utódjára ruházták az uralkodói hatalmat Szaúd-Arábiában. A rijádi királyi palota márvány csarnokában a beiktatási szertartást követően ezrek álltak sorba, hogy elsők között köszöntsék az új királyt.
Hódolat a régi új uralkodónak. Abdallah bin Abdel-Aziz nem ismeretlen a szaúdiak számára, hiszen Fahd király agyvérzése után trónörökösként már tíz éve ő vitte a királyság napi ügyeit. A vahhabita szokás szerint a törzsi és helyi vezetők, papi méltóságok, családfők személyesen fejezték ki az új uralkodónak alávetettségüket és lojalitásukat.
Mohammad Abdullah Al-Szanad, a királyi testőrség tagja: „Azért jöttünk, hogy hűségünkről biztosítsuk a két szent mecset őrzőjét Abdallah királyt, Allah óvja őt! Sikert kívánunk neki az ország vezetésében.”
A király elé járultak jókívánságaikkal a külföldi méltóságok is. Számukra sem mindegy, hogy a legbefolyásosabb arab állam, a világ elsőszámú olajexportőre milyen kapcsolatokat ápol majd a Nyugattal.
A 81 éves Abdallah nehéz időkben veszi át az ország vezetését: a monarchiát alapjaiban fenyegeti az iszlám radikalizmus feléledése, a két éve újra és újra ismétlődő terrorakciók. De válságban az Egyesült Államokhoz fűződő szövetség is. Ennek két érzékeny pontja az iraki megszállás és az Izraelnek nyújtott amerikai támogatás. Abdallah halvány kísérletet tett politikai reformokra is: részleges választásokat vezetett be a helyi tanácsoknál, ugyanakkor az ellenzékieket kíméletlenül bebörtönözte.
Szaúd-Arábia olajfüggő gazdasága jelenleg nincs bajban: az uralkodóváltás növelte az olaj vilagpiaci árát. Ez viszont csak elódázza a szaúdi gazdaság szerkezetének sürgető átalakítását. Az iszlám vallás bölcsőjeként Szaúd-Arábia továbbra is kiemelt jelentőségű állam a muszlim indítattású terrorizmus korában. Szakértők Abdallah uralkodásától nem várják az eddigi irányvonal változását.