Forrás: 168 Óra

Halálmenet

2005/24 – Kultúra

Erdélyi S. Gábor

Ezúttal éppen két német kutató tekinti át – eddig ismeretlen vagy kevésbé figyelembe vett források révén – a magyar holokauszt előzményeit és lefolyását.

(Főleg német, osztrák, amerikai, izraeli és magyar levéltárak adatait feldolgozva.)

A szerzők a széles ívű történelmi bevezetőben a náci fajelmélet és a hungarista fajvédelem rokon vonásait vázolják, és dokumentálják, hogy a sokszor emlegetett %u201Esorsközösséget%u201D és %u201Efegyverbarátságot%u201D a másik oldal mily kevéssé méltányolta. A %u201Emodern%u201D Németországgal szemben Magyarországot feudális fészeknek tekintették. Tudtak a %u201Ehárommillió koldusról%u201D. Goebbels szerint %u201EHorthy kimondottan reakciós… az új szociális tudat iránt a legkisebb megértéssel sem rendelkezik%u201D. Szerinte a kormányzó a zsidóknak és az arisztokratáknak a káros befolyása alatt áll. Ugyanő Kállay miniszterelnököt egyszerűen disznónak nevezte. A Führer Magyarországot a %u201Ekacatállamocskák%u201D közé sorolta, miközben egyenlőtlen gazdasági szerződések révén folyamatosan fejte, a német márka háborús inflációját ide exportálva.

Nem köztudomású például az, hogy Hitlerék hazánk megszállását velünk finanszíroztatták, havi kétszázmillió pengőt kasszírozva. A német katonák zsoldját itt pengőben adták, és maga a Vezér biztatta őket arra, hogy vásároljanak minél több árut a feketepiacon, és küldjék haza csomagokban azokat.

Nem köztudomású az sem, hogy Horthyék a zsidók gettóba zárásának, őrzésének, ellátásának és kiszállításának költségeit a tőlük elkobzott vagyonból fedezték. (Pénzügyminisztérium, zsidó vagyonok letéti számlája.) A szerzők szerint az államosított, majd dobra vert %u201Ejavak%u201D biztosították %u2013 ameddig biztosították %u2013 a magyar államháztartás egyensúlyát. A lefoglalt üzletek és gyárak készleteiből a megtépázott belső piac lékeit tömködték, valamint ebből honorálták a lumpenproletariátus fanatizmusát.

A német megszállásnak nemcsak stratégiai okai voltak (olaj, élelmiszer, munkaerő biztosítása), nemcsak katonapolitikai vagy ideológiai célkitűzései, hanem nyersen gazdaságiak is %u2013 summázható ennek az adatokban bővelkedő, állításaiban olykor meglepő könyvnek a kapcsán.

(Christian Gerlach és Götz Aly: Az utolsó fejezet, Noran Kiadó.)

Comments are closed.