Berlinben a főpolgármester felhívására éjszaka tömeges virrasztást tartanak, vasárnap pedig élőlánccal emlékeznek a Győzelem napjára. Így akarják elejét venni, hogy az újfasiszták tüntethessenek a Brandenburgi kapunál, illetve az európai zsidóság emlékére épített, vadonatúj sírkert előtt.
A Berlinben a különösen erős, jellegzetes antifasiszta közélet irányt mutató emberei egybehangzóan úgy ítélik meg, hogy Németországot, különösen Berlint a Vörös Hadsereg 1945. május 8-án felszabadította, mégpedig a németekre mind a mai napig szégyent hozó nácizmus alól. Ezt viszont megkérdőjelezi az MPD nevű, legálisan működő szélsőjobboldali párt, amelynek ifjú aktivistái szerettek volna felvonulni a hétvégén a Brandenburgi kapunál, és elvonulni az új holokauszt emlékkert előtt.
Ám e tervükről le kell mondaniuk, mert a német alkotmánybíróság is visszadobta gyülekezési kérelmüket. Ettől függetlenül mégis tízezer rendőrt mozgósítottak a városban, mert a jelek arra utalnak, hogy komoly utcai összetűzésekre kell számítani Berlin belvárosában, miután a város és az ország vezetői ünnepélyesen megkoszorúzzák a világ egyik legnagyobb szovjet hősi emlékművét, amely a Brandenburgi kapu nyugati oldalán, ha úgy tetszik Nyugat-Berlinben található.
Közben Ausztriában megkezdődtek a megemlékezések Mauthausenben, ahol az egykori koncentrációs tábort 60 évvel ezelőtt, május elején szabadították fel az amerikai csapatok.
A Németországban felszabadulási ünnepként számon tartott május 8-a alkalmából egyébként az előkelő berlini egyetem, a Freie Universität díszdoktori címet adományozott Kertész Imre Nobel-díjas írónak. A koncentrációs tábort megjárt, világhírűvé lett magyar mellett egy, a náci hadseregben szolgált, utólag ugyancsak kiváló íróvá és Nobel-díjassá lett németnek, Günther Grassnak is átnyújtották a díszdoktori címet.
(Magyar Rádió)