www.mult-kor.hu
Péter és Pál napja
2005. június 29.
Az első pápa és a nemzetek apostola közös ünnepe a kereszténység gyökereire emlékeztet – egyben ezen a napon kezdődik az aratás is
Szent Pál
A Tarsusban született Pál a nemzetek apostola, a laikus apostoli munka, az „Actio Catolica” ún. Cursillo-mozgalmának védőszentje, továbbá Málta és Görögország patrónusa.
Előkelő zsidó családban született a Benjamin törzsből, akiktől a római polgárság jogát is örökölte, s így a Saul mellett már születésekor megkapta a latin Paulus nevet is. A Jézus Krisztusban hívők ellensége volt, mígnem 37-38-ban Damaszkuszba menvén az odamenekült keresztényekért, az úton megjelent neki az Üdvözítő, és a városba érve megtért, s megkeresztelkedett. (Ennek ünnepe a Pál fordulása január 25.) Ezután csak a Paulus nevet használta. Nagy jártasságot szerzett a görög irodalomban és a tudományokban, így az apostolok és tanítványok közül kiemelkedett műveltségével.
Előbb bizonyos időt töltött igehirdetőként, talán remeteként valahol a szíriai sivatagban, s térített Szíriában, szülőföldjén, Kilikiában. Három apostoli útján bejárta Ciprust, Kis-Ázsiát, Makedóniát, Görögországot, megfordult Korinthoszban. 58 körül Jeruzsálembe ment, ahol elfogták és Cezareába, majd két évi fogság után Rómába vitték, ahonnan legtöbb apostoli levelét írta. 66-ban Rómában újból börtönbe vetették, s a következő évben június kilencedikénaz ostiai úton, az Aquae Salviae nevű helyen lefejezték. Pál 14 levele az Újszövetségben olvasható. A görög és latin nyelvűek közt végzett sikeres munkája nyomán Pált gyakran nevezik a „pogányok apostolá”-nak.
Temetkezési helyének a San Paolo Fuori le Mure római bazilikát tartják, ahol tavaly vatikáni régészek megtalálták a sírját. Szent Péter
Szent Péter Betszaidában (Genezáret tava mellett) született, eredeti neve Simon volt. Bátyjával, Andrással halászattal foglalkozott a galileai-tengeren. Jézus első követői és tanítványai közé tartozott (a csodálatos halfogás után csatlakozott hozzá). Végül apostol lett, akiknek sorában az első helyen állt ő az apostolok fejedelme, az az erős kőszikla, melyre Krisztus egyházát építette, ő kapta a mennyország kulcsait, őrá bízta a hívek és az apostolok igazgatását.
Ő alapította meg az első keresztény hitközösséget, és elsőként hirdette az igét. Térített, szervezett Antiokhiában, Jeruzsálemben Rómában, Ázsiában, Galatiában, Kappadókiában, Dél- és Észak-Itáliában, Szardínián és Szicíliában. A Néró római császár uralkodása alatt kitört az első keresztényüldözés alatt Péter is kereszthalállal halt meg 67 körül, de kérelmére fejjel lefelé, mert nem találta méltónak magát arra, hogy mesteréhez hasonlóan szenvedjen.
Relikviái a róla elnevezett bazilika főoltára alatt lehetnek Rómában – és ezt ásatásokkal is igazolták. Korai időktől fogva az apostolok fejedelmeként említik. A pápák és a halászok védőszentje.
(MTI)
www.mult-kor.hu?article=10179
Minden jog fenntartva

