Megemlékezések a roma holokauszt áldozatairól – „elháríthatatlan felelősség hűen megidézni a múltat”
1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több ezer roma embert gyilkoltak meg
* Roma holokauszt – több százan vettek részt az auschwitzi megemlékezésen
A holokauszt roma áldozataira emlékezett Mádl Ferenc köztársasági elnök, a kormány és a négy parlamenti párt képviselője, valamint az Országos Cigány Önkormányzat és több civil szervezet kedden, a nemzetközi emléknapon.
A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ számos országában arról: 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több ezer roma embert gyilkoltak meg.
Mádl Ferenc közleményében úgy fogalmazott: a ma élő utódoknak elháríthatatlan felelőssége hűen megidézni a múltat, s következetesen elítélni a pusztító, gyilkos és embertelen eszméket, a faji megkülönböztetést.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) székházánál tartott megemlékezésen a résztvevők hangsúlyozták: Magyarországon nincs helye a kirekesztésnek és a megkülönböztetésnek. „Érdemes csendben lehajtani a fejünket az áldozatok előtt és azért is, hogy szemünk végigkísérje azt az árnyékot, amelyik átnyúlt a vészkorszakon, a fájdalmakat elfojtó és a romák társadalmi felemelkedésének ígéretét fekete vonatokon utaztató államszocializmuson, át a rendszerváltáson” – fogalmazott Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter a kormány nevében mondott beszédében.
Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke kiemelte, hogy a megemlékezéseken és az ünnepnapokon túl is szükség lenne „az itt látható egységre, hogy a romák sorsa végre jobbra fordulhasson”. Beszédében összefogásra szólította fel a cigányságot is.
Kállai Katalin, a kulturális minisztérium romaügyi stratégiai főtanácsosa, a szocialista párt elnökségének romapolitikáért felelős tagja azt hangsúlyozta: a pártok és a társadalom összefogására van szükség ahhoz, hogy a tragédia még egyszer ne forduljon elő.
Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke, európai parlamenti képviselő azt mondta: „a roma holokauszt számos európai nemzet, köztük a magyar nemzet sorstragédiája”; sehol a világon nincs helye a fajgyűlöletnek és a rasszizmusnak.
Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője rámutatott arra: nem mehetünk el szó nélkül egyetlenegy olyan jelenség mellett sem, amelyben ott látjuk az antiszemitizmust.
Almássy Kornél, az MDF alelnöke azt mondta, hogy a XXI. századnak a párbeszéd és a szóértés századának kell lennie. Az ünnepség zárásaként megkoszorúzták a székház falán elhelyezett emléktáblát, majd az önkormányzat épületében emlékkiállítás nyílt.
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium – sajtóirodája által jegyzett közleményében – kiemelte, hogy a roma holokauszt az egész nemzet tragédiája; nem csupán a romák ügye, hanem mindannyiunké. „A demokratikus magyar társadalmat, közös jövőnket a másság tiszteletére, egymás kölcsönös megbecsülésére kell alapoznunk” – tartalmazza az írás.
A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) csendes megemlékezést és virrasztást tartott kedden a IX. kerületi Nehru Parkban. A mintegy százfős emlékező tömegből többen gyertyát gyújtottak az ideiglenesen felállított fakereszt mellett, amelynek tövében elhelyezték az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja és az RPA koszorúját.
Teleki László romaügyekért felelős politikai államtitkár a kormány nevében szerdán részt vesz és koszorút helyez el az Auschwitzban tartandó megemlékezésen.
hirado.hu/MTI