Forrás: Híradó

Az MTV csütörtökön este élőben közvetítette az Eurovíziós Dalfesztivál középdöntőjét Kijevből

A szombati finálét 20.45-től láthatják az m1-en!

Nézze meg az összes csütörtöki fellépőt!

Tíz ország örülhetett az Eurovíziós Dalfesztivál csütörtöki középdöntője után. A látványos műsroban 25 fellépő mutatkozott be, köztük a NOX.

A középdöntőt 39 országban mintegy 100 millióan nézték. A magyar együttest a nagy esélyesek között tartották számon, és a papírforma be is igazolódott.

Eurovíziós Dalverseny I. rész

..

Eurovíziós Dalverseny II. rész

..

Eurovíziós Dalverseny III. rész

..

A közönség tetszését maximálisan elnyerte a népzenei alapokra épülő Forogj világ című szám. Egyébként más országok is készültek hasonló, nemzeti dallamvilágra épülő produkcióval – így a moldáv, az osztrák és a horvát előadó is.

A NOX végül simán – nem hivatalos információk szerint a legtöbb szavazattal – jutott tovább a szombati döntőbe. A magyar csapat mellett a moldáv, a horvát, az izraeli, a dán, a norvég, a lett, a svájci, a macedón és a román együttesnek lesz lehetősége újra megméretni magát.

Már a középdöntő is rendkívül látványos volt. Az 50. Eurovíziós Dalverseny minden idők legkorszerűbb színpadi és világítási technikáját vonultatja fel.

A NOX berobbant – a fogadóirodák szerint nyerhetnek!

Az angol bukmékerek első-második helyre várják a magyarokat az Euróvíziós Dalverseny fináléjában – A Forogj világ felpörgette Európát!

A hatalmas, többszintű, 3 előadói térrel rendelkező színpad, lehetőséget teremt arra, hogy egyedülálló háttér keletkezzen az előadók közelében. 60 tonnányi fénytechnikai berendezés teszi rendkívül látványossá a színpadi megjelenést.

A televíziós közvetítés a legmodernebb technikával történik. 17 kamerás digitális közvetítőkocsi készíti a képet, és a világon a legkorszerűbb sztereo hangot előállító DOLBY E rendszer fogja a hangot előállítani.

hirado.hu

Comments are closed.