A megfigyelők szerint a nemzetközi normáknak megfelelt a palesztin helyhatósági választások csütörtökön lebonyolított második szakasza
Az Európa Tanács (ET) megfigyelői szerint megfelelt a nemzetközi normáknak a palesztin helyhatósági választások csütörtökön lebonyolított második szakasza.
A nemzetközi szervezet megfigyelői Rámalláhban, Jeruzsálemben, Betlehemben és Kalkilíjában kísérték figyelemmel a voksolást. „Két fő következtetést vonhattunk le” – összegezte a tapasztaltakat Jean-Claude Frécon, az ET-küldöttség vezetője egy közleményben. „Az egyik az erős elkötelezettség, különösen a nők, a fiatalok és az idősek részéről, a másik a választási szabályzat általánosan jó színvonalú betartása” – mondta.
A megfigyelők mindössze két fogyatékosságot említettek meg. Az egyik, hogy a palesztin népesség mobilitása megnehezítheti a szavazójegyzékek összeállítását, egyes szavazók választási részvételből való kizárását eredményezve. A másik az egyes szavazóköröknél tapasztalt csekély súlyú szabálytalanságok, amelyek – mint azt a testület megállapította – az olykor túlzott lelkesedésnek voltak betudhatók, s nem a szavazási eredmények befolyásolására tett kísérletnek.
A Fatah szerezte meg a legtöbb szavazatot a palesztin helyhatósági választásokon
A Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette mérsékelt Fatah mozgalom szerezte meg a legtöbb szavazatot a palesztin helyhatósági választások második szakaszában a nem hivatalos végeredmény szerint.
A palesztin választási bizottság közlése szerint a Fatah a 84 ciszjordániai és gázai övezeti település közül 52-ben győzött, míg fő ellenfele, a Hamász szélsőséges mozgalom 24-ben. Kisebb szervezetek négy önkormányzati tanácsban szereztek többséget, míg négy önkormányzat sorsa nem dőlt el.
A Hamász azt állítja, hogy valójában 34 helyhez jutott. Sok független induló, aki önkormányzati képviselői helyet szerzett Ciszjordániában, a Hamász jelöltje volt, csak biztonsági megfontolásokból nem az iszlámista mozgalom színeiben szállt versenybe – magyarázta az ellentmondást Mahmúd az-Zahar, a mozgalom egyik gázai vezetője, hozzátéve, hogy a Hamász „tiszteletben tartja a választási eredményeket”. Bírálta ugyanakkor „az eredmények sebtében való bejelentését, amely zavart okozott”.
Utolsó főpróba
A Fatah a két – izraeli és palesztin – állam együttélésének a híve, míg a Hamász, amely a palesztin felkelés idején az Izrael elleni öngyilkos merényleteket szította, Izrael állam megsemmisítését tűzte ki célul.
A csütörtöki szavazás volt az utolsó erőpróba a Fatah és a Hamász között két hónappal a parlamenti választások előtt. A 76 ciszjordániai és 8 gázai választókörzetben 2519 jelölt közül választották meg a 906 települési önkormányzati vezetőt. A részvételi arány Ciszjordániában 70, a Gázai övezetben pedig 80 százalékos volt – közölte egy illetékes.
Mindössze egy helyről érkezett jelentés erőszakos cselekményről: a gázai övezet középső részén a Hamász hívei tűzpárbajt vívtak rendőrökkel, egy személy megsebesült. Mahmúd Abbász csütörtök este újságírók előtt méltatta „a demokratikus, átlátható szabad légkört, amelyben a választások végbementek”.
A helyhatósági választásokat három szakaszban bonyolítják le a palesztin területeken. Az első szakaszt tavaly decemberben és idén januárban tartották Ciszjordániában, illetve a Gázai övezetben, az utolsó a tervek szerint még idén lezajlik.
hirado.hu