Forrás: MA

Biztonsági kamerák rögzítették a múlt heti londoni merényletek összes elkövetőjét, akiknek a neve már ismert, és akik közül legalább az egyik nagy valószínűséggel meghalt – közölte kedd este a Scotland Yard, amely nagyszabású razziát tartott a feltételezett tettesek leedsi lakhelyén, valamint a lutoni repülőtér mellett, és mindkét helyszínen robbanóanyagokat talált. A londoni rendőrség illetékes parancsnoka burkolt utalásokat tett ugyan az elkövetők közül háromnak a halálára, de nem jelentette ki nyíltan, hogy az bekövetkezett.

2005.07.13 06:47 MTI

Peter Clarke, a londoni rendőrség terrorellenes ügyosztályának vezetője sajtótájékoztatóján azt mondta: a merénylők vonattal utaztak csütörtök reggel Londonba, és a King”s Cross metró- és vasútállomáson kerültek rá a biztonsági kamerák által készített felvételekre, reggel fél 9 tájban. A három felrobbantott metrószerelvényen ezután húsz perccel, korábbi rendőrségi tájékoztatás szerint szinte egy időben, 8.50 órakor léptek működésbe a pokolgépek, és a Scotland Yard a héten azt közölte, hogy ez időzítő szerkezetre utal.

Clarke ugyanakkor a kedd esti tájékoztatón azt mondta: a robbanások helyszínein a négy elkövető közül háromnak a személyes tárgyait, illetve a nevét tartalmazó okmányait találták meg. Az egyik helyszín, ahol az elkövető kilétét felfedő okmányokra és tárgyakra bukkantak, a British Museum közelében felrobbantott 30-as autóbusz volt; a másik két merénylő okmányait és tárgyait a Liverpool Street és az Aldgate állomások között, illetve az Edgware Road-i megállóban elkövetett merénylet helyszínén találták meg. A neveket nem hozták nyilvánosságra. A rendőrségi vezető nem mondta ki egyértelműen, hogy a személyes tárgyak fellelése a három elkövető halálát jelenti-e. Kijelentette ugyanakkor: „igen erős bizonyítékok” utalnak arra, hogy az egyik elkövető az aldgate-i robbantásban meghalt, bár ezt a halottkémi vizsgálatnak még meg kell erősítenie.

Az Aldgate állomás a pénzügyi központ, a City keleti szélén van. A nap folyamán korábban felmerült, rendőrségi forrásokra támaszkodó értesülések ugyanakkor arról szóltak, hogy az Észak-Londonban felrobbantott busz elleni támadás elkövetője halt meg, és az ő személye vezette el a rendőrséget Leedsbe, ahol kedden egész nap nagyszabású biztonsági akció zajlott. A londoni The Times rendőrségi forrásokra hivatkozva kedden azt írta: a Scotland Yard a buszon talált holttestek közül kettőt különös gonddal vizsgál, mert úgy tűnik, hogy e két személy valamelyike a bombát vagy a kezében tartotta, vagy rajta ült. „Egyikükről kiderülhet, hogy ő volt a merénylő” – mondta a The Times forrása.

A lap értesülése szerint a British Museum közelében felrobbantott buszon egy lefejezett holttestet találtak, „ami izraeli tapasztalatok alapján öngyilkos merénylőre utal”. A nap folyamán a brit hírtévék is olyan értesülést közöltek, hogy a buszrobbantó meghalt, sőt egyes hírek szerint a rendőrség mind a négy merénylő halálát megállapította. A kedd esti sajtótájékoztatón azonban erre semmilyen egyenes utalás nem hangzott el.

Peter Clarke, a londoni rendőrség terrorellenes ügyosztályának vezetője kijelentette: a leedsi házkutatások során, amelyek egyebek mellett az elkövetők közül háromnak a lakhelyén folytak, egy személyt őrizetbe vettek, és Londonba szállítottak. Nem közölte ugyanakkor, hogy a rendőrség szerint az egyik elkövetőről van-e szó. Nem hivatalos források szerint az illető az egyik merénylő rokona.

A nap folyamán a Scotland Yard terroristaellenes ügyosztályának egységei a leedsi rendőrséggel együtt nagyszabású, „nagy jelentőségűnek minősített” kutatási akciót kezdtek a város több pontján; a házkutatásokat a londoni rendőrség vezetője a múlt csütörtöki londoni merényletekkel közvetlen összefüggésben lévőnek nevezte. A hat kutatási helyszín egyikén, a főleg ázsiai, karibi és kelet-európai bevándorlók lakta Burley városrészben délután ellenőrzött robbantásokat hajtottak végre, majd fegyveres, védőöltözetben lévő rendőrök hatoltak be a házba és megjelentek a hadsereg egységei is.

A biztonsági erők a házban – mint estére kiderült – „jelentős mennyiségű” robbanószert találtak. A biztonsági erők a délutáni tájékoztatás szerint 500-600 embert telepítettek ki a környékről; a magánlakások mellett kiürítettek egy mecsetet és egy idősotthont is. Kedden lezárták a terrorellenes ügyosztály egységei a Londontól északra fekvő Luton vasútállomásának parkolóját is, ahol valószínűleg a múlt heti londoni merényletsorozat egyik elkövetőjének kocsiját találták meg, abban pedig szintén robbanószerre bukkantak. Előzőleg az autón négy ellenőrzött robbantást hajtottak végre.

Késő esti tájékoztatás szerint a kocsiból eltávolították a robbanóanyagot, amelyet fel fognak robbantani. Luton mellett van a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér egyike, de ezt nem zárták le, mert távol van a vasútállomástól.

Előzmények

Képriport a városban kialakult káoszról

Képriport az értelmetlen pusztításról

Képriport a sebesültek mentéséről

Képriport – vér, káosz, zavarodottság – csak erős idegzetűeknek

Képriport a lerobbant tetejű buszról – csak erős idegzetűeknek

Képriport az újabb bombák kereséséről – csak erős idegzetűeknek

Európa-szerte, sőt Európán kívül is sok helyütt szigorították a biztonsági intézkedéseket a londoni robbanások nyomán

45 áldozat és 1000 sebesült Londonban – G8-nyilatkozat

Comments are closed.