Forrás: 168 Óra

Diurnus 75

2005/30 – Háttér

Szigethy András

Díjait, kitüntetéseit felsorolni? Minek. Méltatni? Nincs értelme. Leltárt készíteni könyveiről, a magyar és európai lapokban közzétett írásairól? Fölösleges.

Töprengeni azon, miért oszlik meg oly végletesen a Bodor Pál-tábor, őt nagyon nem kedvelőkre és őt mintegy a hazai újságírás pápájának tekintőkre? Talán.

Az előbbiek mondják: mindenben túlbuzog, túlfontoskodik. Tőlük csak azt kérdeném: miként lehetett volna, és lehetett volna-é túlbuzgás nélkül Ceau%u015Fescu Romániájában magyar nyelvű tévéadást csinálni, kimenekíteni a Duna-delta poklába küldött magyar értelmiségi házaspárt Svédországba, teremteni nemzetiségi kiadót, hogy megjelenhessenek Hervay Gizella, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, egyszóval az egykor általa elnökölt Gaál Gábor irodalmi körben jeleskedők első kötetei.

Akik 1983-as áttelepülése után olvasták írásait, Diurnusait az egykori Magyar Nemzetben, azok – Lengyel László szavait kölcsönözve – megtanulhatták, hogy mi a jelentősége a szabad gondolatnak és szabad szónak a nyolcvanas évek végén.

Lehet ezekről az írásokról majd tudományoskodó dolgozatokat írni, hogy már akkor példát adott, miként kell baloldalról is nemzetben és kisebbségi ügyekben gondolkodni, lehet műfajelméleti példaként felhozni „A kiválóság formát és nyelvi világot teremt” címmel, de az egykori Diurnus rovatról mindennél többet mond, ha fölemlítjük: Csiki László idős nagynénje kivágta a lapból Bodor Pál írásait, iratgyűjtőjébe tette, mondván, hogy „olyan sok bennük a szeretet”.

Bodor Pálnak – hogy ismét Lengyel Lászlót idézzem – megadták az olümposzi istenek, „hogy valami nagyon nagyot vigyen véghez a rendszerváltó években. Bodor Pál a maga újrakezdésével észrevétlen egy ország, az erdélyi és magyar kisember újrakezdésének jelképévé vált.”

Nem sok öröme tellett benne.

A rendszerváltozás utáni elzabolátlanodott közélet szereplői közül sokan lezsidózták, lekommunistázták, szemére vetették alkuit az egykori román és magyar párthatalmasságokkal. Mintha elfelejtették volna, miként működött ott a maga nyílt kegyetlenségében, itt a rejtett dramaturgiává szelídült szürkeségében a rendszer.

Mintha elfelejtették volna, miket alkudott ki a szabadság kis körei számára.

Mintha elfelejtették volna, hogy magába és jobbító szándékába vetett hitén kívül semmije nem volt.

Ebből a semmiből teremtett reményt sugárzó világot sokaknak.

Bodor Pál hetvenöt éves.