www.mult-kor.hu
60 éve hunyt el Emil Hácha, cseh politikus
2005. június 27.
A második világháború előtti Csehszlovákia utolsó elnöke szerepe máig nem teljesen tisztázott az ország németek kezére jutásában.
Jogi tanulmányokat végzett, majd 1896-tól ügyvédként dolgozott. Az I. világháború után létrejött csehszlovák államban 1925-től 1938-ig a Legfelső Közigazgatási Bíróság elnöke volt. A müncheni döntés miatti tiltakozásként Benes köztársasági elnök lemondott, helyébe Háchát választották.
Hitler 1939 márciusában Berlinben közölte vele, hogy a maradék Csehszlovákiát megszünteti, amit ő Prága bombázásával való fenyegetőzés miatt végül elfogadott, s ő lett a Cseh-Morva Protektorátus elnöke. Kezdetben ellenállt a nácik követeléseinek: nem volt hajlandó deportálni a csehországi zsidókat.
Később azonban teljesen a németek bábja lett. 1945-ben hazaárulás vádjával őrizetbe vették, és a vizsgálati fogságban lelkileg és fizikailag egyaránt megtörve meghalt.
Szerepét ma egyesek megpróbálják újraértékelni, mondván: a Csehszlovákiát 1919-ben létrehozó Párizs környéki békerendszer később éppúgy hozzájárult az ország bukásához, mint a nyugati hatalmak engedékeny politikája Hitlerrel szemben. Mindez azonban nem menti Hácha engedékenységét és együttműködését a fasizmussal.
(MTI)
www.mult-kor.hu?article=10156
Minden jog fenntartva

