Forrás: 168 ÓraA Nagy Könyv-harc
SIKEREK ÉS SÉRELMEK
2005/20 – Kultúra
Sándor Zsuzsanna
A Nagy Könyv vetélkedő megosztja a honi irodalmi életet. A programot bírálják írók, irodalomkritikusok. Mások erre csak legyintenek: szokásos értelmiségi fanyalgás. E modern olvasónép-mozgalomra szükség van a kultúranalfabéták hazájában.
Az eredetileg a BBC-n Big Read címmel futó – a Big Brotherral szemben indított – össznépi olvasóshow „importőre” Békés Pál író volt. Az angliai magyar évad művészeti kurátoraként tartózkodott kint a televíziós játék idején. A műsorban leginkább az ragadta meg, hogy jóval több egy műsornál: „Nagy-Britanniában semmivel sem olvasnak többet, mint nálunk. Ám ez a sorozat tematizálta a közéletet. Az újságok címlapon írtak a versenyről, olvasótársaságok könyvélményeikről beszélgettek, fellendült a könyvtárak és kiadók forgalma.”
Békés – aki egyben a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) főbizottságának tagja is – lelkesen mesélte élményeit itthon az NKA-ban, az MTV-ben és a kulturális minisztériumban. Mindenkinek tetszett a játék, úgy döntöttek, átveszik a licencet, s közösen rendezik meg a nemzeti könyvviadalt. „Ez az, ami igazán közszolgálati feladat” – summázza Sipos Pál, a Nagy Könyv televíziós programjainak felelőse. „Régóta gondolkodtunk azon, hogyan lehet szélessávra váltani a kultúrafinanszírozásban. Ez a félig show, félig művelődési mozgalom alkalmasnak látszott erre” – említi Harsányi László, az NKA elnöke.
Bár minden készen állt a kezdéshez, kiderült, nem könnyű nagyot dobni az irodalmi állóvízbe. Békés Pál a könyvszakma összes szereplőjével egyeztetni próbált. „A könyvtárosok azt javasolták, csakis olyan könyvek versenyezzenek, amelyek hozzáférhetők a könyvtárakban. A kiadók és terjesztők azt mondták, csak a boltokban kapható művekre lehessen szavazni. Az írók meg kijelentették: a kortárs magyar szépirodalmat kell reklámozni. Mindenki a saját érdekeit tartotta fontosnak.”
A szervezők változtattak az angol szabályokon. Míg az eredeti játékban nemzeti megkötöttség nélkül szavazhattak a regényekre, itthon a százas listát fele-fele arányban külföldi és magyar művekre osztották. „Attól tartottunk, hogy nyugati ponyva lesz a befutó, s a minőségi hazai irodalom elsikkad. Utólag azt gondolom, alaptalanul néztük le az olvasókat” – vallja Sipos.
A stúdióban Bozóki András
miniszterA programsorozat költségét a három intézmény együtt vállalta. Az NKA 500 milliót adott a könyvtárak támogatására, kultúrmarketingre. A televízió 100 milliót műsorkészítésre. Az NKÖM is ígért 160 milliót, amely mára 40 millióra apadt. Sipos szerint az év végéig tartó események teljes költségéhez további 350 millió forint szükséges.
Amikor nyilvánosságra hozták a költségeket, több írószervezet tiltakozott: megkérdezésük nélkül döntöttek ekkora állami irodalomfinaszírozásról, s az írók véleményét csak utólag kérték ki. Békés Pál viszont úgy látja, ha már közben bevonják az írótársaságokat, az történt volna, mint az Irodalmi Kerekasztalnál: „Egymásnak esnek, az eredmény pedig nulla.”
Németh Gábor író szerint ötletpályázatot is kiírhattak volna az irodalom és az olvasás népszerűsítésére. Vámos Miklós, az NKA szépirodalmi kuratóriumának elnöke azt mondja: ha annak idején megkérdezik a véleményét, mire költsék a pénzt, inkább azt javasolja, gondolják át, hátha eredményesebben is felhasználható. „Tíz úgynevezett szépirodalmi műből talán egy, amit tényleg érdemes elolvasni. Annak vagyok a híve, hogy az írókat, szerkesztőket, fordítókat kell támogatni. Másrészt az olvasókat. Például azzal, hogy a néhány száz példányban megjelent verseskötetet újra kiadják, s ingyen eljuttatják a rászorultakhoz.”
Amúgy a szervezők – hogy békét teremtsenek irodalomfronton – utólag többször tárgyaltak az íróképviseletekkel. Akadt alkotó, aki azzal állt elő, inkább vegyenek mindannyiuktól 50-50 példányt. Elhangzott az is, írják elő a szervezők: a választható regények között harminc kortárs hazai mű legyen. „A licenc szabálya ezt nem engedi. És miért kényszerítsük az olvasókat arra, hogy olyan szerzőkre szavazzanak, akikről esetleg gőzük sincs?” – magyarázza Sipos.
Az egyeztetéseken részt vett Háy János író is. Legfőbb gondnak azt tartja: a kortárs írókra nem jut elég figyelem. Holott közülük többen is nemzetközi sikereket érnek el, s ez akár országimázsunk is lehetne: „Miért nem alakul olyan kormányhivatal, amely a legjobb új műveket és szerzőiket utaztatná az országban, vagy a díjazott alkotásokból rövid tévéfilmet támogatna?” Németh Gábor is átfogó kulturális koncepciót hiányol: „Hisztérikus, kapkodó gesztusok vannak. Ilyen a Nagy Könyv is. Vagy a minisztérium által tavaly kezdeményezett Édes anyanyelvünk pályázat is. Először úgy írták ki, hogy egy novellával tízmilliót lehet nyerni.”
Készül az ajánló spot Popper Péterrel
A múlt évi pályázatot Esterházy Péter is elhibázottnak tartja: a befektetés kevés kulturális hasznot hozott. Ugyanakkor a Nagy Könyvvel rokonszenvez: „Jókat hallottam a versenyről. Könyvekről szól, olvasásról, ami csak jó lehet. Szerintem kissé demagóg azzal érvelni, hogy másra is fordíthatnák a pénzt. Sipos Pált régről ismerem, bízom az ízlésében. A százas könyvlista sem fáj, sok közte a jól nevelt, konzervatív, ám értékközpontú olvasmány.”
Vámos Miklós úgy véli, számítani lehetett arra, hogy elsősorban a „nagy példányszámos” szerzőkre szavaznak. „Azon nem lehet változtatni, hogy bizonyos szerzők népszerűek az olvasók körében. Tulajdonképpen ezen az alapon nem ért váratlanul, hogy egyik könyvem bejutott a százba.”
A Nagy Könyv tévékampányában közéleti emberek rövid könyvajánlókat mondtak. Esterházy, Vámos is vállalta a szereplést. „Ha bárki könyvajánlóra kér, boldogan vállalom” – említi Vámos. Ám a felkért irodalmárok közül sokan nem álltak kötélnek. Például az MTA Irodalomtörténeti Intézetének igazgatója, Szörényi László kijelentette: ideges lesz, ha meglátja ezeket a „kultúrkakasokat és gyöngytyúkokat” a tévében.
Szörényi szerint félreértették, bár igaz, hogy nem akart részt venni a műsorban. „Láttam néhány ajánlót. Csiripeltek valamit, amiből számomra semmi sem derült ki. Nem hiszem, hogy néhány másodpercben bármi érdemlegeset lehetne mondani egy műről. Visszaborzadtam ettől.”
A professzor állítja, ez a szavazós játék nem szolgálja az olvasás ügyét: „Nem lehet a valóságshow módszereivel népszerűsíteni az olvasást. Mert az sokkal intimebb dolog.” Háy János hasonló okokból nem vállalta a felkérést: „Valóban ki kellene találni valamilyen médiatechnikát, amely képes hitelesen reklámozni az irodalmi műveket. Erre esetleg lehetőséget ad a játék. Azt azonban nem szeretném, hogy a kereskedelmi tévék színvonalához gyagyásítsák le az írásaimat. Ezen az áron az én könyveim nem eladók.”
Németh Gábor a Magyar Rádió művészeti osztályának munkatársaként gyakran vezetett kulturális magazinműsort, de a Nagy Könyvbe ő sem akart beszállni. „Nem életszerű a játék. Nem lehet egymással összemérhetetlen műveket versenyeztetni. Nem volt világos, mi alapján kerültek listára a könyvek. Múltkor kaptam egy e-mailt, hogy a nácik csoportosan szavaznak Wass Albertre, mi meg voksoljunk a Sorstalanságra.”
Hallani, az Egri csillagok listasikere annak is köszönhető, hogy Heves megyében kihirdették: mindenki szavazzon a Gárdonyi-könyvre. Németh attól is tart, az összeállt százas listát majd reprezentatívnak tekintik, s ez alapján próbálnak következtetéseket levonni: „A Big Read Nagy Könyvre fordítása is arra utal, hogy itt valójában az értékek harcát indították el.”
Pedig a szervezők hangsúlyozzák, a top 100 csupán a szavazatokat, nem a művek minőségét méri. Bár Békés Pál szerint azért érdemes elgondolkodni az összképen: a jelenlegi magyar irodalom vezető vonala nem tudta igazán megkedveltetni magát az olvasókkal. Sipos is kijelenti: „Ez nem valóságshow, hanem maga a valóság. Az emberek pont úgy válogatnak itt, mint egy könyvesboltban. És ha a kortárs írót nem választják ki, akkor ő a kieső. Amit produkált, az nem keltette fel az érdeklődést.”
Többen úgy vélik, íróink régóta felgyülemlett sérelmeiket vezetik le a játékon. Nem értik, hogy ez nem az elitkultúra versenye. Ráadásul semmit sem vontak el tőlük, a programokat pluszforrásokból finanszírozzák. Békés Pál reméli, talán hamarosan mindenki megérti, a játék elsősorban az olvasásról szól: „Ebben az országban először az olvasást kell megszerettetni az emberekkel. Félanalfabéták úgysem fognak kortárs műveket vásárolni. Lehet, hogy a versenyben egyesek jobban járnak, mások kevésbé. De az irodalom egésze biztosan jól jár.”
A top 100-ba 12 kortárs regény jutott be:
Szabó Magda: Abigél, Ajtó, Für Elise
Szepes Mária: A vörös oroszlán
Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!
Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók
Esterházy Péter: Harmonia caelestis
Jókai Anna: Ne féljetek
Závada Pál: Jadviga párnája
Kertész Imre: Sorstalanság
Vámos Miklós: Apák könyve
Nógrádi Gábor: PetePite
A Nagy Könyv program első szakasza a budapesti könyvvásár idején zárult. A százas mezőny élére Gárdonyi Géza Egri csillagok, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk és Tolkien
A Gyűrűk ura című műve került. Majdnem 400 ezer szavazat érkezett. (A 60 milliós Nagy-Britanniában 200 ezer voksot sem kapott a top 100.)
A vetélkedő második szakasza a 12-es listával júniusban, a könyvhéten zárul. Mindegyik műről harmincperces kampányfilm készül, s a 12 regény egymással versenyez a tévében. Ezzel párhuzamosan rendezik meg az MTV-ben a Könyvek csatája középiskolás vetélkedőt is. A Nagy Könyvtől függetlenül indul a Nagy Bagoly középiskolás irodalmi verseny is, melynek döntőjét a tévé is közvetíteni fogja. Az egész eseménysorozat december 17-én ér véget.
Az NKA támogatásáv al a könyvtárak beszerezhetik a top 100 regényeit, illetve a listára került kortárs szerzőinkkel író-olvasó találkozókat szervezhetnek. Az Írók Boltjába azokat az íróinkat is meghívják közönségtalálkozóra, akik nem jutottak be a mezőnybe.
