Forrás: Magyar Rádió

Kalinyingrád, az egykori Königsberg és a körülötte lévő egyhatod magyarországnyi terület furcsa képződmény, valaha Németországhoz, ezen belül is Kelet-Poroszországhoz tartozott, aztán a második világháború után minden németet elűztek, kitelepítettek, és a Szovjetunió, pontosabban az orosz tagköztársaság része lett.

Amikor a Szovjetunió szétesett, Kalinyingrád hirtelen távol került az anyaországtól, szárazföldön csak Litvániával és Lengyelországgal érintkezik, így mai állapotában inkább csak nyűg Moszkva nyakán.

Időről időre felröppennek olyan hírek, hogy valamilyen módon – legalábbis gazdaságilag – be kellene tagozódnia az őt körül vevő Európai Unióba, sőt, így egyfajta híd és kapocs lehetne az EU és Oroszország között, de aztán minden marad a régiben. Nem nagyon mer senki hozzányúlni a kérdéshez, hiszen végül is Kalinyingrád a hatvan évvel ezelőtt megnyert második világháború egyetlen megmaradt hadizsákmánya Oroszország számára, és hát itt van a Balti Flotta központja. Más nem is nagyon van.

Jellemző módon a terület kormányzója is a flotta egykori főparancsnoka. Utódja, a jelenlegi parancsnok, Balujev admirális mindenekelőtt a geopolitikai helyzet sajátosságaira hívja fel újságírócsoportunk figyelmét. “A nemzetközi törvények szerint egy ország két területe között légi, vasúti, közúti korridornak kell lennie. Amikor felosztották a Szovjetuniót, akkor ez egyszerű kérdésnek tűnt, ma azonban egyre bonyolultabbá válik. De mi nem veszítjük el a reményt, a külügyminisztérium tárgyalásokat folytat Litvániával, hogy megkönnyítsék az összeköttetést Oroszország fő területével. És persze van egy tartalék variánsunk is, ez pedig a tengeri út lenne, nemsokára kész a kompterminál, és akkor modern hajókkal 3-4 óra alatt Szentpétervárra lehet jutni. Ugyanez áll a légifolyosóra is, amely akkor nem Litvánián és nem Lengyelországon keresztül menne, hanem egyszerűen körberepülnénk a tengeren, semleges terület fölött, ez csak egy félórával tartana tovább. Ezek tisztán gazdasági kérdések, de persze ezeknek az országoknak a mezőgazdasági piaca főként Oroszország és a kalinyingrádi körzet, ezért nem látom a részükről sok értelmét, hogy meghúzzák a csavarokat” – mondta Balujev tábornok, aki nem győzi hangoztatni, hogy a külföldiek előtt egykor teljesen lezárt és gyakorlatilag egyetlen hatalmas támaszpontként működő terület ma prosperál.

“Amikor még Észtország, Lettország, Litvánia szovjet köztársaságok voltak, akkor az eszközök inkább e köztársaságok fejlesztésére mentek, a kalinyingrádi terület pedig Oroszország perifériája volt, itt székelt a flotta, a katonák, akiknek nem voltak nagy igényeik, elég volt nekik a kikötő. Az utóbbi tíz évben a kalinyingrádi körzet pozitív változásokon ment keresztül, igen sok az építkezés, főként a magánépítkezés, egy nagy hőerőművet is építünk, hogy önállóan el tudjuk magunkat látni villamos energiával” – így az admirális.

De azért az utcakép Kalinyingrádban mást mutat, igazából a központ is lerobbant, a környező vidék pedig végképp ápolatlan, elhanyagolt, egy darab vidéki Oroszország Európa, sőt az Európai Unió közepén. A flottamúzeumban kitüntetéseivel büszkélkedő világháborús veterán is úgy dicsekszik helyzetével, hogy az panasznak is beillene. “Semmi gond, mi rendben élünk, bűn lenne panaszkodnom. De ez ránk, veteránokra vonatkozik, rosszabbul élnek az unokáim és a dédunokáim, nekik nehéz, kicsi a fizetés, minden drága. Az unokám pont annyit keres, amennyit kifizet a lakásért, a férje is keveset keres, két gyerekük van, nekik nehéz” – mondja. És amikor megkérdem, hogy családja fiatalabb tagjai voltak-e már Oroszországban, a nagy földön, csak ingatja a fejét: “Oroszországba innen? Nem, azt hiszem nem voltak. A gyerekeim még igen, de az unokák már nem, a dédunokák pedig itt születtek, és ki sem mozdultak Kalinyingrádból. Az ördög tudja, hogy most akkor ők oroszok-e, vagy mi?”

A lakosság egyébként természetesen orosz, sőt, többé-kevésbé mindenki valamilyen kapcsolatban áll az orosz hadsereggel, illetve a flottával, amelynek modern zászlóshajóján a kapitány fogad minket. “A flotta zászlóshajójának legénysége nevében üdvözlöm önöket az Állhatatos torpedóromboló fedélzetén” – mondta, és aztán bemutatta hajóját és a tiszteletet parancsoló fegyverzetet. Forognak az ágyútornyok, ráfordulnak a képzeletbeli célra a cirkálórakéták, az előadásban csak úgy röpködnek a kaliberek, hatótávolságok, tűzerők. Miközben azért a hajó az hajó, ahol most is minden reggel pontban nyolckor felvonják az András-keresztes hadizászlót. Pont úgy, mint évszázadokkal ezelőtt, a legénység felsorakozik a szeles fedélzeten, az elsőtiszt jelent, a kapitány üdvözli a matrózokat, azok is őt, aztán az elsőtiszt gondterhelten nézegeti az ég alját, s mikor úgy véli, nyolc óra van, engedélyt kér és kap a zászlófelvonáshoz, amely trombitaszó mellett történik közvetlen a helikopter leszállóhely és a légvédelmi rakéták mellett. De hát ez a tradíció.

A Balti Flotta, ami egyébként is tradicionális, például nincsenek atom-tengeralattjárói és atomrakétái sem, és a hagyományőrzés keretében megjelentek a flottapópák, sőt, van egy flottatemplom is. Pópája büszkén mutatja, hogy még az ikonosztászionra is csupa tengeri motívumot faragtak az itteni mesterek. Aztán is kiderül, hogy az egyház, ha nem is vette át teljesen az egykori politikai tisztek szerepét, azért jócskán beszáll a hazafias szellem terjesztésébe.

“Humanitárius képzést folytatunk, a tengerészeket a haza iránti hűségre neveljük a hajókon is, de ez fakultatív. Az ilyen nevelés mindig hétfőn van. Egyáltalán az a helyzet, hogy mi mindent megteszünk a flottáért, de a flotta sem tagad meg tőlünk semmit. Mindannyian egy nagy hajón utazunk” – mondta a bátyuska, amire a velünk lévő sajtótiszt azért igyekszik egy kicsit világibb, de legalábbis toleránsabb színben beállítani ezt a nagy együttműködést. “Az első években, amikor robbanásszerűen megjelent a tömeges érdeklődés a vallás iránt, voltak hibák ezen a téren, felsorakoztatták a legénységet, és függetlenül a vallásuktól, akár pravoszláv, akár mohamedán, akár zsidó volt az illető, mindenkit automatikusan behintettek szentelt vízzel, ez persze bántotta a más vallásúakat. Most ez már sokkal differenciáltabban megy, csak az vesz részt az ilyen rendezvényeken, aki akar” – mondta a sajtós, és a part felé terel minket. Ott egy partra szálló hajóról éppen a vízbe huppan egy páncélozott jármű, kiúszik a partra, és megint végigdübörög a hajón, bele a vízbe – gyakorol. A flottánál mindig gondoskodnak a legénység szórakoztatásáról.

Nemes Gábor (Moszkva)

Comments are closed.