Forrás: MA

Egy megvizsgált zsidó katakomba legalább száz évvel korábbi az őskeresztények által használt katakombáknál, ami azt jelenti, hogy a föld alatti temetkezések az nem a keresztényekkel kezdődtek, hanem a zsidókkal – állítja egy tanulmány.

2005.07.25 11:33 National Geographic

A legkorábbi keresztények zsidók voltak, ezért talán még a laikusokat sem lepi meg a mostani felfedezés, noha természetesen a két vallás között korántsem volt harmonikus a viszony az elmúlt évezredekben. Mindezt azért fontos megjegyezni, mert a zsidó és a keresztény vallás egymásra épül: a Biblia Ószövetségét a zsidók és a keresztények egyaránt szentkönyvüknek tekintik, de a keresztény Bibliát kiegészíti az Újszövetség is, amely elsősorban Jézus életéről szól.

Rómát szinte behálózzák az őskeresztény katakombák, s a tudósok sokáig azt hitték, hogy a keresztények építették ki az első föld alatti „hálózatokat” az Örök Város alatt, azaz ők temetkeztek elsőként a föld alatti sírokba. Most azonban az Utrechti Egyetem (Hollandia) szakértői egy zsidó katakombából kapott szerves anyagot megvizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy az őskeresztények csak örökölték ezt a szokást a zsidóktól, ami nem csoda, hiszen már a bevezetőben említettük a két vallás közös gyökereit. Az anyagvizsgálat nyomán persze a száz évvel idősebb kort ugyan nem lehet tökéletes bizonyossággal kijelenteni, Leonard Victor Rutgers utrechti régészprofesszor szerint azonban igen valószínű ez a feltételezés. A holland kutatócsoport vezetője egyébként a Nature tudományos folyóirat legfrissebb számában közölte felfedezését.

Comments are closed.