Forrás: MA

Vizsgálatot indított az izraeli külügyminisztérium a magyarországi nagykövetségről jelentett szabálytalanságok ügyében – közölte az izraeli hadsereg rádiója.

2005.05.17 07:21 MTI

Dávid Admon nagykövet az izraeli közszolgálati rádióban visszautasította az ellene felhozott vádakat és úgy nyilatkozott, hogy a külképviselet munkáját ért támadás egy olyan csatározás része, amely már régóta tart a külügyminisztériumban.

A The Jerusalem Post című újság hétfői internetes kiadásában idézett rádióhír szerint Amikam Lévi, az izraeli külügyminisztérium illetékese egy belső jelentésben azt állítja, hogy Dávid Admon budapesti nagykövet szabálytalanságokat követett el diplomáciai tevékenysége során. A nagykövet az izraeli közszolgálati rádiónak hétfő délelőtt adott nyilatkozatában a külügyminisztériumi jelentés minden egyes elemét tagadta.

‘Kiváló munkát végzek. Mindenhonnan elismerést kapok tevékenységemért. Ha valaki megint el akar jönni és ellenőrizni kívánja ezeket a rosszindulatú híreszteléseket, akkor szívesen látom’ – mondta Admon.

A jelentés szerint Admon nem beszél angolul és magyar szókincse is erősen korlátozott – írta a napilap utalva arra, hogy a nagykövet Szilvan Salom külügyminiszter politikai kinevezettje volt. Admon hangsúlyozta, hogy a magyar tulajdonképpeni anyanyelve és már több mint húsz éve beszéli az angol nyelvet. A jelentés megemlít egy üzletemberekkel tartott, nagykövetségen kívüli találkozót is azt állítva, hogy Admon figyelmét sokkal inkább lekötik az ingatlanügyletek és próbálkozásai, hogy megvesse lábát a helyi üzleti életben, mint a Magyarországhoz fűződő izraeli diplomáciai kapcsolatok irányítása.

Az állítólag adósságoktól szorongatott Admont azzal is megvádolták, hogy nem fizette ki számláit budapesti éttermekben. Izrael egyesült államokbeli nagykövetének, Dániel Ajalonnak bűnlajstromához hasonlóan a jelentés felhívta a figyelmet arra is, hogy Admon felesége megalázóan bánik a követségi alkalmazottakkal.

‘A feleségem havonta vagy kéthavonta egyszer jelenik meg a nagykövetségen. Nincs kapcsolata a nagykövetségen dolgozó emberekkel azon kívül, hogy köszön nekik és megkérdezi, hogy vannak és időnként érdeklődik a családjuk felől. Ki állíthatja ezek után, hogy megalázza az embereket? Mindenki, aki ismeri a feleségemet tudja, hogy ez teljesen távol áll tőle.’

Arra a felvetésre, hogy elidegenítette a magyarországi zsidó közösséget (a külképviselettől), Admon kijelentette: ‘nagyon közel állok a zsidó közösséghez. Péntekenként megpróbálom felkeresni a magyarországi zsinagógákat. Mindenütt lelkesedéssel fogadnak’. A jelentés a továbbiakban felsorolt több vitatható kiadási tételt is a nagykövetségen, köztük a Függetlenség Napja alkalmából 2004-ben adott pazar fogadást is. A The Jerusalem Post szerint a kifogásokat még nem vizsgálták ki teljesen, és a jelentés követségi alkalmazottak tanúvallomásain alapul.

Admon szerint a legújabb külügyminisztériumi vádaskodások nem kifejezetten a személye ellen irányulnak, hanem egy nagyobb ívű belső harc részét képezik. ‘Ez egy olyan háború, amelyet már jóval az odaérkezésem előtt vívtak.’

Comments are closed.