Forrás: Index

Szabadlábon, de eljárás alatt Bácsfi

május 3. 17:28

[Index]

Elhalasztották az ítélethozatalt a Bácsfi Diána ellen garázdaság miatt indított eljárás keddi tárgyalásán – jelenti a HavariaPress. A rendőrség még szombaton vette őrizetbe a Magyar Jövő Csoport vezetőjét, miután egy, a Citadellánál tartott rendezvényen karlendítéssel és „Éljen Szálasi!” felkiáltással üdvözölte húszfős, hungaristákból álló hallgatóságát.

Az eseményt előre bejelentették, ezért a rendőrség biztosította helyszínt, de közölték Bácsfival, hogy amennyiben bármilyen szabálytalanságot észlelnek, intézkedni fognak. A keddi tárgyaláson megjelent Bácsfit a bíróság meghallgatta, ám az ügyben nem született ítélet, mert a bírák meg szeretnék vizsgálni a Bácsfiról korábban készült elmeszakértői jelentést.

Bácsfi Diána, az MTI érdeklődésére közölte: azután merült fel ismét elmeállapotának kérdése, hogy a bíró megkérdezte tőle, ha megbüntetnék, ismét elköveti-e újból a cselekményt, erre pedig a Magyar Jövő Csoport vezetője igennel válaszolt. Ítéletet csak az orvosszakértői vélemény vizsgálata után várható. A 72 órás őrizetbe vétel lejártával kedden délután Bácsfit szabadlábra helyezték. Elhalasztották az ítélethozatalt a Bácsfi Diána ellen garázdaság miatt indított eljárás keddi tárgyalásán – jelenti a HavariaPress. A rendőrség még szombaton vette őrizetbe a Magyar Jövő Csoport vezetőjét, miután egy, a Citadellánál tartott rendezvényen karlendítéssel és „Éljen Szálasi!” felkiáltással üdvözölte húszfős, hungaristákból álló hallgatóságát.

Az eseményt előre bejelentették, ezért a rendőrség biztosította helyszínt, de közölték Bácsfival, hogy amennyiben bármilyen szabálytalanságot észlelnek, intézkedni fognak. A keddi tárgyaláson megjelent Bácsfit a bíróság meghallgatta, ám az ügyben nem született ítélet, mert a bírák meg szeretnék vizsgálni a Bácsfiról korábban készült elmeszakértői jelentést.

Bácsfi Diána, az MTI érdeklődésére közölte: azután merült fel ismét elmeállapotának kérdése, hogy a bíró megkérdezte tőle, ha megbüntetnék, ismét elköveti-e újból a cselekményt, erre pedig a Magyar Jövő Csoport vezetője igennel válaszolt. Ítéletet csak az orvosszakértői vélemény vizsgálata után várható. A 72 órás őrizetbe vétel lejártával kedden délután Bácsfit szabadlábra helyezték.

Comments are closed.