Szerdán este a Budapest Klezmer Band koncertjével folytatódik az Állatkert nyáresti koncertsorozata.
2005.07.12 13:49
Folytatódik az Állatkert hagyományos nyáresti koncertsorozata. A hat héten át, szerda esténként megrendezésre kerülő koncertek közül most szerdán, azaz július 13-án a Budapest Klezmer Band fellépése következik. Az immár tizenöt esztendeje működő együttes előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átirataik Közép- és Kelet-Európa zsidó zenei kultúrájának gazdag hagyományaiból merítenek. Az együttes alapítója és vezetője Jávori Ferenc.
A Budapest Klezmer Band állatkerti koncertjének programjában a repertoárba csak nemrégiben bekerült legújabb átiratok és feldolgozások is szerepelnek. Az előadás 20:30-kor kezdődik, de a koncertre érkező vendégek számára az Állatkert kapuit már 19 órakor megnyitják. A koncert kezdetéig a Pálmaház és környéke – beleértve magát a Pálmaházat, az Akváriumot, illetve a kávézót-cukrászdát is – nyitva tart a koncert látogatói számára. Az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik. Kedvezőtlen időjárás esetén a koncert az esőnapon, július 14-én csütörtökön kerül megtartásra. A koncertre jegyek az Állatkert pénztárában, illetve az ismert jegyirodákban válthatók.
A koncertet Budapest Főváros Közgyűlése Kereskedelmi és Turisztikai Bizottsága, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatja. A rendezvénysorozat első koncertjére, a MÁV Szimfonikusok Zenekara múlt szerdán megrendezett „Strauss melódiák” című koncertjére több mint 350 zenebarát látogatott el.

