Forrás: HVG

Lengyelországban az 1980-1981-es történelemformáló, nagy sztrájkok óta nem tapasztaltak olyan méretű nemzeti összefogást, mint amilyen II. János Pál pápa halála után egyesítette az embereket. A mély gyász nem feledtetett ugyan minden ellentétet, de legalább ideig-óráig enyhítette őket.

Némi csalódás vegyült a pápa halálát követő gyászba Lengyelországban: a közvélemény ugyanis arra számított, hogy a katolikus egyházfőt szülőföldjén temetik el, de legalábbis a szíve hazatér. Ez utóbbi gondolatot több lap, így a Gazeta Wyborcza és a Fakt is felvetette, Frederick Chopin példájával érvelve. A világhírű zeneszerző-zongorista teste ugyanis a párizsi Pere-Lachaise temetőben nyugszik, de szívét a varsói Szent Kereszt-templom falába zárt urnában őrzik. A katolikus egyházfőt azonban végül a vatikáni Szent Péter-bazilikában helyezték végső nyugalomra. Szülővárosának, Wadowicének a polgármester asszonya Rómába vitt egy marék hazai földet, amely a koporsójába került, a lengyelek pedig belátták: a történelem egyik legnagyobb formátumú pápája nemcsak az övék, hanem a világ összes katolikusáé, több mint 1 milliárd emberé.

II. János Pál halála, hosszú távozása az életből megmozdította a 95 százalékban hívő és 65 százalékban templomjáró lengyeleket. Karol Wojtyla egykori érseki székhelyén, Krakkóban már a halálhír bejelentése után fél órán keresztül zúgott a Wawel Zsigmond-kápolnájának nagyharangja, amely csak a legnagyobb ünnepeken és Lengyelország sorsdöntő eseményei alkalmával szólalhat meg. Krakkóiak tízezrei virrasztottak Wojtyla egykori szobájának ablakánál, a Mária-templom tornyában pedig a kürtösök – szakítva a sok évszázados hagyománnyal – a múlt péntek óta meghatározatlan ideig este tízkor nem az eddig szokásos dallamot, hanem a pápa egyik kedvenc egyházi melódiáját játsszák. II. János Pál életének utolsó éjszakáján Varsóban százezrek indultak el a független Lengyel Köztársaság első államfőjéről, Józef Pilsudskiról elnevezett térre és a Szent Anna-templomhoz, ahol évekkel ezelőtt a katolikus egyházfő misézett.

A római temetésre elzarándokolt mintegy 3 millió ember közül becslések szerint 1 millióan érkeztek Lengyelországból, de akik nem utaztak el a Vatikánba, azok otthon igyekeztek méltóképpen megemlékezni nagy honfitársukról. Szülőhazájában hatnapos gyászt hirdettek, a végső búcsú napját, a múlt pénteket munkaszünetté nyilvánították, az épületekre Lengyelország fehér-piros és a Vatikán aranysárga-fehér zászlóit tették ki, a pápáról elnevezett utcákat pedig mécsesek ezrei világították meg.

Wadowicében 30 ezren mentek el a templom előtt felállított kivetítőkhöz, és egy héten át szinte éjjel-nappal virrasztottak, fohászkodtak. Krakkóban, a Blonie-réten – ahol három éve, utolsó látogatásakor állítólag 3 millió ember előtt misézett a pápa – a város lakosságánál jóval többen, közel 800 ezren gyűltek össze, hívők és nem hívők, katolikusok és más vallásúak egyaránt. A temetés után egyebek közt saját verseivel és Mozart Rekviemjével emlékeztek a II. János Pálra. Megszólaltatták az ifjúkori ismerősöket, így Halina Kwiatkowskát és Danuta Michalowskát is, akikkel a fiatal Karol Wojtyla együtt játszott az 1941-ben általa alapított és a német megszállás alatt a föld alá kényszerült Rapszódia Színházban. Ők úgy emlékeznek Lolekre, vagyis a későbbi pápára, hogy nemcsak rendkívül művelt, kedves fiatalember, hanem tehetséges színész és színdarabszerző is volt.

A varsói zsinagógában a zsidó hitközség tagjai mondtak imát II. János Pálért, és a kelet-lengyelországi tatár kisebbség muzulmán mecsetjeiben is fohászkodtak lelki üdvéért. Krzysztof Penderecki világhírű karmester-zeneszerző bejelentette, hogy befejezi Rekviemjét, amelynek egyik tétele a pápának állít majd emléket. A törvényhozás, a szejm – amelynek tagjai közül több mint háromszázan készültek, de végül negyven szenátor társaságában csak 190-en vehettek részt a római temetésen – nyilatkozatában korunk „legnagyobb tekintélyének és a lengyel függetlenség legjelentősebb atyjának” nevezi a pápát.

Voltak a gyásznak ellentmondásos jelenségei is. A lengyel katolikus egyház feje, Józef Glemp bíboros a Vatikánból érkező drámai hírek hallatán sem szakította meg azonnal dél-amerikai útját, és nem repült rögvest Rómába. A külföldi delegációk közül pedig épp a lengyel hivatalos küldöttség nem ért idejében a Szent Péter térre, mielőtt lezárták volna a pápa koporsóját.

A temetés után ugyanakkor kisebbfajta csoda történt: Tadeusz Mazowiecki, a rendszerváltás utáni első kormányfő társaságában kezet nyújtott egymásnak a volt és a jelenlegi lengyel elnök, Lech Walesa és Aleksander Kwasniewski, akiknek vitája a gyász hetében sem csitult. A Szolidaritás szakszervezet legendás, Nobel-békedíjas egykori vezére azóta haragszik a baloldali államfőre, hogy az legyőzte őt a tíz évvel ezelőtti elnökválasztáson. Annak idején nem volt hajlandó ellenlábasának kezet adni, most pedig nem akart vele egy repülőgépen Rómába utazni. A temetést követő vacsoránál azonban tárgyalásba fogtak és folytatást is ígértek a volt haragosok. „A kézfogás is a pápa győzelme. Bebizonyosodott, hogy a lengyelekben hatalmas érzékenység és bizalom lakozik” – mondta Kwasniewski.

De nemcsak politikai, hanem más, például sporttörténeti kiegyezéseket is hozott a II. János Pál halála miatti gyász. A két ősellenségnek számító krakkói labdarúgóklub, a Cracovia és a Wisla mintegy 20 ezer szurkolója például a pápa emlékére együtt vett részt a Cracovia stadionjában a megbékélés miséjén, pedig néhány hónappal korábban még egy emberéletet és több tucat sebesültet követelő összecsapást vívtak egymással. A megemlékezést a Cracovia kezdeményezte, Karol Wojtyla ugyanis e klub tiszteletbeli tagja volt. Együtt énekeltek a pápa emlékére a főváros két rivális egyesületének, a Legiának és a Poloniának a hívei is.

Varsóban a pápai nunciatúrán megjelent Wojciech Jaruzelski nyugalmazott tábornok, aki méltó politikai ellenfélnek és nagy hazafinak nevezte II. János Pált, az emlékkönyvbe pedig arról írt, hogy mélyen őrzi a vele folytatott találkozások, beszélgetések emlékét, és – amolyan történelmi vallomásként – hozzátette: az élet a szentatya tanítását igazolta. Kwasniewski elnök részvétnyilvánító szavai szerint a pápa halálával a lengyelek „elvesztettek egy védőpajzsot”.

Nemcsak az államfő érzi így. Franciszek Macharski krakkói érsek például az „árvák nemzetének” nevezte a lengyeleket, és sokan kérdik aggódva: mi lesz ezután? A lelkipásztorok szerint új, erőteljes evangelizáció kezdődött a gyász napjaiban. Mások abban reménykednek, hogy a pápa halála utáni össznemzeti katarzis emberibb hangra fogja a politikusokat, s enyhíti majd a közélet légkörét, amely igencsak eldurvult az utóbbi időben.

SZILÁGYI SZABOLCS / VARSÓ