Forrás: 168 Óra

A karintiai fenegyerek

2005/16 – Glóbusz

Heltai András

Jörg Haider, az osztrák politika immár ötvenöt éves fenegyereke ismét meglepetéssel szolgált – s ebbe belebukhat a bécsi kormány. A karintiai Naturbursch saját pártját, a konzervatív Néppárttal (ÖVP) öt éve koalícióban kormányzó Szabadságpártot (FPÖ) torpedózta meg, puccsszerűen alakítván egy másikat, Szövetség Ausztria Jövőjéért névvel (BZÖ). A bizarr helyzetben az ellenzék, szociáldemokraták és zöldek, a választások kiírását követelik – joggal. A néppárti Wolfgang Schüssel kancellár stabilitásról beszél, ami szintén bizarr: ha tizennyolc képviselőjéből csak hat hagyja el Haidert, oda a kormánytöbbség. S a külföldhöz hasonlóan elképedt osztrákok 57 százaléka is amellett van: 2006 novembere helyett most válaszszanak.

A Haider-jelenséghez egy kis emlékezetfrissítés. Ausztria 550 ezer volt náci párttagját 1945-ben elbocsátás, lefokozás, vagyonelkobzás sújtotta. Sokuknak elvették a nyugdíját, mindegyiküktől a választójogot – csak 1949-ben szavazhattak először. Ez utóbbit – érdekes módon – a szocdemeknek köszönhették. Arra gondoltak: az újak csak a nagy vetélytárstól, a Néppárttól vehetnek el szavazatokat. Az újdonsült Független Választási Szövetség 1949-ben, elsőre 11,7 százalékot kapott. Ám aztán majd negyven évig ez volt a csúcs. A szövetségből 1955-ben lett FPÖ, azaz szabadelvű, liberális párt. (Ezt valaki ostobán Szabadságpártnak magyarította.) Első elnöke Anton Reinthaller volt – az Anschlusst előkészítő Seyss-Inquart-féle osztrák náci bábkormány egykori minisztere.

A harmadik tábor a nyolcvanas évek végéig csak 6,5-9,7 százalék között mozgott. Mégis sokat szerepeltek, s a támogatás onnan jött, mint korábban: Bruno Kreisky, a nemzetközi hírű osztrák szociáldemokrata politikus tette politikailag szalonképessé azokat, akiknek Hitlerről nem Auschwitz, hanem az autópálya-építés jutott eszébe. Dolfussék ausztrofasizmusa hajtott sok munkást, kisembert a nácik karjaiba, hirdette Kreisky. S ha őket és leszármazottaikat megnyeri, véget vethet a kereszténydemokraták többségének. Így történt, hogy éppen a zsidó származású, antifasiszta kancellár 1970-es kisebbségi kormányába négy, a náci időkben szerepet játszott személy került, s kabinetjét kívülről támogatta az FPÖ. Annak élén akkor bizonyos Friedrich Peter állott. A Waffen-SS egykori tisztje, alakulata lengyelországi vérengzések részese volt.

Az SPÖ-FPÖ-liaisonból azután házasság lett: Ausztriát 1983 és 86 között a két párt koalíciója kormányozta. Igaz, az alkancellár, Norbert Steger nem volt szélsőséges, ő a párt nagypolgári-liberális szárnyát és gazdaságpolitikáját képviselte. Azután 1986-tól – mint már a háború utáni években – ismét az ÖVP és az SPÖ 2000-ig tartó nagykoalíciója következett. A pragmatikus együttműködés irigyelt stabilitást, felvirágzást hozott. De korrumpált, bénított is: a két nagy párt kiegyezett, és minden pénzt, állami posztot a maga embereinek juttatott. A harmadik párt nem neonáci eszmékkel lett népszerű, hanem azzal, hogy új kezdetet, új politikát sürgetett. S persze a közpénz és a posztok újraelosztását azoknak, akik nem léptek a két nagy párt egyikébe sem, s így kimaradtak.

Rafinált profi

Jörg Haider a Salzkammergutból származik. A cipészsegéd apa illegális, fegyveres náci volt, aki 1938-ban Bajorországból tért vissza az immár Ostmarknak nevezett hazába. A mamát (egy nőgyógyász művelt lányát) férjéhez hasonlóan „mérsékelten felelősnek” találta 45-ben az igazolóbizottság. Fiuk, a bécsi jogászhallgató, húszévesen, 1970-ben lett az FPÖ ifjúsági szervezetének elnöke, 1986-ban pedig kiharcolta, hogy a mérsékelt Steger helyett őt válasszák a párt elnökévé. Intelligens, mindig elegáns charmeur, örökifjú, Porschéban száguldozó sportember. Karintia lett szűkebb hazája. Délkeleten – ahol mindkét háború alatt s után ölték egymást a szláv szomszédokkal, és területek cseréltek gazdát – van táptalaja sovén és még rosszabb indulatoknak. Haider megszakítással évtizedek óta igen népszerű tartományi főnök ott. Rafinált politikai profi, aki azonban nagyokat hibázik is. Miközben a kisember ügyvédjeként papol a nagy pártok korrupciója s a bénító monopóliumok ellen, száján ki-kicsúsznak náci szellemű kijelentések. Látogatja Kadhafit, aki állítólag pénzelte is, járt Szaddám Huszeinnél. És erős fenntartásai voltak Ausztria EU-tagságával és még inkább a keleti szomszédokéval szemben.

Populista szólamok

Haider populista, idegengyűlölő, rasszista és EU-szkeptikus szólamaival az FPÖ felfelé ívelt. 1995-ben már majd 22 százalékot kapott. De jött a dráma 1999 őszén: az FPÖ a parlamenti választáson 27 százalékot és 52 mandátumot szerez, akár a Néppárt. A szocik ellenzékbe szorulnak, az ÖVP 2000 februárjában Haiderékkal alakít kormányt. Thomas Klestil (konzervatív) államelnök azt csak vonakodva iktatja be. Bécsben tiltakozó tömegtüntetések folynak, és az EU 14 tagállama elítéli az alkut a szélsőjobbal. A Párizs és Berlin által hangsúlyosan támogatott diplomáciai bojkottot kevesen ellenzik. Közöttük van az Orbán-kormány: Schüsselt, majd külügyminiszterét – a magyar-osztrák viszony különleges jellegére hivatkozva – épp ekkor látványosan fogadják nálunk. Ám az EU-lépések mit sem hoznak, azokat már ősszel visszavonják. Miután jeles szakértők vizsgálódnak, és megállapítják: az FPÖ bizony jobboldali populista párt, „benne radikális elemekkel”. Olyan párt, amely idegengyűlöletet szít, ám miniszterei a demokratikus kívánalmaknak megfelelően dolgoznak.

Eközben Haider – aki nem vállalt kormányposztot, sőt a pártelnökségről is lemondott – a háttérből keményen fogta a gyeplőt. Ám az FPÖ sorra vesztett a helyi választásokon. Haider, aki hiába ágált és tett sokaknak keresztbe, végül előremenekült: voksolást kényszerített ki 2002 novemberében. Elbukta: a 27 helyett 10 százalékot kapott, 52 képviselőből 18 maradt. Schüssel viszont látványosan győzött: 42 százalékkal, a 36-on végzett szocik felett. S persze megint az FPÖ-vel alakított kormányt.

Ami persze a Haider-párt jobbradikálisainak mind kevésbé tetszett. Haider állandó intrikái, gyakori személyi változások, inkompetens figurák jellemezték a helyzetet, s a jobbszárny az „igazi” FPÖ-s célokat kérte számon. Megalkuvást emlegetve, s mondván: a nemzetiek a Néppárt kengyeltartói lettek. Valóban. S felvetették, hogy az imádott Jörgöt, az antiglobalizmus harcosát minden jel szerint ismert hazai és kanadai osztrák milliárdosok pénzelik. (Az FPÖ és az osztrák parlament alelnöke egyébként Thomas Prinzhorn, a nálunk is nagy érdekeltségekkel bíró papírkirály – hogy átigazol-e barátjához, még nem tudjuk.) A paradox módon ellene jobbról fenyegető támadást megelőzve húzta elő Haider a kalapból a régi-új pártot, amelybe csak a neki feltétlen hűséget fogadók jöhetnek.

Vasárnap Salzburgban vagy 500, többségében Karintiából odabuszozott lelkes BZÖ-s kétórás „alapító konventen” egy tartózkodással az új párt elnökévé választotta Haidert, míg a párt ügyvezető elnöke Hubert Gorbach alkancellár lett. Nem volt vita, és nem volt ott az FPÖ parlamenti frakciójának a fele – ami nem a legjobb jel. Igen ügyes viszont a régi-új párt programja. Abban minden benne van, was gut und teuer: 1848 örökségétől az adócsökkentésig, a honi gazdaságnak a globalizáció elleni védelméig. Kiállás a korábban annyit szidott EU, sőt annak bővítése és a fejlettek szorosabb együttműködése mellett. Nem is szólva a kulturális örökség, elsősorban a német nyelv – de a honos kisebbségi nyelvek ápolásáról. Mindez nem hatotta meg az ellenzéket, amely a képtelen helyzetben választásokat követel.

Szürrealista tabló

Schüssel mindezek után „konstruktív személyiségnek” minősítette Haidert, míg az ÖVP főtitkára arról beszélt, hogy a 2006. őszi választások után az FPÖ-vel és a BZÖ-vel együtt kormányozhatnának. Addig is van Ausztriának egy meghatározó kormánypártja, amelyre senki nem szavazott. A tartományok többségében az FPÖ-vezetés en bloc átlépett a Szövetségbe, másokban nem. S az új Haider-párt épp Karintiában, mint eddig is, a szocikkal kormányoz tovább – színek a szürrealista politikai tablón. Egyébként a BZÖ színe a narancssárga – vajh, mit szólnak Kijevben? És Brüsszelben? 2006 első félévében Ausztria az EU soros elnöke. n