Forrás: 168 Óra

Amerika is gyászol

2005/15 – Glóbusz

Bartus László

Az Egyesült Államokban II. János Pál tette elfogadottá a katolikus egyházat, amelyet a protestáns Amerika a múlt század első felében még kiközösített. Ezt tartják a tengerentúlon az elhunyt pontifex legnagyobb érdemének, s hogy ő volt az első pápa, aki zsinagógában imádkozott, és bűnnek nevezte az antiszemitizmust. Az amerikaiak kétharmada szeretné, ha utóda liberálisabb lenne. Elfogadná a nők papi szolgálatát és a cölibátus eltörlését, amitől azt remélik: megvédi gyermekeiket a pedofil papoktól.

Amerikában még javában méltatták az elhunyt szentatya érdemeit, amikor megjelentek az első felmérések arról, milyen pápát szeretnének az amerikaiak – katolikusok és nem katolikusok – Róma trónján látni. “Meghalt a pápa, éljen a pápa” – ebben a hangulatban zajlanak az értékelések a különféle tévécsatornákon, amelyek II. János Pál halála óta minden fontos mozzanatot közvetítenek Rómából.

Ennek azért van különleges jelentősége, mert az Egyesült Államokat azok a katolikus egyház üldözése elől menekülő protestánsok alapították, akik nemcsak a történelmi előzmények miatt húztak erős falat a katolikusok elé, de hitelvi okokból is. A legtöbb evangéliumi protestáns felekezet – János apostol és a Jelenések Könyve alapján – ma is Rómát tartja a hét dombon épült városnak, ahol a hamis vallás istene (a “parázna asszony”) ül. A római felekezetet az Antikrisztus egyházának tekintik, amelyet nem a bibliai Péter apostol, hanem Simon mágus alapított.

Ehhez képest valódi gyász van Amerikában, ahol Karol Wojty%u0142át nemcsak hiteles egyházi vezetőnek, hanem nagy formátumú államférfiúnak is tartották. Elemzők szerint ez kész csoda, miután az utóbbi évek szexbotrányai alaposan megtépázták a katolikus egyház tekintélyét. A pápa amerikai karrierje valóban meglepő, miután a 19. században az ír, az olasz, a német és a lengyel katolikus bevándorlók még kemény ellenállásba ütköztek. Főleg az utóbbiak, akik bárhova mentek, két dolgot vittek magukkal: a hentest és a kegytárgyboltot. (A kettő ma is egymás mellett van Amerikában. A protestánsok szerint ezek a tárgyak bálványok.)

A húszas években kezdődött a liberálisok és a katolikusok furcsa politikai kapcsolata, amely lendített a katolikusok helyzetén. A Ku-Klux-Klan katolikusellenessége melléjük állította előbb a demokraták egy részét, majd az egész pártot. A demokratáknak jól jöttek a katolikusok, általuk demonstrálni tudták a vallásos Amerikának, hogy ők sem “istentelenek”. A katolikusok pedig oltalmat találtak a demokraták védőszárnyai alatt a protestáns republikánusokkal szemben. Ma egy katolikus lehet republikánus szavazó, ám ez korántsem jellemző. Ahogy egy elkötelezett protestáns hívőről nehezen képzelhető el, hogy a demokratákra voksoljon. (Feltéve, hogy az illető nem fekete.)

A folyamat nem volt egyszerű. 1928-ban indulhatott a választásokon először katolikus amerikai elnökjelölt, Al Smith. Vele szemben vallása volt a legfőbb kifogás. Így csak 1960-ban lehetett az Egyesült Államoknak először katolikus vezetője: John F. Kennedy, akit kezdetben szintén amiatt ért támadás, hogy katolikus. A képlet azóta világos: a legutóbbi elnökválasztáson a katolikus Kerry demokrata jelöltként indult a fundamentalista protestánsok által támogatott, republikánus Bush ellen. Kerry mindvégig hangsúlyozta: katolikus – de ez már nem hátrány.

Jeff Grienfeld, a CNN elemzője szerint ez két pápának köszönhető. XXIII. Jánosnak, aki nyitott a protestánsok felé, és mindenekelőtt II. János Pálnak, aki konzervatív erkölcsi felfogásával elfogadtatta magát a legtöbb amerikai protestáns előtt.

A liberálisokkal való kapcsolat mély nyomot hagyott az amerikai katolikus egyházon, amely egyáltalán nem hasonlítható az európaihoz. Amerikában a katolikusok soha nem élveztek államegyházi státust, Rómától is szabadabbak voltak. Az amerikai katolikusok formailag közelebb állnak a protestánsokhoz (papjaik házasodni akarnak), de nem tekintik olyan fundamentális alapnak a Szentírást, mint ők. A Vatikán sok mindent elnéz nekik, mert az amerikai hívőktől befolyó százmillió dolláros bevételeket senki sem merné kozkáztatni. Róma csak a pedofil papok botránya után tudta hatalmát megerősíteni az amerikai katolikusok felett.

A demokraták is benyújtották a számlát a történelmi támogatásért, de II. János Pál bizonyos kérdésekben nem kötött kompromisszumot annak ellenére sem, hogy az amerikai katolikusok gyakran kezdeményezték: változtassa meg az őssejtkutatásról, az abortuszról, a homoszexualitásról vallott tételeit. A pápa nem engedett. Ettől viszont csak a pápa tekintélye nőtt a konzervatív republikánusok szemében, s javult a katolikusok általános megítélése. II. János Pál gazdasági, szociális enciklikái ugyan a baloldalhoz húztak, de morális kérdésekben konzervatív maradt.

Így eshetett, hogy II. János Pál egyszerre lett a demokraták és a republikánusok kedveltje, aki a Yankee Stadiumban misézett, és a Central Parkban focizott, de állást foglalt az egyneműek házasságával szemben. A pápa tekintélye politikai szempontból ellensúlyt jelentett a demokraták oldalán a protestánsokkal szemben, míg a protestánsok őrá hivatkoztak, ha erkölcsi kérdésekről volt szó.

Mindkét oldal elismerését váltotta ki, amikor “Isten és ember elleni bűnnek” nevezte az antiszemitizmust, és elzarándokolt a Szentföldre, ahol bocsánatot kért a holokauszt miatt. Az amerikai visszaemlékezők ugyanakkor értetlenül állnak a tény előtt, hogy találkozott Waldheim volt ENSZ-főtitkárral, akit az USA-ban háborús bűnökkel gyanúsítottak. A republikánusoknak az sem tetszett, hogy nyolc alkalommal fogadta Jasszer Arafatot. II. János Pál a Jeruzsálem státusáról folytatott vitában azon az áron próbálta a szent várost a kereszténység (és a zsidóság) szent helyének megtartani, hogy e státust az iszlám is megkapja. (Izrael a zsidóság oszthatatlan fővárosának tekinti Jeruzsálemet.) A pápa törekvése – bibliai alapon – a fundamentalista protestánsoknak és a zsidóknak is elfogadhatatlan.

Az amerikai katolikus egyház legnagyobb válságát a pedofil papok botránya okozta. 2002-ben derült fény arra, hogy a negyvenes évektől csak a bostoni főegyházmegyében legalább nyolcszáz (8-11 éves) gyerekkel szemben követtek el papok és egyházi személyek szexuális bűncselekményeket. (Az egyetlen elítéltet, John Geoghan tiszteletest 2003-ban a massachusettsi börtönben fogolytársa megfojtotta.) Az egyháznak csak Bostonban százmillió dollár kártérítést kellett fizetnie az áldozatok családjának.

A pápa tekintélyének ártott, hogy Law bíborost – a lemondott bostoni érseket – Rómában a Santa Maria Maggiore főbazilika fejévé nevezte ki, elvetve az amerikai püspökök javaslatát, amely a “zérótolerancia” elvét akarta alkalmazni a pedofilokkal szemben. Mentségére szolgál, hogy nem próbálta az ügyet elmismásolni (mint egy angol lapból kiderül: az egyház évszázados hagyományainak megfelelően), “szörnyű bűnnek” nevezte azt “Isten szemében”.

Az amerikai katolikusok a cölibátus eltörlésétől és a női papoktól várják a megoldást a pedofília problémájára. Ám Lawrence Madden, a Georgtown Center jezsuita professzora azt nyilatkozta Washingtonban: “Vannak dolgok, amelyek abszolút megváltoztathatatlanok.”

Comments are closed.