Hivatalosan is bejelentette a Vatikán, hogy XVI. Benedek pápa, kölni látogatása során (augusztus 19-én) egyórás látogatást tesz a kölni zsinagógába és ott beszédet fog tartani.
A Vatikán a múlt hét végén hivatalosan is bejelentette, hogy
XVI. Benedek pápa, kölni látogatása során (augusztus 19-én) egyórás látogatást tesz a kölni zsinagógába és ott beszédet fog tartani.
A kölni zsinagógát a nácik lerombolták a Kristálnácht során, 1938-ban és azt újjáépítették az ötvenes években, nemzetközi összefogással.
Az 1700 éves múlttal rendelkező kölni zsinagóga gyülekezete komoly előkészületeket tesz XVI. Benedek pápa zsinagógai fogadásának előkészítésére. A német pápának egy német zsinagógába tervezett – és máris történelminek nevezett – látogatására a XX. Ifjúsági Világtalálkozó keretében kerül sor.
Az ünnepi találkozó során Abraham Lehrer, a kölni zsidó hitközség világi elnöke és Netanel Teitelbaum, a gyülekezet rabbija végül pedig maga a Szentatya mond beszédet – nyilatkozta kedden a zsinagóga szóvivője, hozzáfűzve: „Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy a Pápa elfogadta a meghívásunkat”.
A látogatásnak, éppen 60 évvel a II. világháború befejezése után nagy, jelképes ereje van – hangsúlyozta a zsinagóga szóvivője, utalva a kölni érsek hasonló kijelentésére. „Legyen ez a látogatás erőteljes jelzés arról, hogy a múlt szörnyűségei soha meg ne ismétlődjenek!” – adott hangot a szóvivő a gyülekezet reményének. Az ötezer lelket számláló kölni zsinagóga gyülekezete a legősibb az észak-Alpok térségében.
Naftali Kraus-Rapcsányi László

