Forrás: HVG

a légiforgalmisták szakszervezeti elnöke

“Közlekedésgépészeti technikusként a hajózás nem érdekelt, a vasút túl macerásnak tűnt. Maradt a repülés. Mehettem volna repülőgép-karbantartónak, de láttam, hogy kicsik a hangárok, és a gépek farka kilóg az esőbe, ettől elment a kedvem. Így a légi irányítás mellett döntöttem” – meséli, hogyan választott hivatást az új légi irányítási szisztéma bevezetése kapcsán légi apokalipszissel riogató, 50 éves forgalmista-érdekvédő. A mérnök papa és az adminisztrátor mama végül egy szót sem szólhatott a választáshoz, mivel fiuk idővel elvégzett egy hároméves légiforgalmi irányítói tanfolyamot, amit “utóbb elismerték felsőfokú végzettségnek is”. Az 1976-ban megkezdett irányítótorony-szolgálat hétköznapjainak egyhangúságába csak 1997 hoz fordulatot, amikor a légi irányító belép a MIÉP-be, és elnökségi tag lesz a Légiforgalmi Irányítók Független Szakszervezetében is. Rá egy évre már XVI. kerületi elnök a pártban, és a szakszervezetben is elnökké avanzsál. Harckészségét igazolja, hogy amikor 2001 elején szakszervezetében – ahogy mondja – megpuccsolják, új szakszervezetet gründol. Országos figyelmet akkor kap, amikor pártja kerületi kiadványában megjelenteti ifjabb Hegedűs Loránt a “galíciai jöttmentek” kirekesztésére buzdító proklamációját, amelyért utóbb őt is perbe fogják, majd felmentik. A MIÉP-ben viszont eléri a végzet: a parlamentből kibukott elnök ellen lázad, mire 2002 decemberében kizárják. Ő azonban a politikában sem hagyja magát: némi pauzát követően márciustól a Jobbik Magyarországért Mozgalom kerületi elnöke.

“1848-as ólomkatonákat gyűjtök, de futok, úszom és szobabiciklizem is. Tavaly vettem egy tanyát Tápiógyörgyén mangalicatenyészetre” – tudjuk meg, hogyan harmonizáltatja a szépet és jót a hasznossal az édesanyjával, vállalkozó feleségével, geodétának tanuló, 23 éves Tamás fiával és 15 esztendős Dorottya lányával rákosszentmihályi házában élő, cégével és volt pártjával ma is több fronton is perben álló légi harcos.

– Sikerült nem kis pánikot keltenie a Budapest feletti légtér jövendő biztonságáról mondottakkal. Tényleg ennyire drámai lenne a helyzet? Vagy csak kellett némi drámai hatás?

– A helyzet rendkívül komoly, mert egy idő után az emberi tényező is kockázatot jelent, különösen, hogy a légi irányítókat gyakran hetente ötven órát is dolgoztatják, noha a kollektív szerződés ezt kifejezetten tiltja. A másik, hogy a napokban életbe lépő új légtérszerkezetet nem szakemberek alkották, ami újabb hibaforrás. És itt nem csupán a magam véleményét mondom, hanem a kollégáimét is. A baj, hogy őket nem engedik nyilatkozni.

– Hát, azért van ön, hogy mondja. Amit munkaadója cáfol. Mi meg figyelhetünk, hogy egymásnak mennek-e a gépek. Egyáltalán felengedik a toronyba légiirányítani?

– Persze megpróbáltak ellehetetleníteni, el akartak küldeni pszichológiai vizsgálatra. Visszavonták az engedélyemet is, amit természetesen megfellebbeztem. Belekötöttek mindenbe. Eközben dolgozom, bár per pillanat egy ideig betegállományban voltam.

– Nem tudjuk, ez most megnyugtat, vagy inkább nyugtalanít. Ahhoz persze hozzá kellett szoknia, hogy árgus szemekkel figyelik, egykor politikai okokból, ma a terrorveszély miatt. Az átkosban talán még önt is próbálták ilyesmire rávenni?

– Én csak azt tudtam, kik ápolnak jó viszonyt a vezetéssel. Ha akartunk üzenni, tudtuk, ki előtt kell beszélnünk, és öt perc múlva már el is jutott az üzenet oda, ahová szántuk.

– Lám, akkor is sokféle módon lehetett ellenállni. Tett mást is?

– Csak később. Amikor még markánsan antikommunista volt az SZDSZ, eljártam néhány rendezvényükre. De nem a politikaiakra. Volt például ruhagyűjtés, abban segítettem.

– Ehhez képest 1997-ben MIÉP-tag lett.

– A MIÉP-hez akkor kerültem közel, amikor az egyik barátom lett a MIÉP XVI. kerületi alelnöke. Ő mondta, jöjjek, nézzek körül, de őszintén, nem fogott meg a sok idős ember, akik folyton üvöltöztek egymással. Szerencsére utóbb összehozott a sors olyanokkal is, akik már valós értékeket képviseltek.

– Schuster Lórántra, az egykori popzenészre gondol? Akinek kampányfőnöke is lett…

– Vitatkoztunk is eleget, mert nem vette elég komolyan. Később vállaltam a kerületi elnökséget, és Csurkáék felfigyeltek rám. Így kerültem a fővárosi elnökségbe. Ott viszont kezdtem belelátni a dolgokba, és szokásom szerint reagáltam minden igazságtalanságra. Az utolsó csepp az volt, amikor Csurka 2002. februárban bejelentette, száz jelöltet visszaléptet a Fidesz javára. Még erre is rátett egy lapáttal, amikor az év őszén a kerületek nem kapták meg a pénzügyi támogatásokat, miközben komoly pénzek tűntek el a párt büdzséjéből.

– Nem lehetett vidám időszak: eredeti szakszervezetében is ekkor bántak el önnel…

– Mert azon voltam, hogy változtassak a sok mutyizáson. Az addigi haszonélvezők persze kampányba kezdtek ellenem. Feljelentettek, hogy elsikkasztottam és a MIÉP kampánycéljaira fordítom a szakszervezet pénzét. Leváltottak, pereskedtem, győztem, aztán amikor mégis mást választottak elnöknek, hagytam mindent a fenébe.

– Szemmel láthatóan nem az a kapituláns fajta, de szakszervezetet inkább újat szervezett. Semmi gond, hiszen amúgy is volt már három. Hány tag érdekeit vigyázza?

– A miénk a legkisebb. Ide bátorság kell, ha valaki be akar lépni. De nem is veszünk fel mindenkit. Amúgy 58 fő sorsáért felelek.

– Odahaza mit szól például a fia, hogy az apja ennyire harcos természet?

– A harcosságom tetszik neki. Talán mert ő meg kungfu harcművészeti órákra jár.

– Ha már harc: 2001-ben a néhány ezer példányban megjelenő, ma már nem funkcionáló pártkiadványában, az Ébresztőben közölte ifjabb Hegedűs Loránt a zsidóság kirekesztésére felszólító cikkét. Beszélgetett erről is a fiával?

– Elmondtam, hogy én kértem meg ifjabb Hegedűst, hogy az ezeréves magyar állam alkalmából írjon egy egyházi cikket a lapba. Ezt lapzárta előtt egy nappal kaptam meg. Volt, ami nem tetszett benne, de tudtam, nem engedné, hogy húzzak belőle. Más anyag meg nem volt a helyébe. A tárgyaláson később elég csúnyán viselkedett, mert azt állította, nem tudta, hogy a cikk bekerül a lapba. Állítólag csak azt hitte, hogy felolvasom a tagságnak.

– Csak azt ne mondja, hogy nem mérte fel, mit közöl?!

– Tisztában voltam azzal, hogy nagy balhé lesz, de úgy véltem, egy református pap csak tudja, mit csinál… A fiamnak egyébként nem tetszett, mert kapta több helyről a véleményeket, és az is megviselte, amikor apját ott látta ülni a vádlottak padján. De van még valami, ami érdekes. Beszéltem Csurkával, aki azt mondta, jó nagy marhaságot csináltál, de ifjabb Hegedűst megvédjük, téged pedig feláldozunk.

– Aztán jól kiszúrt vele a bíróság, mert nemcsak Hegedűst, hanem önt is felmentette…

– Az volt a szerencsém, hogy ifjabb Hegedűsnek annyira tetszett, amit saját maga írt, hogy a Pannon Rádióban háromszor is beolvasták. Ha ez nincs, mondhatta volna, hogy én önhatalmúlag tettem be a lapba.

LINDNER ANDRÁS – HORVÁTH ZOLTÁN

Comments are closed.