Az 1920-as magyarországi numerus clausus statisztikai áttekintése: Történelmi szükségszerűség volt-e, vagy a holokauszthoz vezető út első lépése

Egressy Gergely: A statistical overwiew of the Hungarian Numerus Clausus Law of 1920 – A historical necessity or the first step toward the Holocaust. = East European Quarterly, 34. vol. 2001. 4. no. 447-464. p.

Az 1920. évi 25. törvényt ‘a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” numerus clausus néven ismerik általában. A parlament elé a vallás- és közoktatásügyi miniszter terjesztette, 1920 júliusában fogadták el. A törvény korlátozni kívánta a felsőoktatásba bekerülők számát. Az 1918 előtti Magyarországon a zsidók sokkal nagyobb számban kerültek be az egyetemekre és a főiskolákra, mint amennyi a magyar népességbeli arányszámból adódott volna. A törvény tehát tulajdonképpen ellenük irányult, mert kihirdetése után a beiratkozóknak csak 6%-a lehetett zsidó.

Ezt a törvényt sokféleképpen értelmezték. Sokan a 20. század első európai antiszemita törvényének tartották, sőt az auschwitzi gázkamrákhoz vezető első lépcsőfoknak is. Ez a tanulmány nem a törvény antiszemitizmusát vizsgálja, hanem statisztikai adatokat használva – a Magyar Statisztikai Szemle alapján – azt, hogy végrehajtása milyen pozícióvesztést okozott a magyarországi zsidóságnak.

A törvény bevezetése utáni helyzet vizsgálatához először fel kell vázolni az 1920-ban fennálló viszonyokat. A 19. század folyamán a Magyar Királyság területére nagyon sok zsidó vándorolt be. Szívesen látták őket, hiszen olyan pozíciókat töltöttek be, amelyek a magyarok számára nem voltak vonzók. Magyarország gyors gazdasági fejlődése a 19. század utolsó évtizedében főleg ezeknek a bevándoroltaknak volt köszönhető. Gyorsan asszimilálódtak. 1920-ra több százezer zsidó élt Magyarországon szabad akaratából.

A numerus clausus törvény tulajdonképpen nagyon rövid, mindössze két lap a törvénygyűjteményben. Az 1.§-a kijelenti, hogy az 1920/1921-es iskolai évben csak azok iratkozhatnak be felsőoktatási intézménybe, akik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók, és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható. A 2. § kimondja, hogy „az előző tanévekben már beiratkozva volt hallgatók további beiratkozási jogát nem érintik, amennyiben nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóak.” A 3-ban pedig meghatározzák, hogy a beiratkozási engedélyhez „a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.”

A felsőoktatásban tanulóknak számarányukban ugyanis tükrözniük kell a Magyarországon élő „népfajok” arányszámát, ha lehet teljesen, de 90%-ban legalább. Első ránézésre ez nem más, mint a társadalmi esélyegyenlőség törvényi megfogalmazása, legalábbis etnikai tekintetben. Az 1920-as évek Magyarországának politikai légkörét megvizsgálva világossá válik, hogy erről szó sincs, hanem megpróbálták a Trianon utáni Magyarország területéhez és lakosságához mérten elosztani az ország területén lévő felsőoktatási helyeket.

A trianoni békeszerződés miatt ugyanis az ország elvesztette területének 71,5%-át és lakosságának 63,6%-át. Az első világháború előtt az európai rangsorban Magyarország területét nézve a 6., lakosságát nézve pedig a 7. helyet foglalta el; a háború után a területi rangsorban a 15, a népességiben pedig a 11. helyre szorult.

Az 1920-ban tartott népszámlálás adatai szerint a Trianon előtti Magyarország területén 932 458 zsidó élt, ebből 468 429 (50,3%) maradt a Trianon utáni területen. Az összlakosságon (7 840 832 fő) belül arányuk 6,2% lett.

1920-ban Magyarország felsőoktatási rendszere ugyanaz volt, mint az első világháború végén. Az itt tanulók számának növekedése a statisztikai adatok szerint a világháború alatt következett be. A területi veszteség után azonban az ország gazdasági helyzete nem engedte meg, hogy nem létező állásokra képezzenek ki embereket. Rengeteg hivatalnok és értelmiségi jött át az anyaországba a Trianonban elvett területekről is, akik a munkanélküliek számát növelték. 1920-ban Magyarországon túl sok ügyvéd, orvos és újságíró élt, és nem akarták szaporítani e területeken a diplomások számát.

Kétségtelen azonban, hogy a numerus clausus a zsidóságot érintette elsősorban, mégpedig azokon a szakterületeken, amelyek körükben kedveltek voltak, így például a jogi vagy az orvosi területen. Ezeken nagyon alacsony volt a törvényben megállapított határ. Más területeken, mint például a katonai felsőoktatás, a törvény a zsidóság számára egyáltalán nem volt hátrányos, hiszen azt amúgy is kevés zsidó választotta. S bár összességében úgy tűnik, hogy erősen korlátozott lett 1920 után a zsidók tanulási lehetősége, a tanulni vágyók azonban ezután is megtalálták a lehetőségeket.

Ennek egyik oka volt az, hogy lecsökkent a Magyarországon élő zsidók száma, 1930-ban már csak 444 567-en éltek az országban. Sokan ugyanis áttértek, vagy kivándoroltak, ráadásul sokkal kevesebben születtek zsidónak, mint korábban. (1921 és 1924 között az összes születés 3%-a zsidó.) A 20-as évek Magyarországán zsidónak lenni nem volt túlzottan előnyös dolog, az antiszemitizmus politikailag elfogadott volt.

Ha a számokat nézzük, kiderül, hogy az 1926/27-es tanévben a felsőoktatásban tanulók 9%-a volt zsidó. Ez azt mutatja, hogy a 6%-os kvótát nem rögtön alkalmazták az egyetemek. A törvény ráadásul így szól: „& az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedét.” Vagyis lehetőséget ad a megállapított aránytól való eltérésre, minden intézmény saját maga döntötte el, ragaszkodik-e hozzá teljes mértékben. A budapesti Műszaki Egyetem például maradéktalanul betartotta az arányokat, a pécsi egyetemre viszont a megengedettnél majdnem kétszer több zsidó iratkozhatott be.

A törvény meghatározta azt is, hogy egy adott iskolaévben tudományterületenként hány hallgatót vehetnek fel az egyetemek és főiskolák. Az 1926/27-es évben például a négy nagy tudományegyetem (a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem, a szegedi Ferenc József Tudományegyetem, a pécsi Erzsébet Tudományegyetem és a debreceni Tisza István Tudományegyetem) összesen 1100 joghallgatót, 1025 medikust és 750 bölcsészt vehetett fel. A Műszaki Egyetem ugyanebben a tanévben 970 diákot iratkoztathatott be. Ugyanezek a számok az 1928/29-es tanévben jelentősen lecsökkentek (800 jogász, 510 medikus, 455 bölcsész, illetve 320 mérnök).

Ezért elég sokan úgy határoztak – zsidók és nem zsidók egyaránt -, hogy nem Magyarországon, hanem külföldön szereznek diplomát. A külföldön tanulókról csak összesített statisztikai adatok vannak, vagyis nem állapítható meg, hogy hány százalékuk volt zsidó. A törvény miatt azonban feltételezhető, hogy a kint tanulók több mint 6%-a volt izraelita.

Az 1928-as 14. törvény az ‘1920. évi 25. törvénycikk módosításáról’ az eredeti törvény 3. paragrafusát írja át. Itt már nem népfaj és nemzetiség szerint differenciálnak, hanem a szülők foglalkozása alapján. Az 1928 utáni számok a zsidó hallgatók számának emelkedését mutatják: az 1928/29-es tanév tavaszi félévében a 39 magyarországi egyetemre és főiskolára 468 zsidó fiatal járt, ez az összes 4961 hallgató 9,4%-a. Az 1930/31-es tanévben 5200 hallgatóból 494 volt izraelita, ez 9,5%-os arány. Megjegyzendő azonban, hogy ezek a statisztikai adatok magukban foglalják az egyházi felsőoktatás adatait is, ha ezeket kivennénk, magasabb arányszámot kapnánk. (Az országban ekkor egyetlen ilyen zsidó iskola működhetett, mégpedig 11 beiratkozott hallgatóval.)

Az, hogy az 1928-as törvénymódosítás után a zsidó hallgatók arányszáma miért nem emelkedett látványosan, az két alapvető okra vezethető vissza. Egyrészt, mint korábban láttuk, az 1920-as törvény után nem ragaszkodtak mindenütt az egyetemek a 6%-os küszöbhöz, másrészt a politikai légkör sem változott meg számottevően.

Az 1920-as numerus clausus elsősorban a magyar felsőoktatásban tanulók számát kívánta az ország gazdasági igényeihez igazítani, viszont azzal, hogy népfajként határozta meg a zsidóságot, és a többieknél jobban korlátozta tanulási lehetőségeiket, megkezdte a magyar zsidók elkülönítését a társadalom többi tagjától. Az akkori antiszemita légkör ezt kívánta. Alig volt azonban gyakorlati hatása, az 1928-as törvénymódosítással pedig megszüntették a faji elkülönülést. Ágy aligha indokolható a feltételezés, hogy a numerus clausus lett volna az első lépcsőfok a zsidótörvényekhez és az auschwitzi gázkamrákhoz.

Biczó Krisztina