Forrás: 168 Óra

Lehetek deviáns

DONÁTH LÁSZLÓ HIVATÁSRÓL ÉS POLITIKÁRÓL

2005/20 – Közélet

Sztankay Ádám

II. János Pál halála és XVI. Benedek megválasztása idején is gyakran hívták szakértő vendégként a tévéstúdiókba. Kérték már véleményét a melegek jogait illetően, vagy amikor az MDF elnöke “felmentést adott” a Mécs Imrét kifütyülő csőcseléknek. Hivatása szerint lelkész, a politikában az MSZP pártonkívüli képviselőjeként vesz részt. Megszólalásait morális magabiztosság jellemzi. Interjúban mondta egyszer: aki megpróbálja az erkölcs kérdéseit politikai problémává egyszerűsíteni, az elveszíti politikusi hitelét. Honnan ered vajon morális rendíthetetlensége?

Édesapja, Donáth Ferenc tagja volt az illegális kommunista pártnak. Később vezette Rákosi Mátyás titkárságát, aztán ült Rákosi és Kádár börtönében is. Édesanyja, Bozóky Éva évtizedekig újságíró volt, aki beiratkozott az Evangélikus Teológiai Akadémiára – miután ön már elvégezte azt. A mozaikos részletek is különös famíliát sejtetnek. Könnyen talált a saját útjára?

Ötvenedik évembe értem, amely sabbathév, a katolicizmus szerint pedig szent év. Az üdvösség esztendeje. Ma már tudom: egykor ifjonti romantikával hittem, hogy én választottam hivatást. Az ember játékterét felmenői nemzedékeinek választásai határozzák meg. Persze ki lehet belőle lépni, de akkor sorsvesztőkké válunk, kétségeink támadnak: talán mássá is lehettünk volna. Bennem nincs ilyen kétely.

Megrajzolná a játékterét?

Apai nagyapám ügyvéd volt, nagyanyám zsidó származású gyáros. Apám jogot végzett, eredendően kommunista, de a hatvanas években – amikor eszméltem – már elveszítette az illúzióit. Emlékeimben liberális, szocialista elkötelezettségű ember. Anyai nagyapám osztrák-magyar származású katonatiszt. Nagyanyám erdélyi szász lutheránus paplány volt, tanítónő. Édesanyám népi kollégistaként járt egyetemre. Családi hátteremben csupa olyan identitás, amely lényegében kisebbségi. Meggyőződéseimet ugyanakkor nem a kisebbségek “csak azért is” öntudata alakította, hanem a felismerés: mindenki csak kisebbségben létezhet. Aki többséginek képzelve magát azt hiszi, hogy uralma lehet mások felett – az önmagát téveszti meg. Ez a gondolat tartott távol mindenféle tömegszervezettől is.

Tagja az evangélikus egyháznak.

Amely nagyon kicsi, s abban is kisebbség vagyok. Kollégáim jelentős része “dúvadnak” lát – folytatva a Jelenések könyvében megírt harcot az Antikrisztus ellen.

Jó ég! Mi a bajuk önnel?

Charta-tüntetés (1992)Csak rám kell nézni. Van, aki az írást idézte: oltárnál csak ép látású ember szolgálhat! Talán van igazsága, noha félszeműként nem vertem még le az úrvacsorai kelyhet. Gőg nélkül szólva az viszont tény: egyházam püspökeinek nevét nemigen ismerik, az enyémet viszont Nagy Imre 89-es temetése óta – a temetői ceremónia megszervezése volt a feladatom – elég sokan. Kisebbségi státusomhoz azonban egyházi emberként is ragaszkodom. Családi hátterem miatt is. Említhetném lutheránus anyai dédapámat, aki erdélyi szász volt, s ez a vonal úgy tűnt el, mintha nem lett volna. Emlékét is szolgálom hivatásommal, amelyhez mindeközben – ha már identitásokról beszélünk – egyszerre vezetett “stigmatikus” testi adottságom vagy a zsidósághoz való ambivalens viszonyom.

Bonyolult szőttes.

Átlátható képet ad ki. Családunkkal 56 októbere után a jugoszláv követségre menekültünk. Cselszövéssel vittek aztán minket a romániai Snagovba. Ott a jobb szemem elkezdett nem látni. Később az általános iskolában meghatározó volt számomra két “bizarr” vonásom: fél szem, lángvörös haj. Partizánnak hívtak, bár nem ismertem a szót. Kimaradtam a közös játékokból. Otthon meg óvtak a szülők, a fivéreim: egy szemmel ne ugráljon az ember. Maradtak a könyvek, közöttük leltem hivatásra. Útválasztásom így hasonló a zsidóságéhoz, amelyet ezer dologból kizártak, s kényszerítették, hogy a fejéből éljen.

Alapkönyvek?

Nagyapa, fiú, unoka (1984)

Gimnazistaként szinte beleszerettem Dietrich Bonhoeffer evangélikus teológus munkáiba. 1945 áprilisában végezték ki a nácik, mert részt vett a Hitler elleni merényletben. Gondolatai köszöntek vissza a II. vatikáni zsinaton is – tizenöt évvel később. A világra való nyitottság, a más vallásúak iránti tolerancia szószólója volt. Hirdette, hogy a keresztény ember minőségének egyetlen meghatározója: képes-e a másik ember számára Krisztus-képmássá lenni. Képes-e tudatos, rendíthetetlen szolidaritásra.

Kommunista múltú édesapja saját eszméi okán sokat tudhatott erről.

Próbált ugyan beszélni a történetéről, de képtelen volt rá. A mozgalomban lénye részévé lett a konspiráció. Ám időről időre azzal állt elő: menjünk ki nagyanyámhoz a Kozma utcai temetőbe. Liturgikus sétáinkon igyekezett átadni valamit a múltjából, ám sosem sikerült: nehéz beszédű ember volt, lassan, megfontoltan, tömörítve szeretett fogalmazni. Azzal bosszantottam: olyan bonyolult, mintha Móriczot olvasnék. Sokszor jöttek hozzánk barátai: Halda Alíz, Rajk Júlia, Kardos László, Vásárhelyi Miklós, sokan. Apám társaságban is főleg csak ült, és mosolygott. Csupán aktuális politikai kérdésekhez szólt hozzá. Ilyenkor is óvatos volt, mindenkire vigyázott. Mécs Imre, Kis János, Rajk László, Magyar Bálint – mind úgy emlékeznek rá, mintha az apjuk lett volna. Ritka attitűd egy kommunista forradalmárban.

Puszta ösztönből óvta a környezetét?

Tudatosan. A hetvenes évek végétől egyértelműen úgy látta: ez a rendszer könnyűnek találtatott, pusztulni fog. Kár lenne érte bármi áldozat. Fontosabb volt számára, hogy minél többen túléljék.

Hogyan fogadta az ön pályaválasztását?

Azt mondta meghökkent gimnáziumi igazgatómnak: ha a fiam teológiát akar tanulni, akkor azt fogja tenni. Liberális volt olyan értelemben, ahogy a szó a megengedő szeretetet is kifejezheti. A harmincas években meggyőződéssel vállalta a kommunista eszmét, amely szegényparaszti múltjához kötődött. Kurucos düh volt az alapja: kiverni innen az úri bandát. Apámban aztán a rigorózus marxizmus korszaka Lukács György halála idején lezárult. Később soha semmiben nem próbálta ránk erőltetni az értékrendjét, ízlését.

Temetőbeli sétákon esett szó a zsidó gyökerekről?

Soha nem beszélt a zsidóságáról. Ennek a legmélyebb oka lehetett, hogy magyar hazafinak tartotta magát. A klasszikus értelemben, ahogyan a kurucoktól Nagy Imréig lehetne sorolni. Ebbe a képbe nem fért bele azonosulás az olyan kulturális, vallási kisebbséggel, amely ugyan a maga ezernyi zűrjével roppant szeretnivaló és szórakoztató, ám sokkal közelebb érezhette a zsigerekhez, mint a szívhez, az észhez. Nem ítélek felette. Nekem, aki naponta temetek, prédikálok, különös időnkívüliségemben könnyebb véleményt alkotnom arról, ami volt és ami van. Apámnak, aki naponta a politikában élt, ez sokkal nehezebb lehetett.

Sorsából következett tanulság az ön számára?

Története miatt a mártírium kérdése nekem nagyon problematikus. Rendszerről rendszerre önfeledt odaadás egy eszme nevében, amely a legkeményebb üldözést is vállalhatóvá teszi – ebben nem hiszek. Nem is beszélve az olyan elhivatottságról, amely engedi, hogy valaki más életét kockáztassa az ember.

Mégis: az MSZP képviselőjeként apja emléke előtt is fejet hajt.

Ebben van igazság. 1990-ben még nemet mondtam liberális barátaimnak, az SZDSZ hívásának. Az volt életem utolsó romantikus periódusa. Nem akartam politikával foglalkozni. Gondoltam, az ország számára elég áldozat volt az a harminc év, amelyet közvetlen családtagjaim börtönben töltöttek. A kiábrándulás első pillanata a Csurka-dolgozat megjelenése volt 1992-ben. Világossá tette: szószékről beszélve akkor lehetek hiteles, ha nem térek ki a hétköznapok vitái elől. Ezért vállaltam beszédet a Charta-tüntetésen, ezért álltam ki Göncz Árpád mellett, amikor kifütyülték. Amikor az MSZP-től 1993-ban megkeresett két atyafi, azt mondtam: akad ugyan közöttünk egy áthidalhatatlan szakadék, de a Horthy-világ utáni nosztalgiázást én sem állhatom, s ami az országban folyik, valóban gyalázat. Mégis meglepett, hogy képviselőnek kérnek. Ám egyházi vezetőim mind azt tanácsolták, vállaljam. Mondtam is a feleségemnek: püspökeimnek én nem kellek. Akkor kötöttem az MSZP-vel egy gentlemen s agreementet, amely máig elfogadhatóvá teszi a politikai szerepvállalást.

Mi a szerződés lényege?

Nem involválódom pártügyekben, viszont lehetek deviáns. Nincs olyan szempont, amely eltéríthetne erkölcsi meggyőződésemtől. A tagok részéről persze ért már atrocitás, amikor pártvélemény ellenében szavaztam, de a pártvezetés mindig elfogadta döntésemet. Azt is megértették: számomra az egyházi szolgálat szent szolgálat, az egyetlen helyzet, amelyben az élet ellentmondásait helyre tudom tenni. Ami azt jelenti: ha temetek, akkor nincs parlament, vasárnap nincs kongresszus. A haldokló támogatása mindig fontosabb lesz számomra, mint a politikai helyzet. Ha lelkészi kötelességemet kell végeznem, akkor nincs politika, párt, nemzet java s ehhez hasonlók. Ilyen egyszerű. n

Comments are closed.