Forrás: 168 Óra

Putyin kancellár?

2005/19 – Glóbusz

Kulcsár István

“Putyin elnöksége azt mutatja, hogy Oroszországban sohasem ér véget a sztálinizmus” – állítja Nyina Hruscsova Amerikában dolgozó orosz politológus, a néhai szovjet miniszterelnök unokája. De vajon véget ér-e 2008-ban Putyin elnöksége, esetleg formailag mást választanak a helyére, netán forradalom söpri el? Ezt találgatják ma politikusok, politológusok Oroszországban és világszerte. A lehetséges variánsokat szerzőnk veszi számba.

Az úgynevezett monetizáció (a nyugdíjasoknak, veteránoknak stb. nyújtott természetbeni juttatások hiányos pénzbeli megváltása) nyomán mélypontra esett Putyin népszerűsége Oroszországban. Még a hatalomhoz közel álló FOM közvélemény-kutató intézet felmérése is azt mutatja: ha most lenne elnökválasztás, a jelenlegi államfőre a választóknak csupán 42 százaléka szavazna.

Erős kéz

Ez azonban csak a pillanatnyi hangulatot tükrözi, hiszen – vallja számos politológus – az orosz átlagpolgár változatlanul “erős kézről” álmodik, és azt Putyinban véli megtalálni. És persze a népszerűségi mutató képes gyorsan változni. 2006-ban például, alig néhány hónappal az elnökválasztás előtt Borisz Jelcin rejtyingje (az új “orosz” szó az angol rating szolgai átvétele) alig 6 százalék volt, de végül rá szavazott a többség.

Mégis, a népszerűségi mutató visszaesése indította el a találgatások újabb hullámát: mi következik Oroszországban 2008, a következő elnökválasztás után?

Az Oroszországi Föderáció alkotmánya kimondja: egy személy csak kétszer töltheti be egymás után a köztársasági elnöki posztot. Putyint már kétszer megválasztották. Igaz, Fehéroroszországtól Türkmenisztánig több szovjet utódállamban, ahol hasonló törvény volt érvényben, könnyedén és “törvényesen” túltették magukat ezen a korlátozáson: népszavazással módosították az alkotmányt úgy, hogy a nép ott illetékes atyja tovább tarthassa kezében a kormányrudat.

Csakhogy Putyin az említetteknél jobban kénytelen ügyelni a nemzetközi visszhangra. S annyiszor jelentette már ki, hogy ellenzi az alkotmány ilyen értelmű módosítását, hogy – szólásmondásunkkal élve – nem csinálhat ülepet a szájából. Más a helyzet persze, ha erre, úgymond, rendkívül nyomós okok kényszerítik. Tegyük fel, ha a fasiszta hatalomátvétel veszélyétől kellene megvédenie Oroszországot, amit bizonyára a hazai és a külföldi közvélemény egyaránt megértéssel fogadna.

Maga Szergej Mironov felsőházi elnök jelentette ki a minap, hogy ha egy “nacionalista ideológiájú, fasisztoid új führer” elnökké választása reális veszéllyé válik, Putyin maradhat a helyén. Jurij Korganyuk moszkvai politológus szerint a Kreml kifejezetten ezzel a hátsó gondolattal pátyolgatja a Rogyina (Haza) nevű pártot, amely a közelmúltban azzal okozott nemzetközi botrányt, hogy parlamenti képviselői az oroszországi zsidó szervezetek betiltását követelték a törvényhozásban. Egy másik ilyen “krampusz” a Mieink elnevezésű, újonnan létrehozott radikális jobboldali ifjúsági szervezet.

Ám az orosz elnök áprilisi hannoveri látogatása során maga hívta fel a német újságírók figyelmét arra, hogy az alaptörvény csak a kettőt követő harmadik elnökséget zárja ki. Vagyis 2012-ben, amikor még csak hatvanéves lesz, ismét indulhat az államfői posztért. Ez esetben az a kérdés: mi lesz közben, 2008 és 2012 között? Sokan vélik: a 2007-ben megválasztandó új állami duma úgy igazítja majd Putyin hatalmi igényeihez az alkotmányt, hogy Oroszország elnöki rendszerűből parlamenti köztársasággá váljék, élén egy érdemi jogkörök nélküli államfővel, míg a valódi hatalmat a miniszterelnök – vagy mint Moszkvában nevezik: a “kancellár” – fogja gyakorolni. Aki természetesen Putyin lesz.

Központosítás

A párttörvény most folyamatban lévő módosítása erősen arra mutat, hogy 2007 után a Kreml a mostaninál is nagyobb mértékben kívánja ellenőrizni a parlamentet. De megoldható a négyéves átmenet enélkül is. Sztálin például úgy volt évtizedekig a Szovjetunió erős embere, hogy egyáltalán nem töltött be állami tisztséget.

A felmérések egyébként azt mutatják: a Kremlnek – ha akarná is – rendkívül nehéz lenne tényleges utódot találnia Putyin helyére. A hatalom szóba jöhető jelöltjeinek ismertsége, népszerűsége jelenleg a 3-4 százalékot sem éri el. Ezért is teszi le a garast a “Putyin utódját Putyinnak hívják” variáns mellett Korganyuk.

A jelenlegi elnök eddigi tevékenysége is erre a szándékra utal. A hatalom központosítása, az elektronikus sajtó teljes ellenőrzés alá vétele, az esetleges politikai ellenfelek, illetve azok potenciális finanszírozóinak vád alá helyezése (Mihail Hodorkovszkij) vagy emigrációba kényszerítése (Borisz Berezovszkij) mind-mind a tényleges pluralizmussal szemben ható tényező.

A putyini hatalom megtartását, akár tényleges támogatottságát is segíti a csecsen ügy mára elért viszonylagos rendezettsége (más kérdés, milyen áron), a javuló gazdasági, elsősorban makrogazdasági mutatók. A GDP évente 6-7 százalékkal nő. Moszkva rövidesen rendezi a Párizsi Klubbal szemben fennálló 43 milliárd dolláros adósságát. Mindez ugyan elsősorban a fő orosz exportcikkek, a kőolaj és a földgáz magas világpiaci árának köszönhető, ám az feltehetően a következő években sem igen csökken. Az utóbbi időben némi javulás következett be a kis- és középvállalkozások helyzetében is.

A külföldi beruházók egyrészt nagy fantáziát látnak az oroszországi befektetésekben, másrészt ijeszti őket az ottani bürokratizmus, az elképesztő mértékű korrupció, az élet- és a vagyonbiztonság, sőt a törvényesség hiánya.

A nagyhatalmi dicsfény, a fegyveres erők legyőzhetetlensége mítoszának helyreállítása, a győzelem 60. évfordulójának küszöbön álló parádés megünneplése kellemesen legyezgeti az orosz lakosság hazafias érzelmeit, és a most 42 százalékos index gyors fellendülését eredményezheti.

Ugyanakkor nemcsak külföldi megfigyelők és orosz ellenzéki politikusok vélik úgy, hogy a – különösen falun általános – nyomor, a megfékezhetetlen infláció, a szorító munkanélküliség, a rendőrség, a hivatalnokok megvesztegethetősége, a bűnözés gyors terjedése, az igazságszolgáltatás befolyásolhatósága, kiszámíthatatlansága, a sorkatonák megalázottsága akár robbanáshoz is vezethet.

Moszkva nagy befolyással bíró polgármestere, Mihail Luzskov például kifejezetten lehetségesnek mondta egy az 1917-eshez hasonló forradalom kirobbanását. Természetesen ezellen szól, hogy a bolsevik forradalmat az egész országot alapjaiban megrázó világháború előzte meg, és egy szigorú ideológiai alapokon álló, szervezett csoport irányította.

Álmoskönyv

Most viszont aligha lehet beszélni az akkorihoz hasonlítható mértékű elkeseredettségről, és szó sincs egységes ideológiáról, irányító gócról, karizmatikus vezetőről. Még olyanról sem, mint a posztszovjet államokban tavaly győzedelmeskedő forradalmak vezérei, Mihail Szaakasvili vagy Viktor Juscsenko.

A demokratikusnak tartott új grúz és ukrán rendszert egyébként a Nyugat közismerten kedveli, különösen azért, mivel létrejöttükben Oroszország érdekszférájának zsugorodását látja. De valószínűleg már kevésbé örülne egy orosz népfelkelésnek. A NATO határaitól Kína határaiig terjedő birodalomban, még ha nem egészen demokratikus is, washingtoni és brüsszeli szempontból feltétlenül jobb a békesség, megnyugtatóbb a stabilitás, és Bush meg Schröder “barátja”, Vlagyimir Putyin a kisebbik rossz.

Elvben persze (bár valószínűleg csak ott) létezik békés, demokratikus alternatíva is: tisztességes kampány és elnökválasztás 2008-ban. Ám az álmoskönyvek szerint az olyan jellegtelennek tetsző vagy tényleges politikai-társadalmi háttér nélküli ellen- (és részben ön-) jelöltek, mint például Mihail Kaszjanov exminiszterelnök vagy Garri Kaszparov exsakkvilágbajnok még ez esetben sem igen lesznek képesek legyőzni Putyint.

Comments are closed.