Forrás: 168 Óra

Búcsú a médiától

2005/16 – Háttér

Sándor Zsuzsanna

A médiaszociológus A szavak elviselhetetlen könnyűsége címmel kötetben jelentette meg korábbi írásait. Azt mondja, ami az elmúlt években a közmédiában történt, hoszszú időre meghatározza majd a médiát.

Kundera regénye, A lét elviselhetetlen könnyűsége ihlette meg?

Igen. A múlt rendszerben a lét volt “elviselhetetlenül könnyű”, most meg a szavak váltak mérhetetlenül súlytalanná. Felelős emberek felelőtlenül beszélnek – következmények nélkül. Összegyűjtött írásaim kötete az elmúlt évek egyfajta lenyomata.

Egyik publicisztikájának címe: Kádár János elégedetten néz le ránk. Arra utal, hogy eljátszottuk esélyeinket a demokratikus nyilvánosság megteremtésére?

Legalábbis egy időre. Arról is szól az írás, hogy tizenöt évvel a rendszerváltás után még mindig a múlthoz való viszony határozza meg a politikai mentalitást. Annak idején a szocializmus alkut kínált: a viszonylagos jólétért cserébe az emberek lényegében önként lemondtak szabadságjogaikról. A politikai fordulat után felértékelődtek e jogok, ám hamar kiderült: a szabadság csak addig igazán vonzó, amíg szép álom. Amikor ránk zuhan, sok terhet jelent. A demokrácia konfliktusokkal jár: dönteni kell, felelősséget vállalni, kiállni értékek mellett.

Könyvében leginkább a média válságát elemzi. A Magyar Televízióról és Rádióról szóló írásaiból közszolgálati maffiatörténet bontakozik ki. De az sosem derült ki, kik a bűnösök.

Azt gondolom, igenis voltak bűncselekmények, ennek megfelelően bűnösök is. És ez – ha máshonnan nem – az ÁSZ jelentéseiből egyértelműen kiderül. Hogy az ügyészség egyetlen alkalommal sem emelt vádat, az a politikai intézmények torzulását jelzi. De a törvénysértő események nem köthetők csupán egy kormány regnálásához. Egy hónappal a 2002-es parlamenti választások előtt az MTV akkori vezetőségének tagjaival új szerződést kötöttek, amelyben duplájára emelték a végkielégítéseket – természetesen törvénysértő módon. S bár ezt a szocialisták is tudták, a kormányváltás után mégis kifizették az összegeket. Nyilván bármi áron meg akartak szabadulni az előző klientúrától, és a saját embereiket ültetni a helyükre. A színfalak mögötti ezeregy alku egyike volt ez.

Mindez morálisan hogyan hatott a médiára?

A nyolcvanas évek végén a médiának viszonylag nagy presztízse volt. Nem alaptalanul. Elsősorban a Magyar Rádió játszott progresszív szerepet a rendszerváltásban. Mára azonban szinte teljesen elveszítette a tekintélyét, ami öszszefügg azzal is: nálunk a demokráciában sem a szakmai teljesítmény az elsődleges. A Fidesz-hatalom idején tömeges politikai tisztogatás zajlott a közmédiumokban. Kirúgták a legjobb szakembereket. A balliberálisok kormányalakítása után azt hittem, a tehetségeket majd újra integrálja a szakma, szolidáris lesz velük az új vezetés. De senki nem került vissza a helyére, a legkiválóbb rádiósok és tévések közül többen a periférián vannak. Az MTV-ben közben megint felduzzadt a létszám. Legfőbb rendező elvnek az látszik: ki kinek az embere.

Többször megfogalmazta: a médiatörvény ahelyett, hogy a közmédia politikai függetlenségét biztosította volna, intézményesítette a pártok befolyását.

Amióta életbe lépett a törvény, az MTV-ben és a rádióban minden személyi döntés mögött kimutatható a pártalku. Az a vezető, akiben a kurátorok meg tudnak egyezni, eleve “gyanús”. Aki képes megfelelni ennyiféle politikai elvárásnak, biztos, hogy nem a közszolgálat élére való.

A Nyilvánosság Klub 1997-ben azzal fordult az Alkotmánybírósághoz: nem sért-e alkotmányt a médiatörvény. Kaptak azóta választ?

Nem. Föltételezem, nem akarnak állást foglalni ebben a súlyos politikai kérdésben. Viszont az furcsa, hogy amikor 99-ben a csonka kuratóriumok körüli vita zajlott, a testület igen rövid idő alatt döntést hozott: alkotmányosan elfogadhatók a csonka kuratóriumok. Kérdés, hogyan lehet a médiarendszer egyik eleméről ítélkezi, ha az egész rendszer alkotmányosságát nem vizsgáljuk. Amúgy ha a médiatörvényt tisztességes demokraták hajtanák végre, akár működhetne is. Csakhogy nálunk a politikusok nem hajlandók felülemelkedni kicsinyes és félreértett politikai érdekeiken. Meg vannak győződve: hatalmuk attól függ, mennyit vannak jelen a médiában. Pedig amortizálja őket, ha naponta nyilatkoznak érdektelen dolgokról.

A 2002-es országgyűlési választások után kiegészültek a kuratóriumok. Javult az MTV politikai függetlensége?

Az Orbán-kormány idején érvényesülő kézi vezérlés valóban megszűnt, a jelenlegi kormány nem telepszik rá olyan közvetlenül a közmédiára. De azt ők is megmondják: milyen műsorokat milyen emberekkel szeretnének látni. És ez a szemlélet még mindig nem a néző érdekeiről szól. Az egész struktúra irracionális. Képtelenség, hogy ekkora és ilyen szegény országban három csatornát tartsanak fenn közpénzből. Az M2-ről senki sem tudja, miért is van. S bár a Duna TV értékeit nem vitatom, azzal nem értek egyet, hogy a határon túliaknak külön műsor kell. Nevetséges nagyképűségnek tartom, hogy innen meséljük el nekik, mi a helyzet náluk. Vagy ha azt akarjuk, hogy legyen saját televíziójuk, adjunk hozzá támogatást, de bízzuk rájuk a létrehozását. Koncepció és politikai bátorság hiányzik ahhoz, hogy kimondjuk: elég nálunk egy köztévé is. Persze akkor kezdődne a képmutató duma, mi lesz a magyar érdekekkel. Mi a magyar érdek? Nem az, hogy legyen jó televízió?

A halogatások közben a közmédia is egyre bulvárosodik.

Mert túl sok “urat” akar egyszerre szolgálni. A közmédiából kiűzném a reklámokat. Az egész reklámtevékenységük “fügefalevél”: a működési költségeknek alig több mint öt százalékát fedezi. Viszont a gagyira remek magyarázatként szolgál. Ha megkérdezzük, miért van Lagzi Lajcsi és a Névshowr, az a válasz: mert ezt nézik. A közmédiában nem a nézettséget kell elsődleges szemponttá tenni, hanem a minőséget. De ehhez közszolgálati értékrend szükséges, nem a politikai elvárásoknak való megfelelés. Jellemző a szemléletre: ha a Nap-kelte egyik riportere véletlenül mond egy hülyeséget, őrjöngenek a politikusok, interpellálnak a parlamentben, meakulpázik a szerkesztőség. De a sok erkölcscsősz közül még senki sem tette szóvá, mit keresnek ugyanabban a műsorban pornósztárok. Vagy miféle közszolgálat az, amelyik rendszeresen bulvárcsillagokat és -témákat reklámoz.

A “hazaárulózás” állandósult a közbeszédben, az ellenzék füttykoncertezik a parlamentben is. Határt szabhat ennek például a média?

Tény, a médiának az a dolga, hogy hírt adjon. De el kéne dönteni, hol vannak a demokratikus közbeszéd és magatartás határai. A szimbolikus gesztusoknak igenis fontos szerepük van. Például annak idején egyszer sem fordult elő, hogy amikor a MIÉP zsidózni kezdett a parlamentben, a többi képviselő kimenjen. A médiának is mérlegelnie kell, minek ad fórumot. Bizonyosan nem ideális, ha a Nap-kelte anyák napi műsorában épp Csurka István emlékezik elérzékenyülten az édesanyjára. Csak annak az emberarcát érdemes bemutatni, aki minden embertársát emberszámba veszi.

Azt is sokszor mondta: a rádió törvénysértően elfogult politikailag, s már a nyilvános bírálat ellen is megtalálta az ellenszert. Hogyan?

Közpénzből üldözi azokat, akik kritikázálják a működését. Ellenem az elmúlt időszakban három pert indított Kondor Katalin elnök. Időm jelentős részét ügyvédnél és bíróságon töltöm, mert egyebek között azt írtam: a rádió hallgatottsága csökken, és elöregedett a közönsége. Legalább húsz hasonló perről tudok: mindannyian magányosan vívjuk “harcunkat” a rádióval, holott a közszolgálat nem néhány ember magánügye. Hogyan lehetséges, hogy a rádió washingtoni tudósítója az a hölgy lett, aki a Sajtóklubban bagatellizálta, ami szeptember 11-én történt? Nemzetbiztonsági kockázat, hogy a magyar közmédiát ilyen ember tudósítja. Nemrég az amerikai kongresszus Antiszemitizmus a világban címmel könyvet adott ki, benne példaként szerepel a Vasárnapi újság című rádióműsor. Mi pedig csak vonogatjuk a vállunkat, és azt hisszük: itt, Európa közepén úgy viselkedhetünk, ahogy akarunk. Holott ezeknek a dolgoknak konkrét külpolitikai következményeik vannak. És mi mindannyian bűnhődünk a rádióelnök ámokfutásáért. A kormánynak három év alatt nem sikerült elérnie, hogy a közintézmény törvényesen működjék.

Az Orbán-kormány idején többet foglalkozott a médiával, mostanában alig. Nemrég Búcsú a médiától címmel írt cikket. Tényleg búcsúzik?

Azt reméltem, a közérdek és közjó nálunk is jelent valamit. Belátom, tévedtem. Ezek nálunk nem fontosak. A balliberális politikusok esküdöztek: tanultak abból, ami az Orbán-kormány idején történt, megértették, hogy segíteni kell a valódi közszolgálat megvalósulását. Ám azt tapasztalom: egészét tekintve nincs jobb állapotban a média, mint korábban. És az ember egy idő után nem szeret hiábavaló dolgokkal foglalkozni. n

Comments are closed.