Forrás: HVG

A minapi kairói robbantásos merénylet Egyiptomban nemcsak a kilencvenes évek terrorhullámát idézte fel, de egyúttal ürügyként szolgálhat a szárba szökkenő ellenzéki kezdeményezések elfojtására. Egyelőre üresnek tűnik a többszereplős elnökválasztásra tett javaslat is.

Nem öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a Kairó történelmi városrészében található híres Khan el-Khalili bazárhoz közel egy üzletekkel teli utcácskában két héttel ezelőtt – hozták nyilvánosságra a hét végén a nyomozás eredményét. A férfit állítólag becsapták, mert elhitették vele, hogy öt perc ideje marad a menekülésre a szerkezet működésbe hozatala után. A merénylőn kívül két francia és egy amerikai turista életét kioltó akció kitervelésében és végrehajtásában legalább még négyen vettek részt, akik közül hármat a hatóságok már le is tartóztattak.

Így ugyan megdőlt az a teória, hogy magányos elkövetőről van szó, de a hivatalos egyiptomi közlés szerint a szögekkel telerakott, házi készítésű és a jelek szerint idő előtt felrobbant szerkezet arra utal, a csoport nem állt kapcsolatban valamilyen terrorista szervezettel. Egy eddig ismeretlen frakció – a Nílus Országának Iszlámista Büszke Brigádja – mindenesetre magára vállalta a merényletet, így tiltakozva Hoszni Mubarak egyiptomi elnök “zsarnoksága” és az Egyesült Államok térségbeli politikája ellen.

A fővárosi robbantás mindenképpen felidézi a kilencvenes évek iszlámista terrorhullámát. Az aggodalom azért is jogos, mivel a támadás immár korántsem tűnik elszigetelt jelenségnek. A múlt hónapban például szintén Kairóban két magyar turistát sebesítettek meg késsel, az egyiptomi rendőrség szerint a Nyugatnak Irakkal és a palesztinokkal kapcsolatos politikája megbosszulásaként. Tavaly októberben a Sínai-félszigeten egy hotelt és két strandot ért támadásban összesen 34-en vesztették életüket (HVG, 2004. október 16.), februárban pedig megint csak Kairó történelmi központjában egy ausztrál és egy norvég turistát ért késeléses támadás, az elkövetőt úgymond a közel-keleti események bosszantották fel.

Jó hatévi nyugalom előzte meg azonban ezt. A déli Luxorban 1997 novemberében 58 külföldi turistát és négy egyiptomit lőttek vagy kaszaboltak le, két hónappal azelőtt pedig fegyveresek 9 német turistát és egy egyiptomit gyilkoltak meg a kairói Egyiptom Múzeum előtt. E két véres merénylettel azonban kifújt az 1992-ben kezdődött és leginkább a Dzsamáa Iszlámija, valamint a Dzsihád nevű szélsőséges fundamentalista szervezetek erőszakkampánya, amely az idegenforgalom megbénításán keresztül a rezsim megdöntésére irányult.

Politikai elemzők szerint azonban a mostani kisebb akciók – kivéve a sínai-félszigeti, izraeli turisták elleni támadásokat – nem annyira a turizmus, mint inkább a turisták ellen irányultak. E logika szerint az a különbség, hogy az elkövetők magányos tettesek, akiket többek között Irak amerikai megszállása tüzelt fel. A kairói merényletre ugyanakkor épp akkor került sor, amikor Mubarak rezsimjére egyre nagyobb nemzetközi és hazai nyomás nehezedik a politikai reformok bevezetése érdekében. Mohamed el-Szajed Szaid, az Al-Ahrám Politikai és Stratégiai Tanulmányok Központjának igazgatóhelyettese úgy vélte, a hatalom szinte biztosan a merényletre hivatkozva fenntartja az 1981 óta érvényben lévő szükségállapotot, az elnyomó rendszer legnyilvánvalóbb eszközét.

Valóságos politikai mozgalom kerekedett azóta, hogy Mubarak februárban felkérte a parlamentet, módosítsa az alkotmányt, lehetővé téve a többjelöltes elnökválasztást. Az alaptörvény szerint jelenleg népszavazáson döntenek a parlament által elfogadott egyetlen jelöltről, az Anvar Szadat 1981-es meggyilkolása után hatalomra jutott Mubarakot ily módon már öt alkalommal választották elnökké. A Mubarak-rezsimmel szembeni elégedetlenség a múlt héten már odáig fajult, hogy több ezer egyetemista tüntetett a kormány ellen, amire korábban nem volt példa. A múlt hónapban is rendszeresek voltak a több száz fős tüntetések Kairóban és Alexandriában, a megmozdulásokon egyszerre tiltakoztak Irak amerikai megszállása, valamint a szabad véleménynyilvánítást és az utcai demonstrációkat korlátozó szükségállapot ellen.

Az ellenzék részben a Gad (Holnap) párt körül tömörül, amelynek a tüntetéseken is hangoztatott jelszava a “kifejeh”, azaz “elég”. Vezetőjét, Ajman Núrt januárban okmányhamisítás vádjával letartóztatták, de hat héttel később óvadék ellenében szabadon engedték. Núr a börtönben jelentette be, hogy indulni kíván a szeptemberben várható elnökválasztáson. Közvélemény-kutatások hiányában nehéz felmérni, hogy valójában mekkora a támogatottsága, de egyes vélemények szerint a voksok 20-30 százalékára is számíthatna.

Persze ha tiszta választás lesz. Egyiptomi emberjogi aktivisták és ellenzéki politikusok nem hisznek igazán a Mubarak-féle választási javaslatban. A reformot a parlamentnek májusig kell kidolgoznia, csakhogy a törvényhozást az elnök vezette Nemzeti Demokrata Párt (NDP) uralja. A részletek még mindig homályosak, és úgy hírlik, a jelöltekkel szemben olyan korlátokat állítanak fel, amelyek eleve lehetetlenné teszik esélyes politikusok indulását Mubarakkal vagy esetleg jelöltjével szemben. Például feltétel lenne, hogy minden jelölt nevezését a parlamentnek és a helyi tanácsnak is jóvá kell hagynia.

Jelölt továbbá csak hivatalos párt tagja lehetne, márpedig a minden bizonnyal legnépszerűbb Muszlim Testvériség betiltott szervezet. A mozgalom egy volt tagja, Khaled Zafarani a múlt hónapban ugyan benyújtotta kérelmét egy “muszlim kultúrán” alapuló párt megalakítására, a törvények azonban tiltják a vallásos alapon szerveződő pártokat. A hatóságok egyébiránt tavaly két pártnak – köztük a Núr vezette Gadnak – engedélyezték az alapítást, előtte azonban több mint tíz évig egynek sem. A pártengedélyezések kérdése azért is húsba vágó, mert a szeptemberi elnökválasztást novemberben parlamenti választásnak kellene követnie.

Egyiptomi demokraták attól félnek, hogy Mubarak valójában olyan áldemokratikus rendszert akar kiépíteni, amely évek óta működik Tunéziában. A kicsiny, ugyancsak észak-afrikai arab országban az uralmon lévő pártot dekorációként több kisebb veszi körül, amelyek labdába sem rúgnak. A 17 éve hatalmon lévő Zine Abidine Ben Ali tunéziai elnök tavaly például a voksok 95 százalékával nyert újra, a többi szavazaton három “kihívó” osztozott. Az egyiptomi Munkapárt vezetője, Magdi Huszein elutasította a tunéziai modellt, és éppen ezért szerinte Mubaraknak nem volna szabad indulnia az elnökválasztáson. Az elnök egyébként eddig még hivatalosan nem nevezett be, de sokan úgy vélik, nem szívesen mondana le ötödik hatéves terminusáról. Fia, Gamal nemrég az eddigi legegyértelműbben zárta ki, hogy apjától átvenné a stafétabotot, az ellenzék azonban attól fél, Egyiptomban is bevezetik az “örökös köztársaságot” – szíriai minta alapján.

KERESZTES IMRE

Comments are closed.