Forrás: Híradó

A rotterdami cselgáncs Eb-n 73 kg-ban nyert a magyar versenyző

Braun Ákos (73 kg) aranyérmet szerzett a rotterdami cselgáncs Európa-bajnokságon.

A varsói Világkupa-viadalt megnyerő Braun a legjobb négy között az olimpiai és világbajnoki bronzérmes lett Vsevolods Zelonijsszal szállt szembe. A küzdelmesen, de eredménytelenül kezdődő mérkőzést a bíró páros egyéni figyelmeztetésekkel próbálta meg „felpörgetni”, és az ellenfél harmadik intésével a paksi kiválóság már vazarinál tartott. A holtfáradt lett ezután már meg sem próbált kezdeményezni, így a jóval frissebb és energikusabb Braun megérdemelten került a fináléba. A súlycsoport zárómeccsén a tavalyi Eb-n ezüstérmes izraeli Yoel Razvozovval találkozott.

Néhány perccel később Mészáros Anettet szólították tatamira, s az akció nélküli összecsapáson ő három, a helyi közönségkedvenc Edith Bosch pedig egy intést kapott. A némi bírói segédletben megmutatkozó hazai pálya előnyén túl a tavalyi olimpián ezüstérmes holland jóval aktívabb is volt, tehát kétség sem férhetett a továbbjutásához. Az első felnőtt világversenyén részt vevő, tavaly junior vb-aranyérmes Mészáros a folytatásban a bronzéremért száll harcba.

Gera Csaba (81) egy mérkőzés után kiesett. A Honvéd versenyzője balszerencséjére rögtön a világbajnoki bronzérmes, olimpiai ötödik lengyel Robert Krawczykkal került szembe, aki a harmadik percben karfeszítéssel nyert. Riválisa ezt követően ugyanezzel a technikával verte cseh riválisát, majd kikapott egy brittől, így Gera a vigaszágon sem folytathatta.

hirado.hu

Comments are closed.