Petrétei József hangsúlyozta: egy kiadatás megindításáról nem nyilatkozhatnak
Az igazságügyi tárca továbbra sem nyilatkozik konkrét kiadatási ügyekben – mondta az igazságügy-miniszter a háborús bűnök elkövetésével gyanúsított Zentai Károly ügyével kapcsolatban.
Petrétei József hangsúlyozta: ha a tárca megerősítené egy kiadatás megindítását, „akkor a sajtó azt azonnal megjelentetné, és az érintett ismerősei, rokonai értesíthetnék őt, így lehetősége lenne eltűnni”.A miniszter hozzátette: személyesen nincs információja arról, Zentai Károly elindult-e Magyarországra, vagy sem.
A Népszabadság pénteki számában az ausztrál televízió 10-es csatornájának előző esti hírmagazinjára hivatkozva azt írta, hogy Zentai elindult Magyarországra. A napilap sydneyi tudósítója szerint a 86 éves férfi fényképével illusztrált beszámoló kész tényként kezelte, hogy az egykori magyar katonatiszt Budapestre indult. Magyarország ausztráliai nagykövete, Fodor Lajos ezt a sajtóhírt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudta.
Az Ausztrália nyugati részén, Perthben élő 86 éves Zentai Károlyt azzal gyanúsítják, hogy 1944. november 8-án a magyar hadsereg katonájaként több társával együtt megkínzott és megölt egy zsidó fiatalembert, mert az nem viselte a sárga csillagot. A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Zentai ellen, s ezt követte a hivatalos kiadatási kérelem.
Zentai Károly nyomára a zsidók elleni bűncselekményekben vétkes náci háborús bűnösök felkutatására alakult Simon Wiesenthal központ nácivadászai jutottak, az igazságszolgáltatás elől még mindig bujkáló háborús bűnösök felkutatását célzó „Utolsó esély” elnevezésű kampány keretében. A kampány során eddig mintegy háromszáz gyanúsítottat azonosítottak.
hirado.hu/MTI