Forrás: Origo

Tegnap este indult az a 12 részből álló játékos könyvpárbaj – 20.30-kor az m2 csatornán -, amelyben tréfás bírósági tárgyalásokon két védő, Lévai Balázs és Réz András érvel A Nagy Könyv százas listájából kiválasztott regényekért.

Új szakasz kezdődött

A védők célja, hogy az esküdtszéket alkotó vendégeket meggyőzzék, hogy az általuk képviselt mű méltó a támogatásukra. A „tárgyalás” végén ítélet születik: az egyik könyv nyer, de persze csak a képernyőn. A nézők a legjobb 12-re június 11-ig szavazhatnak.

2005. március 1. és április 23. között a program – az mtv és az m2 csatornán – 805 alkalommal szerepelt a képernyőn. A 15 éven felüli lakosság közül legalább 1 percre bármelyik adásba bekapcsolódott közel 6 millió 900 ezer fő, ami azt jelenti, hogy a 15 éven felüliek 84 százaléka találkozott a mozgalom valamely műsorával a fenti időszak alatt.

A 4 éven felüliek körében ez a szám még magasabb, 7 millió 751 ezer fő, ami a célcsoport 82 százalékát jelenti. Így 851 ezer 4-14 éves fiatal is találkozott a műsorral, azaz A Nagy Könyv országosan ismert eseménnyé vált.

Emlékezetes, hogy az első fordulót lezáró műsort az MTV igen szerencsétlen időpontra rakta, a kereskedelmi adókon futó, tavaly is nézettségi rekordot hozó Sztárbox-szal és a hónapok óta igen sikeres, komoly rajongótáborral bíró Megasztár-ral kellett versenyeznie a nézők kegyeiért. Talán rugalmasabb szervezéssel ki lehetetett volna kerülni az igen erős rivális műsorokat, de persze utólag ez már mindegy. „A Magyar Televízió nem azt tekinti legfontosabb feladatának, hogy az egy estés műsorszenzációs verseny világbajnoka legyen” – áll az MTV közleményében.

A százas lista

TOP 100

1984 (Orwell, George)

A 22-es csapdája (Heller, Joseph)

A Da Vinci-kód (Brown, Dan)

A Diadalív árnyékában (Remarque, Erich Maria)

A fekete város (Mikszáth Kálmán)

A funtineli boszorkány (Wass Albert)

A gyertyák csonkig égnek (Márai Sándor)

A Gyűrűk Ura (Tolkien, John Ronald Reuel)

A három testőr (Alexandre Dumas)

A katedrális (Follett, Ken)

A két Lotti (Kästner, Erich)

A kis herceg (Saint-Exupéry, Antoine de)

A kőszívű ember fiai (Jókai Mór)

A láthatatlan ember (Gárdonyi Géza)

A legyek ura (Golding, William)

A lét elviselhetetlen könnyűsége (Kundera, Milan)

A Mester és Margarita (Bulgakov, Mihail Afanaszjevics)

A nap szerelmese (Dallos Sándor)

A neveletlen hercegnő naplója (Meg Cabot)

A nyomorultak (Hugo, Victor)

A Pál utcai fiúk (Molnár Ferenc)

A Pendragon legenda (Szerb Antal)

A rózsa neve (Eco, Umberto)

A tizennégy karátos autó (Rejtő Jenő)

A varázshegy (Mann, Thomas)

A vörös oroszlán (Szepes Mária)

Ábel a rengetegben  (Tamási Áron)

Abigél (Szabó Magda)

Adjátok vissza a hegyeimet! (Wass Albert)

Akiért a harang szól (Hemingway, Ernest)

Állítsátok meg Terézanyut! (Rácz Zsuzsa)

Anna Karenina (Tolsztoj, Lev Nyikolajevics)

Apák könyve (Vámos Miklós)

Aranyecset (Dallos Sándor)

Aranykoporsó (Móra Ferenc)

Árvácska (Móricz Zsigmond)

Az ajtó (Szabó Magda)

Az alkimista (Coelho, Paulo)

Az arany ember (Jókai Mór)

Az öreg halász és a tenger (Hemingway, Ernest)

Bezzeg az én időmben (Fehér Klára)

Bogáncs (Fekete István)

Búcsú a fegyverektől (Hemingway, Ernest)

Bűn és bűnhődés (Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics)

Büszkeség és balítélet (Austen, Jane)

Édentől keletre (Steinbeck, John)

Édes Anna (Kosztolányi Dezső)

Egri csillagok (Gárdonyi Géza)

Egy magyar nábob (Jókai Mór)

Egy polgár vallomásai (Márai Sándor)

Elfújta a szél (Mitchell, Margaret)

Für Elise (Szabó Magda)

Galaxis útikalauz stopposoknak (Adams, Douglas)

Gergő és az álomfogók (Böszörményi Gyula)

Háború és béke (Tolsztoj, Lev Nyikolajevics)

Harmonia caelestis (Esterházy Péter)

Harry Potter és a bölcsek köve (Rowling, Joanne Kathleen)

Harry Potter és a Főnix Rendje (Rowling, Joanne Kathleen)

Harry Potter és a Titkok Kamrája (Rowling, Joanne Kathleen)

Harry Potter és az azkabani fogoly (Rowling, Joanne Kathleen)

Ida regénye (Gárdonyi Géza)

Indul a bakterház (Rideg Sándor)

Iskola a határon (Ottlik Géza)

Iszony (Németh László)

Jadviga párnája (Závada Pál)

Jane Eyre (Brontë, Charlotte)

József és testvérei (Mann, Thomas)

Kard és kasza (Wass Albert)

Kincskereső kisködmön (Móra Ferenc)

Lassie hazatér (Knight, Eric)

Légy hű magadhoz (Knight, Eric)

Légy jó mindhalálig (Móricz Zsigmond)

Malevil (Merle, Robert)

Mesterségem a halál (Merle, Robert)

Micimackó (Milne, Alan Alexander)

Monte Cristo grófja (Dumas, Alexandre)

Ne féljetek (Jókai Anna)

Oroszlánkölykök (Shaw, Irwin)

PetePite (Nógrádi Gábor)

Piszkos Fred, a kapitány (Rejtő Jenő)

Pokolbéli víg napjaim (Faludy György)

Quo vadis (Sienkiewicz, Henryk)

Régimódi történet (Szabó Magda)

Robinson Crusoe (Defoe, Daniel)

Sorstalanság (Kertész Imre)

Svejk (Hasek, Jaroslav)

Száz év magány (García Márquez, Gabriel)

Szent Péter esernyője (Mikszáth Kálmán)

Szerelem a kolera idején (García Márquez, Gabriel)

Téli berek (Fekete István)

Tóték (Örkény István)

Tüskevár (Fekete István)

Utas és holdvilág (Szerb Antal)

Utazás a koponyám körül (Karinthy Frigyes)

Üvöltő szelek (Brontë, Emily)

Virágot Algernonnak (Keyes, Daniel)

Vörös és fekete (Stendhal)

Vuk (Fekete István)

Winnetou (May, Karl)

Zabhegyező (Salinger, Jerome David)

 

[origo]

Comments are closed.