Forrás: MCSZ

2005. június 7.

Saron kormányfő ünnepi beszéde a Jeruzsálem Nap alkalmából

Tisztelt Államelnök úr,

Gyászoló családok,

Kormányzati miniszterek ( akik a ma tartott különleges kormányülésen részt vettek és döntést hoztak Jeruzsálem, Izrael örökös fővárosának fejlesztéséről )

A Legfelsőbb Bíróság Elnöke,

A Knesszet elnöke,

Az Izraeli Véderő, a Rendőrség és a Biztonsági Erők Parancsnokai,

Jeruzsálem polgármestere,

Parancsnokok, Hölgyeim és Uraim!

Azon a szörnyű éjszakán, 5725 Ijjár hó 27.-ének hajnalán a Motta Gur által irányított Ejtőernyős Dandár katonái készen álltak, hogy megrohamozzák ezt a megerősített helyet a Lőszerdombon. Mögöttük feküdt Jeruzsálem izraeli része, amelyet egészen addig a reggelig bombázások sora sebesített. Előttük e dombon túl feküdt a Mount Scopus csúcsa, az izraeli enklávéé, amelyet komoly veszély fenyegetett volna, ha a hajnal előtt nem érik el. A város déli részében az Eliézer Amitái által vezérelt Jeruzsálemi Dandár katonái már meghódították az Armon Hanatziv, a „Naknik” és a „Pa”amon” állásait. Északról, az Uri Ben-Ari vezette 10. Páncélos Dandár átverekedte magát a „Radar” és az ” Abed El-Aziz” posztokon, Nábi Sámuel felé. Jelképes, hogy a három tartalékos dandár, a „Néphadsereg” legkifejezettebb megnyilvánulásaként, váltak Jeruzsálem visszaszerzőivé.

Azon az éjszakán, Uzi Narkisz, főparancsnok váratlanul bejelentette, hogy a Vezérkari Főnök javasolta, hogy a támadást halasszák el reggelig, hogy az légi támogatást is kapjon. Motta összehívta a parancsnokokat, hogy megtanácskozzák és egyhangúlag döntöttek: Nem várhatunk. Az éjszaka támadunk. Ilyenek voltak ők. Igy képezték ki őket, a küldetésüknek szentelték magukat, hogy támadjanak és a népükért kockára tegyék életüket. Nem vártak másnapig. A tűz égett a szívükben. Jeruzsálem tüze. A tomboló harc viharában sokan életüket áldozták. Nincs egy kő sem ezen a dombon, amelyet ne áztatott volna a harcosok vére. Örökké emlékezni fogunk azokra, akik érettünk, hidat emeltek örökös fővárosunk két része közé – hidat nemzedékek álma és a ma valósága közé. A próféták víziója megvalósult. Az Ima üdvözüléssé vált.

Jeruzsálem 19 éven át megosztott, ostromolt, elzárt és a végén minden útja, kétszer annyi ideig, 38 évig nyitottá és egyesülté vált. Az izraeli lakosság többsége nem ismert más valóságot. A fiatalabb nemzedék el sem tudja képzelni a várost kettészakító vonalat, aknákkal és drótkerítéssel. El sem tudja képzelni az ellenséges katonát az Óváros falainál, és (a zsidók elől) elzárt Templom-hegyet, a Siratófalat és az Olajfák Hegyét. El sem tudják képzelni, hogy a város külső negyedei, Ramottól és Neve Ja”akovtól északon, Gilo-ig és Har Homáig délen, csupasz hegyek meredeztek, ahonnan ágyúk céloztak Jeruzsálem szívére.

Nekünk csak egy Jeruzsálem van és semmi más. Az örökké a miénk lesz és sosem kerül idegenek kezébe. Tiszteletben tartjuk a különböző hitek és vallások híveit, akik szeretik Jeruzsálemet. Gondosan őrizzük imahelyeit, templomait és mecseteit, biztosítjuk a vallásgyakorlás szabadságát. Amikor mások kormányozták, ez nem így volt.

Félelem nélkül állunk szemben az egész világgal és biztosítani fogjuk az egyesült Jeruzsálem jövőjét. Mert Jeruzsálem a zsidó nép hitének gyökere és horgonya és sosem válunk el tőle.

Aki tudni akarja ezt, ki kell nyitnia a Bibliát, olvasnia kell és megértenie. A történelmi Jeruzsálem, a zsidó nép szíve 3000 év óta, mindig is Izrael Állam örökös és egyesített fővárosa marad.

Linkek:

Bányai László írásai