Forrás: Híradó

Az énekesnőnek magas a vércukorszintje, fogynia kell

Tóth Verának kórházba kell mennie. Mags vércukorszintje miatt drasztikus foygókúrába kezd, amelyben Cserháti Zsuzsa orvosa segít majd neki.

Veráról nemrégiben egy véletlen folytán derült ki, hogy cukorbeteg. az énekesnőnek le kell adnia a testsúlyából. Ebben Dr. Pados Gyula főorvos segít majd neki, ugyanaz a szakember, aki annak idején a legendás Cserháti Zsuzsát is lefogyasztotta.

Verának hétfőn kellett volna befeküdnie a Szent Imre kórház Lipid Részlegére, legalábbis így beszéltük meg – mondja a főorvos, aki egyébként a Sorstalanság operatőrének, Pados Gyulának édesapja.

Meg is volt az ágya, de aztán Vera mégis lemondta az időpontot, és majd koncert körútja után, 27-én jön hozzánk, hogy kivizsgáljuk – tette hozzá a doktor.

Pados főorvos elmondta, először ellenőrizni kell, hogy Vera egyáltalán jól mérte-e meg a saját vércukrát, és ha valóban betegség fenyegeti, hogyan tudunk elébe menni. Komoly dologról van szó, ezzel nem szabad játszani, de azért aggódni sem kell. Hiszen tíz-húsz kilogrammos testsúlycsökkenéssel már szépen, fokozatosan visszafejleszthető a cukorbetegség – tette hozzá Pados.

hirado.hu/Best

Comments are closed.