Forrás: Híradó

Zuroff szerint a Nagy-perben előadott bizonyítékok Zentait a háborús bűnös legrosszabb fajtájaként festik le, hiszen még csak parancsteljesítésre sem hivatkozhatott

Nincsenek meg azok a hivatalos dokumentumok, amelyek bizonyíthatnák a háborús bűnnel vádolt Zentai Károly állítását, konkrétan azt, hogy nem tartózkodott Budapesten 61 évvel ezelőtt, amikor a neki felrótt gyilkosságot elkövették – ismerte el az Ausztráliában élő Zentai családja a The Australian című lap cikke szerint. A lap szerint a Perth-ben élő Zentai fiatalabbik fia, Ernie Steiner az újságnak nyilatkozva azt állította, hogy 1994-ben Charles Zentai magnóra mondta életrajzát, s arról beszélt: a Budapesttől mintegy 70 kilométerre nyugatra fekvő Hántán tartózkodott 1944 november 8-án, azaz azon a napon, amikor a neki felrótt gyilkosságot – egy zsidó fiatalember, Balázs Péter megkínzását és megölését az Aréna utcai laktanya közelében – elkövették.

A 83 éves Charles Zentai fia – aki jelenleg mezőgazdasági kutatóként dolgozik – ugyanakkor csalódottságának adott hangot amiatt, hogy nem sikerült beszerezni az 1944-es hivatalos feljegyzéseket apja szállító alakulatáról, és ily módon csakis az általa említett magnófelvétel lehet az egyetlen bizonyíték arra, hogy Zentai Balázs Péter megkínzása és megölése előtt egy nappal elhagyta Budapestet. „Sajnálatos módon az idő múlása, továbbá amiatt, hogy a háború után Magyarországon rendkívül sok iratot megsemmisítettek, a hivatalos dokumentumot nehéz beszerezni” – nyilatkozta a lapnak e-mailen keresztül Ernie Steiner. „Tudom és nincs okom kételkedni abban, hogy apám mikor hagyta el Budapestet, mert 1994-ben én magam készítettem egy magnófelvételt szüleimmel, hogy rögzítsem életüket. De mindketten határozottan emlékeztek az időpontra, amikor elhagyták Budapestet” – állította a The Australian című lapnak nyilatkozva Steiner.

Múlt szombaton a The Weekend Australian arról írt: egy csaknem fél évszázaddal ezelőtt kitöltött ausztrál állampolgársági kérelem „meghatározó bizonyíték” a háborús bűncselekménnyel gyanúsított Charles Zentai ellen, olyan, amely megalapozhatja Magyarországra történő kiadatását. A Zentai által aláírt nyilatkozat azt támasztja alá, hogy a férfi Budapesten tartózkodott abban a második világháború alatti időpontban, amikor Balázs Pétert meggyilkolták. Zentairól családja most azt hangoztatja, hogy ő 1944. november 7-én, egy nappal a gyilkosság megjelölt időpontja előtt távozott a nácik megszállta Budapestről – írta a The Weekend Australian.

Chris Ellison ausztrál igazságyügy-miniszter ez idő szerint tanulmányozza magyar kollégájának, Petrétei Józsefnek Zentaira vonatkozó kiadatási kérelmét – emlékeztetett az újság. A The Weekend Australian egyéb dokumentumokat is talált, amelyek, mint írja, azt részletezik, hogy Zentai, feleségével és két kis gyerekével hogyan szökött meg a háború utáni Németország igazságszolgáltatása elől, illetve hogyan érkezett 1950-ben Fremantle-be „menekültként”.

Zentai a második világháborúban egy szállító alakulatban szolgált Budapesten – írja az ausztrál lap -, de az ellene felhozott vádak szerint szökött zsidók elleni hajtóvadászatokat irányított. Balázs Péter zsidó mivoltát elleplező hamis okmányokkal élte túl az addigi üldöztetést, de 1944. november 8-án elfogyott a szerencséje: felismerte őt Zentai, aki a fiú családja otthonának közelében, Budafokon nőtt fel. Zentai két katonatársa, Máder Béla százados és Nagy Lajos hadnagy segítségével lerángatta őt a villamosról, megkínozta, megölte, majd holttestét, miután köveket erősített rá, belökte a Dunába. Az újabb nyomozás Zentai-ügyben tavaly szeptemberben kezdődött, amikor Balázs Péter bátyja, Ádám az apjuk birtokában volt dokumentumokat egy professzoron keresztül a Simon Wiesenthal központot képviselő Efraim Zuroffnak eljuttatta.

Zuroff szerint a Nagy-perben előadott bizonyítékok Zentait a háborús bűnös legrosszabb fajtájaként festik le, hiszen még csak parancsteljesítésre sem hivatkozhatott. Zentai aktív részvételét Balázs meggyilkolásában Zuroff elmondása szerint legalább tizenegy tanú vallomása támasztja alá, és a tanúk a barrikád két oldaláról valók, olyanok, akik a gyilkosság idején hatalmi helyzetben voltak, és olyanok, akik ki voltak nekik szolgáltatva.

hirado.hu

Comments are closed.