Forrás: Origo

A férfikosárlabda-Euroliga internetes honlapja mozgóképes interjút közöl Dávid Kornéllal, a sorozat jövő hétvégi négyes döntőjére készülő spanyol Vitoria magyar játékosával.

A Euroleague.net oldalon látható-hallható beszélgetésben a válogatott klasszis élete második legemlékezetesebb pillanatának nevezi a Final Fourba jutást, amely nem sokkal marad el az NBA-s Chicago Bullsban történt bemutatkozás élménye mögött.

„Európai játékos vagyok egy kis országból, amely nem tartozik a nagy kosaras nemzetek közé. Ezért tekintem óriási eredménynek, hogy harmadik euroligás idényemben végre sikerült bekerülni a kontinens legjobbjai közé. A házigazda CSZKA-t jól ismerjük a korábbi meccsekről, egyértelműen ők az elődöntő favoritjai, de mi mindent meg fogunk tenni a győzelemért” – jelentette ki a 33 éves légiós, aki az alapszakaszban elért 10,3-as pont-, illetve 4,2-es lepattanó-átlagával meghatározó szerepet játszott a baszkok eddigi sikereiben. Mutatói ráadásul a legjobb 16-ban tovább javultak (14,5 és 5,3).

Az oroszországi zárótorna iránti nagy érdeklődést jelzi, hogy minden jegy elkelt a négy találkozóra, még az 1100 eurós (270 ezer forint) VIP-bérletek is.

A pénteki elődöntőben a Vitoria a CSZKA Moszkvával, míg a címvédő izraeli Maccabi Tel Aviv a görög Panathinaikosszal csatázik a vasárnapi fináléért.

(MTI)

Comments are closed.