Forrás: MNO

Emberjogi szervezetek szerint a hatóságok az elnyomás eszközeként használták az „iszlámista szélsőséges tevékenység” vádját, ez vezetett az Üzbegisztán keleti határvidékén kirobbant felkeléshez. A lázadók 10 rendőrt ejtettek túszul, és Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetítését követelik a hatalom és a felkelők között.

Eddig 10 túszul ejtett rendőr, 9 halott és 34 sebesült az Üzbegisztán keleti határán fekvő Andizsánban kitört zavargások mérlege. A lázadás, melynek során közel 2000 elítéltet engedtek ki a felkelők a helyi börtönökből, azért tört ki, mert a hatóságok az év elején eljárást indítottak 23 iszlámista vallású helyi üzletember ellen „alkotmányellenes tevékenység” miatt.

A fegyveres felkelők több rendőrőrsöt vettek körül, egyelőre tárgyalások folynak a rendfenntartók szabad elvonulásáról. A helyszínre indult Iszlam Karimov üzbég elnök. Kormányforrások szerint az adminisztratív központokat továbbra is a kormányerők ellenőrzik.

Az AP-nek nyilatkozva Validzson Atakondzsonov, az egyik, vádlott üzletember testvére beszámolt: a városban káosz uralkodik, ezrek vannak az utcákon, ahonnan lövések hallatszanak.

A túszejtők kiléte és követelése nem ismert. A felkelők követelik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetítsen köztük és a hatalom között, elkerülendő a további vérontást.

A 23 vádlottat 2004 júniusában tartóztatták le. A vád szerint „szélsőséges bűnszervezetet” hoztak létre. A február 10-én indult tárgyaláson mindannyian ártatlannak vallották magukat. Emberjogi szervezetek szerint a szélsőséges tevékenység vádja csak ürügy, ezáltal próbálják elnyomni az iszlám hiten levőket, akik szemben állnak a hatalommal.

Kirgizisztán a zavargások kirobbanását követően lezárta az Üzbegisztánnal közös határokat. Megfigyelők hozzáteszik: Kirgizisztánban az ellenzéki tömegtüntetések söpörték el Aszkar Akajev államfő rendszerét.

Mindeközben Taskentben péntek reggel a rendőrök lelőttek egy öngyilkos merénylőnek vélt személyt az izraeli nagykövetség közelében – informálta az amerikai hírügynökséget az USA üzbég fővárosban működő nagykövetsége. Rendőrségi források szerint a férfinál mindössze egy robbanószerre emlékeztető, ám fából készült tárgyat találtak.

AP, BBC, Itar-TASZSZ

Comments are closed.