Hungarista szórólapok miatt indított nyomozást a rendőrség Budakeszin – értesült a HavariaPress. A Pest megyei településen a múlt pénteken bukkantak fel olyan, postaládákba dobott szórólapok, amelyekben a Magyar Jövő Csoport kéri anyagi és erkölcsi támogatók jelentkezését.
Mivel a Budakörnyéki Ügyészség úgy ítélte meg, hogy a szórólap szövege kimerítheti a közösség elleni izgatás jogi kategóriáját, a Pest megyei rendőrség kedden nyomozást rendelt el az ügyben, ismeretlen tettes ellen.
Jelenleg a nyomozók a szórólap szövegének értelmezését és vizsgálatát végzik, hogy eldönthessék, valóban kimerítette-e a köztársaság és piacgazdaság elsöprésére buzdító szöveg a közösség elleni izgatást – aminek a büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés is lehet. Arra vonatkozóan a rendőrség nem tudott tájékoztatást adni, hány példányban került ki Budakeszi utcáira az ominózus szórólap. Jelenleg a hatóságnak arról sincs információja, hogy várható-e hasonló szövegű hirdetmények felbukkanása más településeken.