Forrás: Origo

Egy fordulót élvezhette az észak-német légkört Andre Agassi és David Nalbandian, miután mindketten korán elbúcsúztak a hamburgi férfitenisz-tornától. A nők római és párgai viadalán egyelőre az oroszok dominálnak, Marija Sarapova és Dinara Szafina is menetel.

A nyolcadikként rangsorolt, amerikai Andre Agassi, illetve a kilencedik helyen kiemelt David Nalbandian is már az első fordulóban kiesett a hamburgi, 2,1 millió euró összdíjazású tenisztornán, amely a férfiak Mester-sorozatának ötödik állomása.

Az argentin játékos meglepetésre a svéd Robin Söderlingtől kapott ki két szoros játszmában. A két teniszező korábban kétszer mérkőzött, s mindkét alkalommal Nalbadian nyert – ráadásul szettveszteség nélkül.

A 35 éves amerikai klasszist a spanyol Feliciano Lopez búcsúztatta két játszmában. Agassi szerint a hűvös idő az oka a gyors kiesésnek.

„A hideg nem kedvez a stílusomnak, nem ehhez szoktam. A szervezetem nem reagál megfelelően ebben az időben, minden mozdulat nehezebb” – mondta az amerikai sztár, aki a múlt héten elődöntős volt a Mester-sorozat római viadalán.

ATP-torna, Hamburg (2,1 millió euró), 1. forduló

Söderling (svéd) – Nalbandian (argentin, 9.) 7:6, 7:5

Gonzalez (chilei) – Mathieu (francia) 6:4, 6:4

Berdych (cseh) – Ferrer (spanyol) 6:2, 2:6, 6:3

Puerta (argentin) – O. Rochus (belga) 4:6, 6:1, 6:3

Monaco (argentin) – Andrejev (orosz) 6:2, 6:7, 6:1

Gaudio (argentin, 4.) – Sanchez (spanyol) 6:2, 6:2

Lopez (spanyol) – Agassi (amerikai, 8.) 6:2, 7:6

Coria (argentin, 10.) – Spadea (amerikai) 6:0, 6:2

Davigyenko (orosz, 15.) – Llodra (francia) 6:1, 6:1

Hrbaty (szlovák) – Haas (német) 6:4, 7:5

Costa (spanyol) – Mirnyij (fehérorosz) 7:6, 7:5

Novak (cseh) – Srichaphan (thaiföldi) 6:2, 6:3.

Hódmezővásárhelyen megkezdődött a Raiffeisen Grand Prix harmadik versenye. Rajthoz állt és győzelemmel kezdett a verseny tavalyi győztese, Bardóczky Kornel is. Mellette sikerrel vette az első akadályt Balázs György és Kiss Sebő is. Szerdán a második fordulóban mar megismétlődik a budapesti elődöntő, Kiss Sebő az első kiemelt Levy ellen játszik.

Raiffeisen Grand Prix (10 ezer dollár), a magyarok mai eredményei :

Levy (izraeli)- Novák Balázs 6:0, 6:2

Kiss Sebő – Cilic (horvát) 6:3, 4:6, 6:3

Hajek (cseh) – Godry Botond 6:0, 6:1

Cerovic (horvát) – Lukacs Dénes 6:0, 7:6

Bardóczky Kornel – Grunes (német) 6:3, 6:1

Visak (horvát)- Szathmáry Tibor 6:2, 6:2

Balázs György – Janci (szlovák) 2:6, 6:4, 6:4.

A wimbledoni bajnok orosz Marija Sarapova magabiztosan győzött a spanyol Anabel Medina Garrigues ellen, honfitársa, a tavalyi US Openen győztes Szvetlana Kuznyecova viszont kikapott az argentin Paola Suareztől az egymillió euró összdíjazású római nőitenisz-torna második fordulójában.

WTA-torna, Róma (1 millió euró), 1. forduló

Smashnova (izraeli) – Lihovceva (orosz, 11.) 6:1, 6:3

Ivanovic (szerb-montenegrói) – Golovin (francia, 12.) 6:3, 6:4

Szugijama (japán, 15.) – Maleeva (bolgár) 6:2, 6:4

Pierce (francia) – Peng (Peng, kínai) 6:1, 7:5

2. forduló

Sarapova (orosz, 1.) – Medina Garrigues (spanyol) 6:4, 6:2

Suarez (argentin) – Kuznyecova (orosz, 5.) 6:2, 6:4        

A 140 ezer dolláros prágai viadalon is akadtak korán búcsúzó kiemeltek: a hetedik Weingärtner, a nyolcadik Sucha és a kilencedik Parra Santonja már nincs versenyben.

WTA-torna, Prága (140 ezer dollár), 1. forduló

Craybas (amerikai) – Sucha (szlovák, 8.) 6:3, 6:2

Koukalova (cseh, 2.) – Peer (izraeli) 6:3, 7:5

Kremer (luxemburg) – Strycova (cseh) 6:0, 6:4

Diaz-Oliva (argentin) –  Weingärtner (német, 7.) 6:4 6:0

Pastikova (cseh) – Cervanova (szlovák) 6:1, 3:6, 6:0

Brandi (Puerto Rico-i) – Loit (francia) 6:7, 7:5, 6:1

Jackson (amerikai) – Parra Santonja (spanyol, 9.) 6:1, 6:1

Pous Tio (spanyol) – Jakimova (fehérorosz) 6:1, 7:5

Pratt (ausztrál) – Meusburger (osztrák) 6:4, 6:1

Matevzic (szlovén) – Tu (amerikai) 4:6, 6:3, 6:3

Szafina (orosz, 1.) – Prusova (cseh) 6:3, 4:6, 6:2

Ondraskova (cseh) – Dokic (szerb-montengrói) 6:4, 6:1.

(MTI) / [origo]

Comments are closed.