Forrás: Origo

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt május 4-én!

1994-ben ezen a napon játszották a Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjét. Az akkoriban még kontinensünk második számú kupasorozatának tartott vetélkedés döntőjébe a címvédő AC Parma és az Arsenal FC jutott.

Az olaszok a svéd Degerfors IF (2-1, 2-0), az izraeli Maccabi Haifa (1-0, 0-1, 11-esekkel), a holland Ajax Amsterdam (0-0, 2-0) és a portugál Benfica (1-2, 1-0) elbúcsúztatása után kerültek a döntőbe, míg az angolok áldozatai a fináléig vezető úton a dán Odense BK (2-1, 1-1), a belga Standard Liege (3-0, 7-0), az olasz Torino (0-0, 1-0) és a francia Paris-SG (1-1, 1-0) voltak.

A szakírók inkább az olaszokat tartották esélyesnek, de a londoniak eredménysora mindenképpen tiszteletet parancsoló volt, különösen a Standard elleni hetes hökkentette meg az idő tájt az európai futballközvéleményt.

A dán fővárosban, Koppenhágában 40 000 néző várta a két finalistát, akik az alábbi összeállításokban kezdték a játékot: Seaman – Dixon, Adams, Bould, Winterburn, Davis, Morrow, Merson, Selley, K. Campbell, A. Smith (Arsenal FC), Bucci – Benarrivo, Minotti, Apolloni, Di Chiara, Pin, Crippa, Sensini, Zola, Brolin, Asprilla (AC Parma).

Nevio Scala és az olaszok gondosan felépített taktikája és precíziós csapatjátéka már a mérkőzés 20. percében zátonyra futott. A Lorenzo Minotti szerencsétlen mentési kísérlete után lőtt Alan Smith-gól arra késztette a Parmát, amit Scala fiai a lehető legkevésbé tudtak, azaz felállt, betömörülő védelem elleni támadójátékra.

A higanymozgású Faustino Asprillának – aki egyedüliként futballozott hosszú ujjú mezben az olaszok közül – zsebkendőnyi területe sem maradt, hogy kamatoztassa páratlan gyorsaságát. A hórihorgas Adams – akiről nehezen volt elképzelhető, hogy a földön partiban lesz Asprillával – valósággal leradírozta a kolumbiait. Thomas Brolinnak sem nagyon kedvezett az állandóan elé tornyosuló angol védelmi fal, ennek ellenére akár fejjel, akár lábbal gólt szerezhetett volna.

A háló tetejére bólintott és kapufára lőtt labdákkal a kis svéd ellőtte minden puskaporát és a hátralévő órában nem tudott felmutatni egyetlen góllövő csatárhoz méltó mozdulatot sem. A talján középpályások közül mindenki nagyon sokat futott, ütközött, küzdött az utolsó leheletéig, csupán azt felejtették el Gianfranco Zoláék, hogy a címvédéshez gólt kellene lőni.

A legnagyobb késztetést az egyenlítésre érdekes módon a hátvédsorban szerepelt Minotti érezhette, aki többször is lövésig jutott. A szintén sokat dolgozott, hasznosan futballozott Luigi Apollonival ők ketten voltak az olaszok legjobbjai, bár a csapatkapitány Minotti rossz megmozdulása eredményezte a kupa sorsát eldöntő találatot.

Az, hogy a Parma a nagy mezőnyfölényét (14-4 volt a kapura lövési kísérletek száma) sem tudta gólra váltani, a két középső angol védőnek, Tony Adamsnek és Steve Bouldnak volt köszönhető. Az előbbi Asprillát, míg a másik szikár védő Brolint kapcsolta ki a játékból. George Graham csapata végül azzal érdemelte ki a KEK-serleget, mert jóval kevesebb lehetőségéből is eredményes tudott lenni, míg az olaszoknak ez jóval több helyzetből sem sikerült.

Dévényi Zoltán

(FOCIVILÁG)

Comments are closed.