Forrás: Híradó

A NATO hivatalos kapcsolatot létesít a palesztin vezetéssel

Csütörtökön egy NATO-delegáció Rámalláhban megbeszélést folytat majd Nászer el-Kidva külügyminiszterrel és Száeb Erekát palesztin főtárgyalóval. Ezt a katonai szövetség egyik, magát megnevezni nem kívánó illetékese közölte szerdán Brüsszelben, hozzátéve: egyelőre csak kapcsolatfelvételről, információcseréről van szó.

A tárgyalásokon nem lesz szó a NATO esetleges fokozottabb szerepvállalásáról a közel-keleti békefolyamatban. Bárhogy legyen is, ez az első eset, hogy a katonai szövetség magas rangú küldöttséget küldjön a palesztin területekre.

Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár nemrégiben kijelentette: a katonai szövetség a jövőben esetleg szerepet vállalhat a térségben, például egy izraeli-palesztin békemegállapodás betartásának ellenőrzésében, ha ezt mindkét fél kéri. Ehhez azonban a NATO-nak mindkét érintett féllel szoros kapcsolatban kellene lennie: miközben Izrael már régóta tagja a katonai szövetség mediterrán partnerségi programjának, s februárban de Hoop Scheffer – a NATO főtitkárai közül elsőként – ellátogatott a zsidó államba, a palesztin féllel az együttműködés egyelőre gyerekcipőben jár.

Miután tavaly végbement a NATO újabb bővítési hulláma, és hét új kelet-közép-európai tagországgal bővült a szervezet, ez utóbbi most a mediterrán térség államaival szeretné szorosabbra fűzni kapcsolatait, bár esetükben nincs szó a tagság lehetőségéről.

Jaap de Hoop Scheffer az elmúlt hónapokban Izraelben, Algériában, Jordániában és Marokkóban járt, ősszel pedig valószínűleg ellátogat Egyiptomba. A palesztinokkal való kapcsolatfelvételt azonban nehezíti, hogy ez utóbbiak egyelőre nem rendelkeznek önálló állammal, s hogy a NATO-t még ma is sok palesztin Izrael egyértelmű szövetségesének tartja

hirado.hu/MTI

Comments are closed.