A csipkések több hétig várják a látogatókat Kiskunhalason
A cseh cérna varázsa – ez a címe az idei, sorrendben már hatodik Nemzetközi Csipkekiállításnak, amely ezúttal cseh csipketörténeti bemutató is. Ünnepélyes megnyitó pénteken volt Kiskunhalason, a kiállítás azonban még hetekig nyitva lesz – tudósított az eseményről a Magyar Rádió.
A kiállítás május 8-áig látogatható a kiskunhalasi Csipke Múzeumban. Ez tulajdonképpen egy hagyományápolás, hatodszorra rendezzük meg a Nemzetközi Csipkekiállítást, amely két részből áll. Az egyik része nemzetközi csipkepályázat, amelynek az idén a témája a tánc, és 52 csipke érkezett be erre a pályázatra hét európai országból. A másik része pedig, hogy minden évben egy országot vagy egy országrész csipkéseit vagy egy csipkeszövetséget hívunk meg bemutatkozásra, az idén prágai csipkés hölgyek lesznek – mondta a Csipkeház és a Csipketörténeti Múzeum igazgatója, Kiliti Zsuzsa.
Sikerült kölcsönkapnunk a prágai zsidó múzeum különleges csipkegyűjteményéből hat csipkét, amely igazán nagyon értékes, és mondhatni, hogy a cseh nemzeti kincsek közé tartozik. XVII., XVIII., XIX. századi tóratakarók, tórakötők, és nagy örömünkre szolgál, hogy elfogadta a meghívásunkat a prágai zsidó múzeum textil osztályának vezetője is, úgyhogy ő is itt lesz, és nagyon bízom abban, hogy sok érdeklődő lesz, akinek ő maga tud mesélni ezekről a kincsekről – mondta az igazgatónő.
Olyan országokból is érkeztek és érkeznek, mint Belgium és Franciaország, ahol a csipke szintén világhírű. Tulajdonképpen – folytatta Kiliti Zsuzsa -a belga és a francia csipkések már visszatérő vendégeink, ők a nemzetközi csipkepályázatra jelentkeztek, illetve a szombaton egész nap tartandó csipketechnikai bemutatóra, amely megint csak a hagyományaink közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy egy nagyon kellemes csipkés kerti parti lesz aznap a csipkeház udvarán, körülbelül 150 magyar, illetve külföldi csipkés bemutatja azokat a csodálatos csipkekészítő technikákat, amelyekkel a műremekeiket hozzák létre, és a látogatók is beleshetnek különféle csipkeműhelyek titkaiba. A csipketechnikai bemutatón a halasi csipkevarró hölgyek is részt vesznek, és nagyon örülünk, hogyha nagy számban őket is megnézik.
hirado.hu/MTI