Forrás: Híradó

Az angol bukmékerek első-második helyre várják a magyarokat az Euróvíziós Dalverseny fináléjában – A Forogj világ felpörgette Európát!

Az MTV szombaton este 20.25-től élőben közvetíti a döntőt

Nálunk megnézheti a NOX középdöntős szereplését!

Kattintson ide a videó megtekintéséhez!

Akár a végső győzelemre is nagy esélye van a NOX-nak Kijevben. Az együttes elsőként állhat színpadra az Eurovíziós Dalverseny szombati döntőjében. A magyar csapat az angol fogadóirodákban is favorit, az első-második helyre várják őket.

Péter Szabó Szilvi és Nagy Tamás csapata csütörtökön este a középdöntőben nagy sikert aratott Forogj világ című számával. A 25 fellépő közül a 10 legjobb közé kerültek, így ott lehetnek a végső döntőben, ahova további 14 ország már korábban bejutott.

Az MTV szombaton este 20.25-től élőben közvetíti a döntőt

A továbbjutás simán ment, pedig a próbákon voltak nehézségek. Mint a Magyar Televízió csütörtök esti élő adása során kiderült, Szilviéknek több problémával is szembesülniük kellett Kijevben. Így például a csapat – iparművész által tervezett, egyébként csodálatos – fekete fellépőruhái nem voltak éppen “színpadbarátok”, mert a sötét szín beolvadt a háttérbe, ezért nem látszottak kellőképpen a produkció szerves részét képező táncelemek. Ezen a világítás átállításával próbáltak javítani, de a látvány még így sem volt teljes.

Szilvinek ráadásul komoly gondot okozott, hogy a közvetlenül elöttük fellépő román együttes füstöt is használt előadásához. Az énekesnőre a próbákon többször is köhögési roham jött rá, estére azonban ezt is sikerült megoldani: a szervezők a románok után villámgyorsan kiszívták a füstöt a színpadról. Szilvi végül remek formában, nyugodtan és kiegyensúlyozottan lépett színpadra, és a fiúkkal lenyűgözte a közönséget.

Itt meghallgathatja a teljes telefoninterjút a Nap-Keltéből!

..

Nagy Tamás a Nap-Keltének péntek reggel adott telefoninterjúban elmondta: hallották azokat a nem hivatalos híreket, hogy első helyen jutottak tovább a döntőbe, de ezt nem erősítették meg nekik. Azt, hogy ki mennyi szavazatot kapott, a szervezők csak a döntő végén hozzák nyilvánosságra, mert nem akarják befolyásolni a nézőket – tette hozzá Tamás.

Az énekes-táncos a műsorvezető felvetésére azt is elmondta: nagyon örülnek annak, hogy az angol fogadóirodák állítólag első-második helyre várják őket. A csütörtöki középdöntővel kapcsolatban elárulta: fantasztikus élmény volt ennyi ember előtt fellépni.

Tamás szerint mindenképpen szerencse, hogy szombaton elsőként lépnek színpadra, hiszen így nincs előttük másik produkció, ami esetleg zavaró tényező lehetne. Ráadásul az első dalnál, a műsor kezdetén még mindenki biztosan ott lesz a tévéképernyők előtt – tette hozzá.

A középdöntőt 39 országban mintegy 100 millióan nézték. A szervezők 60 millió szavazatra számítottak. A NOX-ot a nagy esélyesek között tartották számon, és a papírforma be is igazolódott. A magyarok a moldáv, a horvát, az izraeli, a dán, a norvég, a lett, a svájci, a macedón és román csapattal együtt jutottak tovább.

Ráadásul a NOX-nak abban is szerencséje volt, hogy nem kellett sokáig izgulniuk, hiszen az ő nevük hangzott el elsőként a fináléba bejutók közül. És ha ez sem elég a számmisztikában hívőknek: Szilviék a szombati döntőben is elsőként állhatnak majd színpadra!

Az angol bukmékerek mindenesetre már tovább számoltak és a végső versenyben is az első hely közelébe várják a magyarokat!

hirado.hu

Comments are closed.