Külföld
Arab – Dél-Amerikai csúcstalálkozó
[2005-05-12]
Dél-Amerika és az arab világ több mint 30 vezetője vesz részt az első régiók közötti csúcstalálkozón Brazíliában. A brazil államfő azt szeretné, ha a fejlődő országok – együttműködve az olyan globális kihívások terén mint a kereskedelmi tárgyalások -, újra rajzolnák a térképet.
Algéria vezetője hangsúlyozta a politikai lépések fontosságát, különösképpen a palesztínok ügyének rendezése érdekében.
Megfigyelők mondják, hogy a tárgyalások olyan kapcsolatok kiépítését célozzák, melyek ellensúlyoznák az USA erejét.
„Olyan igazságos és korrekt kereskedelmet kívánunk, mely mentes a gazdag államok által kirótt támogatásoktól és amely biztosítja, hogy a szegény országok profitálhassanak a globalizációból” – monta a brazil elnök, Luis Inacio Lula da Silva.
A BBC tudósítója úgy tudja, hogy vitatható politikai témák is a napirenden vannak : nyilatkozatban kívánják kritizálni Izraelt és támogatni Szíriát, Argentína szuverenitást kér a Falkland Szigetekre vonatkozóan. (BBC News)