Forrás: Magyar Rádió

Iránban, Ciszjordániában, Irakban, Nagy-Britanniában és Szomáliában is heves tüntetések voltak az amerikai katonák által állítólag elkövetett Korán-gyalázás miatt.

A dél-iraki Násziríjában a tiltakozó akció lövöldözésbe torkollott a síiták és a rendfenntartó erők között, nyolcan megsérültek. Londonban az amerikai nagykövetség épületénél mintegy száz ember gyűlt össze és gyalázta az Egyesült Államokat és George Bush elnököt. Teheránban a pénteki ima után Amerika- és Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak és zászlókat égettek.

A Newsweek amerikai hírmagazin a múlt héten azt írta, hogy a guantánamói amerikai katonai börtönben a vallatók az iszlám szent könyvét a mellékhelyiségekben helyezték el, sőt előfordult, hogy lehúzták a vécén.

A cikk hatására tiltakozáshullám söpört végig több muzulmán országban is. A lap később visszavonta cikkét, arra hivatkozva, hogy az eredeti forrás nem biztos abban, valóban megtörtént-e az ott leírt eset.

Az amerikai védelmi minisztérium megerősítette, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt korábban valóban többször is jelezte, hogy a guantanamói támaszponton nem tartják tiszteletben a Koránt.

A Nemzetközi Vöröskereszt nem kívánt részletekbe bocsátkozni, hogy mit is takar ez a Korán nem tiszteletben tartása. A Pentagon szóvivője szerint viszont arról volt szó, hogy a muszlimok szent könyvét néhányszor véletlenül leejtették a földre. A Nemzetközi Vöröskereszt amerikai szóvivője csak annyit tett hozzá, hogy miután jelezték észrevételeiket, az amerikai kormányzat megtette a megfelelő lépéseket, és az ilyen jellegű panaszok meg is szűntek Guantanamón.

Az amerikai hadsereg egyébként csütörtökön több mint 2500 oldalnyi dokumentumot hozott nyilvánosságra az amerikai katonák viselt dolgairól Irakban. Arról például, hogy hogyan félemlítettek meg színlelt kivégzéssel foglyokat, vagy hogy hogyan fenyegették meg őket azzal, hogy kutyákat uszítanak rájuk.

MR, Járai Judit (Washington)

Comments are closed.