Forrás: Origo

Az [origo] által megkérdezett utazási irodák állításai szerint az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartózkodó magyarok nem akarnak előbb hazajönni, nem zavarja őket a 88 áldozatot követelő pénteki merénylet, de a most utazók közül is csak páran mondták le vagy akarják módosítani későbbi útjaikat. A robbantások miatt az egyiptomi városban tartózkodók a hétvégét a szállodákban töltötték – mára azonban helyreállt a rend. Az európai turisták tömegesen mondják le egyiptomi nyaralásukat.

Senki nem akarja megszakítani a nyaralását, igaz, holnap már jön is vissza a gépük – mondta Radics Lajos, a Medina Tours értékesítési vezetője az [origo]-nak annak kapcsán, hogy a népszerű egyiptomi üdülőhelyen, Sarm-es-Sejkben pénteken 88 halálos áldozatot követelő robbantást hajtottak végre. „Csak néhány telefont kaptunk arról, hogy módosítani akarják a későbbi utakat, de nem mondták le őket. Módosításra ugyanúgy van lehetőség, mint eddig” – tette hozzá. Kompenzációt pedig akkor kell fizetnünk az utakért, ha a Külügyminisztérium veszélyes úti célnak minősíti Egyiptomot, ez azonban most nem áll fenn – mondta Radics. Ha a Külügyminisztérium nem lép, továbbra is az utazási szerződések érvényesek módosítás vagy lemondási szándék esetén.

„Szombaton és vasárnap voltak korlátozások Sarm-es-Sejkben, akkor az utasok csak bizonyos feltételekkel hagyhatták el a szállodát, a helyzet azonban mostanra normalizálódik. Az idegenvezetők is jobban figyelnek. Lehetőség szerint kerülni kell a csoportosulásokat” – mondta Radics Lajos.

Az OTP Travel tájékoztatása szerint szombaton elmaradtak a szárazföldi kirándulások Sarm-es-Sejkben. A robbantás senkit sem érintett, vasárnaptól pedig helyreállt a rend. Molnár Judit, az OTP Tours ügyvezetője szerint nincs pánikhangulat az üdülőhelyen. Az iroda utasai három szállodában laknak Sarm-es-Sejkben, az egyik mindössze fél kilométerre áll a robbanás helyszínétől. „Az ott lakó utasokat át akartuk költöztetni a távolabbi hotelbe, ment is volna értük a busz, de nem akartak elköltözni, pedig onnan még a robbanást is lehetett hallani” – mondta Molnár Judit, aki elismerte, hogy volt, aki jelezte, később, máshová vagy egyáltalán nem utazna.

A Best Reisen utazási iroda illetékese, Garamszegi Csaba is a többi irodához hasonlóan nyilatkozott az [origo]-nak: a hétvégét az utasoknak a szállodákban kellett tölteniük az egyiptomi hatóságok utasítására, azóta azonban ugyanúgy folynak a szervezett programok. Sokkal kevesebben járnak az utcákon és a közterületeken, a legtöbben a szállodájukban maradtak Garamszegi szerint. Korábban hazajönni senki sem akart, de voltak, akik módosítani akarták az úti célt vagy az időpontot. Garamszegi szerint a legtöbben valószínűleg még fontolgatják az utazások visszamondását.

A Külügyminisztérium fokozott körültekintésre, óvatosságra int, de jelenleg nincs utazási tilalom Egyiptomba, igaz, ez a helyzet változhat. A tárcánál szombat reggel óta működik a válságkezelő központ. A hozzátartozóikért aggódók a 458-3500-as telefonszámot hívhatják. Egyelőre sem az egyiptomi hatóságoktól, sem a kairói magyar nagykövetségtől nem érkezett tájékoztatás magyar áldozatról. Az utazási irodák leadták a tudomásuk szerint kint tartózkodó magyarok listáját a Külügyminisztériumnak.

Hétfőig harmincnégy halálos áldozat személyazonosságát nem sikerült megállapítani. A nyolcvannyolc halott többsége egyiptomi. Az eddig megerősített adatok szerint az áldozatok között két brit, két német, egy olasz és egy cseh állampolgár volt, magyar áldozat vagy sérült nincs.

Sok európai utazott el Egyiptomból

Az orosz turisták gyakorlatilag egyetlen utat sem mondtak le az egyiptomi Sarm-es-Sejkben elkövetett pokolgépes merényleteket követően – írják orosz lapok, míg mások szerint a számtalan külföldi turista távozása helyrehozhatatlan károkat okozhat az egyiptomi turista iparnak. Az izraeli turisták – figyelmen kívül hagyva hatóságaik felszólításait – ugyancsak nem hagyták magukat zavartatni a szombatra virradó éjjel elkövetett pokolgépes merényletektől. Mintegy hétezer izraeli turista tartózkodik jelenleg a Sinai-félszigeten, és nagyon alacsony, mindössze néhány tucatnyi a lemondások száma.

Az európai turisták ugyanakkor tömegesen hagyták el az üdülőparadicsomot. A román turisták nagy része visszamondta egyiptomi és törökországi nyaralását. Mircea Draghici, a román idegenforgalmi ügynökségek szövetségének (ANAT) képviselője hétfőn elmondta, hogy szinte üresek a Sarm es-Sejkbe, illetve a törökországi Kusadasiba induló charter- és autóbuszjárataik. A néhány tízezer román turista, aki korábban ezeket a célpontokat választotta, most majd Görögországba és Spanyolországba utazik.

Számos svájci is visszamondta sarm-es-sejki útját a hét végén. A Kuoni utazási iroda közlése szerint az egyiptomi fürdőhelyre indított hétfői repülőjáratuk 164 foglalásából 118-at lemondtak. A már Sarm-es-Sejkben lévő mintegy ezer svájci állampolgár egyharmada megszakította nyaralását a merényletek után, és a hét végén egy különgéppel hazatért. A svájci külügyminisztérium jelenleg nem tanácsolja az utazást a Sínai-félsziget déli részére.

Az osztrák külügyminisztérium internetes oldalán ugyancsak eltanácsolta az ország turistáit a sarm es-sejki utazástól, míg a Törökországban történt pokolgépes merénylettel kapcsolatban fokozott éberségre szólította fel az oda utazó osztrákokat.

[origo]

Comments are closed.