„Fájdalommal osztozom Weizman úr halála felett, hiszen ő volt, aki a közel-keleti béke megteremtésében jelentős lépéseket tett” – írta magyar nyelven a házelnök
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke írt be szerdán elsőként az Ezer Weizmann volt izraeli államfő elhunyta alkalmából az Izrael Állam budapesti nagykövetsége által nyitott kondoleáló könyvbe – közölte Orbán Györgyi, az izraeli nagykövetség sajtófőnöke. „Fájdalommal osztozom Weizman úr halála felett, hiszen ő volt, aki a közel-keleti béke megteremtésében jelentős lépéseket tett” – írta magyar nyelven a házelnök.
Az egykori izraeli államelnök, aki 1993 és 2000 között töltötte be a legmagasabb posztot, vasárnap halt meg 81 éves korában.
Ezer Weizman központi szerepet játszott az Egyiptommal 1979-ben megkötött békeszerződésben és a palesztinokkal kompromisszumos megállapodást szorgalmazott.
Fájó szívvel búcsúzik minden békeszerető ember Ezer Weizmantól – írta szerdán Izrael budapesti nagykövetségének kondoleáló könyvébe a palesztin nagykövet. Khaled Gazal reggel kereste fel a nagykövetséget, hogy búcsúszavait beírja a könyvbe: „A palesztin nagykövetség, a palesztin kormány és a nép, valamint saját nevemben is őszinte részvétemet fejezem ki az izraeli kormánynak és népnek e nagyszerű államférfi elvesztése miatt, aki sokat tett a közel-keleti békéért. Fájó szívvel búcsúzik el tőle minden békeszerető ember.” Öt évre visszatekintve Khaled Gazal részvétnyilvánító látogatása volt az első hivatalos érintkezés Budapesten izraeli és palesztin tisztségviselők között.
hirado.hu