Forrás: Origo

Aktuális Cosmophilia-lemezgyűjtőnk főszereplője Sebastian Krüger, aki fő projektje, az SBK neve alatt adta ki legutóbb új albumát, az elképesztő Borderline-t, illetve saját új kiadójának is összeállított egy válogatást, leginkább részben vagy egészében saját zenéiből. Rajta kívül Spiral Trax-kedvencek, plusquamos basszusmesterek, Gabriel le Mar ambientje, illetve spontán aerobikus progpsy, sötétedő digitális struktúrák, lépkedős tribalhouse, hipnotikus tánczene a terítéken.

Útkeresés, kóstolgatás – új SBK és Deep Proggi Sessions

Slope: Deep Proggi Choons Volume 1

Sebastian Krüger a szcéna legenigmatikusabb alakjainak egyike, producerként, zenészként – és úgy tűnik, kiadóként – is tévedhetetlen. Neve csak a Shiva Chandra Daniel Vernunftja és az Electric Universe Boris Blennje mellett említhető. Formációinak és közreműködéseinek száma is ennek megfelelő (SBK, Tarsis, Krüger & Coyle, Disco Slickers, TBS, Bushpumpas, meg még ki tudja, mi), műfajújító, sőt -teremtő hatását nagyjából lehetetlen nem elismerni.

Ezzel együtt a progresszív-psy jól érzékelhetően egy helyben topog egy ideje, s hogy ne csak nevében legyen progresszív, azért kevesen tesznek is. Vannak logikus kiutak persze (techno, house és társai), az egyik legújabb próbálkozás a deephouse felé fordulás. Krüger új kiadójának, a Slope-nak első válogatása ez a lassú, technóba és deephouse-ba is belekóstoló válogatás. A lemez felét maga Krüger jegyzi, különféle neveken. Anyaga egységes, azt mondhatnánk, egy új stílusra is elég kohézió van benne.

A minőség és hangzás is egyenletes, Krüger úrtól nem is vártunk mást. Az album legkiemelkedőbb számát is ő, vagyis az angol Greg Coyle-lal közös projektje jegyzi, a Love Juice-t már csak a szövegei – „Suck me dry”, „Suck till it hurts” és „Wanna taste my love juice?” – is minden bizonnyal slágerré teszik. A másik csúcspont egy másik Krüger, nevezett Philip nevéhez fűződik: a Hypnotized vérbeli trance-sláger, nyugodt szívvel mondhatjuk, a nyár jó pár progresszív-hajnalán meghallgathatjuk még.

SBK: Borderline – Avalanche Records

A legújabb, sorban a negyedik SBK-album minden kétséget kizáróan Sebastian Krüger eddigi legjobb munkája. A német trance-guru az előző lemezein megszokott energikus lüktetéssel tér vissza a táncparkettekre – mégis igencsak megújult koncepcióval és nagyon is friss hangzással. A tíz track mindegyike tuti bombasiker, energikus groove-okkal, meggyőző basszusokkal, masszív és pontos építkezéssel elkészítve.

A Borderline számait az előző SBK-albumokhoz képest még sokkal letisztultabb négynegyedek jellemzik, könnyebb szívvel is nevezzük techtrance-nek, mint progresszív-psy-nak. Persze hiba lenne szó nélkül hagyni a helyenként deephouse-os, helyenként acides, sőt néhol tribales utánérzést is. Mindent összevetve: mesterien eltalált koktél, melynek hozzávalói: némi progtrance és -house, psy és csipetnyi minden másból – talán csak a breakeket kivéve.

A korong első száma, a Disco Bisquits igazi klubhimnusz, de az áruló goadídzsék – azok, akik régen psy-t játszottak, de ma már inkább house-t – lemeztáskáiból sem hiányozhat, ha pszichedélikus diszkót szeretnének varázsolni a seggrázásra vevő közönségükből. Hipnotikus, monoton house és vokál-trance keveredik tribal-ütemekkel a Distance című számban, de a hipnotikus monotonitás – ami nagyjából alapkelléknek mondható – mellett a lendületes ritmusképletek sem hiányoznak az album további számaiból.

Krüger úr egyébként nem a psy-berkekben általában bevett forgatókönyv szerint jutott el a monoton pszichedéliától a techtrance-ig, ő először gyártott „overground” zenéket, és később kezdett csak progresszív-psy-labeleknél feltűnni. Mára már vezet is kettőt: az Avalanche és a Slope Records is az övé.

Mindennel együtt a mai napig több mint száznegyven tracket gyártott már tíz különböző albumra, emellett valamivel több, mint harminc maxija jelent meg. Seb Fontaine-től Tomcrafton keresztül egészen Hernan Cattaneóig a leghíresebb, nemzetközi sztár-dj-k pörgetik a lemezeit.

Pál Attila

Hirschl Zsuzsanna

A basszus tisztelete

Wireless – Plusquam Records

Nehéz úgy belőni egy lemezt, bármely irányzatról légyen szó, hogy zavart heherészés nélkül lehessen táncparketten lejátszani, de azért otthon, akár egy helyben ülve se kapjon tőle feltétlenül lábrázást az ember. Még kényesebb feladat hasonló tempójú számokat tenni egymás után az unalom rémének fenyegetését elkerülve.A Plusquam Recordsnak mintha most sikerült volna a duplázás, még egy nem túl széles merítéssel is – a Freqet takaró Nyquist kivételével csak német és svájci producerek munkái kerültek a válogatásra.

A Wireless-ből kiordít, hogy sokat látott ember (jelesül a kiadófőnök, Laureth) műve. Vélhetően tudja, jó basszus sok zenében van, de ritka érték egy igazán egyedi bassline, amelyet ezer közül is felismerni. Elsősorban Ryan Halifax The Beauty and the Beat-jére gondolunk, amely tíz éve talán alstílust teremtett volna, ma azonban pusztán egy baromi jó szám lett, micsoda pech.

Húzóerőt képeznek még Liquid Soul és Paste egymás után következő trackjei: első hallásra nagyon mélyek, de néha ironikusan kikacsint belőlük egy őstrance-vokál vagy egy számítógépes játékhang imitációja, csak hogy el ne mélyüljenek a ráncok a homlokunkon.

Galambos Péter

Az újdonság ereje nélkül

Spiral Trax: Swedish Goa Trance & Progressive (dupla válogatás)

A Spiral Trax meglehetősen egyszerű és kicsit anakronisztikus címmel adott ki a minap egy duplaválogatást: Swedish Goa Trance & Progressive (SGT&P). A kiadó összeszedte kedvenceit, illetve néhány eddig meg nem jelent remixet, újramastereltette a trackeket, majd kiadta mint a nemzetközi trance-világ zeneileg egyik legjelentősebb színterének számító svéd szcéna keresztmetszetét – legalábbis a címből arra következtetünk, hogy a cél a Spiraltrax-kedvencek és -kiadványok valamilyen „általános érvényre emelése”.

Pedig a svéd trance-világnak ugyanolyan meghatározója a Son Kite-féle Digital Structures, melynek technicista és sötét (ámbár az utóbbi időben sajnos kissé „elhouse-osodott”) iránya sokakat terelt a progresszív-psytrance irányába, amikor az még új volt a Nap alatt. A gyűjtemény mindenesetre meglehetősen erős lett, számos slágerdarabbal, igaz, nagyon újat nem mutat, de egy efféle kiadványnál nem is ez a lényeg.

A SGT&P sokkalta erősebb oldalát adja a második cédén, mint az elsőn. Ott nagyrészt kicsit unalmas, helyenként ódon hangzású számok követik egymást, míg a második cédén például két Hux Flux-szám is helyet kapott, és amelyik lemezen Hux Flux is van, az már rossz lemez nem lehet.

Zubor Tamás

Éjszakai rádió Gabriel le Marral

Gabriel le Mar versus Cylancer: Nightradio – Corn Recordings

Gabriel le Mar a 2003-as Short Stories után 2004 év végén új nagylemezzel állt elő. Az akkori és a mostani (Nightradio) között két alapvető különbség van: egyrészt ezt a lemezt Cylancer közreműködésével csinálta, másrészt színtiszta ambient, míg a Short Stories érdekessége pont abban állt, hogy az ambienttől az electrobeatsen át a technóig majd” minden stílusnak volt benne egy rövid története.

A lemezen közreműködik még a hármas számnál – Welcome to Dreamland – Catenia Quentin, az ötösnél – No.1 Mantra – pedig George Din. A berlini ambient-mester nem bízta a véletlenre a hangzást sem: a lemezt a német fővárosban masterelték és a rajta lévő összes indiai hangmintát a Studio Indiától szerezte be.

Az eddig megszokottól eltérően ezúttal nem a Spirit Zone-nál adta ki a lemezét, hanem a Corn Recordingsnál, ami a Porn Recordings sidelabelje. Míg a Porn a tánczenék kiadására fókuszál, a Corn az igényes ambient-lemezek megjelentetését tűzte ki céljául.

Az album – Le Martól nem meglepően –  roppant igényes zenékkel tartalmaz. Hangzásában egységes és eredeti, gyönyörű vokálokkal és instrumentális hangzással tűzdelt számok követik egymást (mint például Mello Bits). A címadó Nightradio esélyes a slágerré válásra ambient-berkeken belül, mégis hiányoljuk belőle azt a fajta ötletességet, színességet, ami a legizgalmasabb sajátossága volt a Short Stories-nak. A lemez így „csak” egyike lett a szépen kimunkált ambient-lemezeknek, amelyben nem fog csalódni a hallgatóság.

Greksa László

Ep-k: Impact, Ticon, Hyper Frequencies, Martin H, Space Link

Impact: Nasa – Spontaneous Aerobics

Mindenképpen várjuk meg, míg végez a mosógép a centrifugálással, ha hallgatni kezdjük. Hadd magyarázzon a kedves hangú fiú-lány a jövőből, hadd kezdjen bele a dob egyszerű psytrance-négynegyedébe. Ne ütközzünk meg a Star Warst idéző prittyputty-hangokon, sőt akkor se adjuk fel, amikor kedvenc levelezőprogramunk alapértelmezett „Új levele érkezett!” pimpümjét halljuk! Az izraeli srác hamarosan akkora pappararappát gurít a hangfalak elé, hogy érdemes végigondolni, mi lesz velünk a nyáron! Image in the Mirror, az lesz. A túloldali Nasa viszont lassan lépked, kedvesen úsztat, kíméletesebb velünk, bár néhány potit a maximumig csavar, de csak finoman.

Space Link: Space Link – Hypnotic Dancefloor

Újabb színes korong átlátszó zacsiban. A kis matricán ez áll: Electro Live Instrumental. Tényleg olyan, de mindenképpen az „electro” dominál – élő hangszert a maga eredeti hangján nem is hallani a szanaszét töredezett, mocskos, sötét ütemek közt, melyek mögül messziről kivehetjük egy effektprocesszor-halom alól nyöszörgő, majd sóhajtozó robotlédi énekét. A másik oldal puha dramabájára már leolvad a mikrofonokról a műanyag, bár ezt a számot meg minden egyes hallgatáskor végigporszívózza a felső szomszéd.

Hyper Frequencies: Hypnotic Dancefloor 011 – Hypnotic Dancefloor

A1 lesz a szám címe minden bizonnyal. Masszív, izzadós psytrance-bulik közepén lehet majd hallani ezen alkotást, már ha valaki felveszi a számítógépére és csinál belőle mp3-at – ugye, a mai psytrance bulikon ritkán botlunk Technicsekbe. Pedig ez még piros is, tízcollos is és nylonban érkezik. A tű alatt már nem próbál megviccelni, inkább hét-nyolc percre falhoz állítja azokat, akik megengedik neki: a bátrabbak tovább ropják! Az A2 eldönthetetlen: vagy vicces és mulattató, vagy kőkemény és kibírhatatlan.

Martin H: Bolido – ACDC Records

A Cosmophilia oldalán klasszikus sikertörténetet olvashatunk a már-megint-svéd Martin H-ről. Ezen munkája bizony passzol a sztoriba. Lépkedős tribalhouse a javából, olyan basszusvonalduóval, ami a szám elejétől a végéig folyamatosan tol minket maga előtt, mint metró a levegőt. Ettől felejthetetlen és tökéletes még nem lesz, de közelít ahhoz. A másik oldalon Inkfish remixén élvezkedhetünk, nem véletlenül: okosabb, lazább és játékosabb, mint az eredeti. Jól tesszük, ha mindkét nevet megjegyezzük.

Ticon: Trav – Digital Structures

A Texas Magnusson az elején kedvesen beköszön, majd odalép. Hamar mögé áll egy alapos basszus, ami egyszer lazít egy kisebbet, egy nem túl skandinávosat, inkább ojrósat. Szép, de már hallottunk ilyent és ehhez hasonlót eleget. A végén legalább mosolyogva integet. A Spincycle-t mintha Thomasz Balicki (Atmos) írta és a Son Kite remixelte volna tavaly tavasszal. Éppen csak a logó nem stimmel a lemezen. Igényes darab, persze, hogy az, elvégre északról jön, Malmőből.

Garbo

[origo]