Forrás: Index

Másodszor is fekete füst szállt fel

Második alkalommal utazott két magyar pápaválasztó is a Vatikánba

Index/MTI

2005. április 19., kedd 12:00

Második alkalommal, kedden délben is fekete füst szállt fel a Vatikánban, azaz a hétfőn összeült a pápaválasztó konklávé 115 bíborosa a második szavazási fordulóban sem döntött II. János Pál utódáról. Elemzők gyors pápaválasztást várnak, szerdára már meg lehet az eredmény.

A keddi, második szavazási forduló alkalmával sem sikerült a délelőtt kilenc órától a Sixtus-kápolnában tanácskozó bíborosoknak megválasztania II. János Pál utódát, az épület tetejére helyezett kéményből második alkalommal szállt fel a fekete füst.

A hétfőn nyíló konklávén 115 bíboros választja meg a 265. pápát a Sixtus-kápolnában, köztük két magyar, Erdő Péter és Paskai László. Most fordul elő másodszor, hogy két magyar pápaválasztó is részt vesz a konklávén.

A választójoggal rendelkező 117, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros közül ketten betegségük miatt nem mentek el a Vatikánba. A bíborosok a világ 52 országából érkeztek, a világ öt kontinenséről, de az európaiak többségben vannak, szám szerint 58-an.

Már hétfőn kezdhetnek

Joseph Ratzinger a legesélyesebb

A fogadók többsége Joseph Ratzinger bíborost tette meg a pápaválasztás nyertesének, írja a Reuters. A Sunday Times szerint Joseph Ratzinger a Hitlerjugend tagja volt, arra azonban nincsenek adatok, hogy atrocitásokban részt vett volna, sőt Magyarországon dezertált a német hadseregből. A három online fogadóirodát tömörítő Intertops táblázatán a 78 éves bíboros sikerét 2:1 arányban valószínűsítik, míg a Paddy Power 3 az 1-hez esélyt ad neki. Őt követi a francia zsidóból lett katolikus Jean-Marie Lustiger 9:2-vel, majd két olasz következik. Cardinal Carlo Maria Martinire 5:1, míg Dionigi Tettamanzira 7:1 arányban számítanak. Az első fekete pápa lehet a nigériai Francis Arinze, akinek sikerére 8:1-hez lehet fogadni, de ugyanakkora esélyt látnak a dél-amerikai Claudio Hummesben is. A hosszú táblázat, amely nem sokban különbözik a William Hill fogadóirodáétól legvégén 125 az 1-hez eséllyel lehet fogadni vietnámi, tanzániai sőt olasz bíborosokra is. Hétfőn délelőtt 10 órakor a vatikáni Szent Péter-bazilikában pápaválasztó misét – Pro eligendo Romano Pontifice – tartottak a bíborosok, majd délután körmenetben vonultak a székesegyházból a Sixtus-kápolnába, ahol választási esküt is tesznek.

A szavazások eredményét füst jelzi majd, amelyhez két kályhát is beüzemeltettek: az egyik régi öntöttvas tűzhelyben a szavazatokat semmisítik meg, míg a másik segítségével az égésterméket színezik.

Fekete füst jelzi majd az eredménytelen szavazásokat, és fehér az új katolikus egyházfő megválasztását, akinek üdvözlésére most először megszólaltatják a bazilikának mind a hat harangját.

Gyors pápaválasztást jósolnak

Az első három napi szavazás, majd minden hét szavazási fordulója után egynapos szünet következik. A pápa megválasztásához e fordulókon kétharmados többség kell, vagyis 77 szavazat a 115-ből, és ha április 28-áig nem jutnak dűlőre, akkor megállapodhatnak abban, hogy a két legesélyesebb jelölt között dőljön el a verseny, már csak ötven százalék plusz egy szavazattal.

Minden bizonytalanság ellenére a Vatikán-szakértők szerint rövid konklávéra van kilátás, és már kedden vagy szerdán felszállhat az új pápa megválasztását jelző fehér füst.

Ratzinger az esélyes

A pápávalásztást szabályozó konstitúció – Universi Dominici Gregis – értelmében a bíborosok nem olvashatnak napi sajtót, nem nézhetnek tv-t és nem hallgathatnak rádiót, tilos a mobiltelefon, a számítógép és mindenfajta kép- és hangrögzítő berendezés használata, kívülállókkal nem érintkezhetnek.

Tekintse meg képeinket! Elemzők szerint a „neokonzervatívok” vezéregyénisége, a német Joseph Ratzinger kapja majd a legtöbb szavazatot az inkább az erőviszonyok és frontvonalak felmérésének tekinthető első fordulóban, ellenzéke eközben közös ellenjelöltről próbál majd megállapodni, így szóba kerülhet a mérsékeltek által preferált Dionigi Tettamanzi milánói érsek vagy a haladást és reformokat sürgető csoport egyik vezetője, Carlo Maria Martini volt milánói érsek is.

Ratzinger valószínűleg nem lesz képes a szükséges kétharmados többség összegyűjtésére, így a választási kártyák alaposan megkeveredhetnek, és korábban esélytelennek vélt bíborosok is befutók lehetnek. Figyelemre méltó egyébként, hogy Ratzingert külön köszöntötte a bíborosi testület szombaton, 78. születésnapja alkalmából.

Az olasz pápaválasztó bíborosok népes, húsztagú csoportja megosztott, közöttük is vannak erős favoritok. Megfigyelők hangsúlyozzák, hogy a latin-amerikaiaknak is vannak esélyeik.

Két pápaválasztó magyar

A legutóbbi pápaválasztáson, 1978 októberében Karol Wojtyla győzelméhez nyolc forduló kellett, két hónappal azt megelőzően pedig I. János Pálnak (Luciani bíborosonak) elég volt négy voksolás is pápaságához. Ha majd felszáll a fehér füst, az új pápa nevet választ magának, a Sixtus-kápolna melletti „könnyek szobájában” fölölti a már elkészült új, fehér pápai öltözéket, és megjelenik hívei előtt, áldást osztva urbi et orbi, Róma városának és az egész világnak.

Az 1914-es konklávén fordult elő első ízben, hogy a pápaválasztáson két magyar bíboros is részt vett, Csernoch János esztergomi érsek és Hornig Károly veszprémi püspök.

1978-ban két konklávét tartottak. Lékai László prímás mindkettőn jelen volt. Mindkét konklávén 111-en vettek részt. Az elsőn, amikor I. János Pált megválasztották, betegség miatt hárman, II. János Pál megválasztásakor pedig ketten hiányoztak. Nem lehetett már jelen Luciani velencei pátriárka sem, akit az első konklávén pápává választottak, de 33 nappal később elhunyt.

Comments are closed.